Cím: Language of Flowers
Páros: JinMin (BTS; Jin x
Jimin)
Műfaj: levélregény,
romantikus, slash, yaoi, shounen ai, OOC, hurt/comfort, slice of life, AU
Besorolás: +12
Bevezető:
"Mindenki úgy írja meg
a szerelmes leveleit, ahogyan tudja. Néha elég az is, hogy csak egy falevélbe
szurkáljuk bele valakinek a nevét. Máskor egy egész könyvet kell írni. Mindegy.
A hódításnak az útjai különbözők." - Krúdy Gyula
Park Jimin megtanult a
virágok nyelvén kommunikálni.
Park Jimin soha sem gondolta
volna, hogy valaha is levelet fog írni, bármilyen okból kifolyólag.
Végül mégis levelet kezd
írni. Aztán még egy levelet. Majd még egyet, még egyet és még többet.
Összesen huszonnégy levelet
ír végül. Mindet a virágok nyelvén kísérve.
A levelei pedig mind Kim
Seokjinnek szólnak.
„Lóhere”
Az igazi szerencsehozó, mely biztosítja a
jóllétet és a lelki egyensúlyt.
„ Kedves
Jin-hyung!
Közel három hónap kellett hozzá, de Namjoon végre
kikerült a képből. Miután azon a délutánon megütöttem, nem várhattam el, hogy
egyből meghátráljon, viszont neked mindenképp vissza kellett menned az
egyetemre. Nem bírtad elviselni, hogy a félelmeid miatt nem jártál be az
óráidra és a szaktársaidtól kérted el a jegyzeteket.
Továbbra is veled együtt tanultam a könyvtárban,
amennyiszer és ameddig csak lehetett. Az egyetemen ott voltak az ismerőseid, akik
távol tartották Namjoont, ám az első napokban, hetekben állandó jelleggel
kereste a lehetőséget, mikor beszélhetett veled. Elégedettséget éreztem, amikor
felnézve a jegyzetekből az ő tekintetével találtam szembe magam, mely
bizonytalanságot és enyhe ijedtséget tükrözött vissza az irányomba.
Egy idő után nem láttam a könyvtárban ólálkodni,
mikor mi oda mentünk. Felülkerekedtem rajta és sikeresen megvédtelek vele
szemben.
Ami pedig ennél is boldogabbá tett, hogy sokkal
több időt kezdtünk el kettesben eltölteni. Nem csak a könyvtári tanulásokra
utalok. Miután a vizsgáidat letudtad közös filmnézéseket tartottunk nálatok,
nálunk, vagy épp elmentünk moziba. Hazafele menet szinte mindig bementünk egy
kis büfébe, étkezdébe, vagy megálltunk egy utcai árusnál és ott tele ettük
magunkat. Vicces, hogy állandóan vitatkozunk azon, éppen ki fizessen. De
természetesen, végül te nyertél a legtöbbször; mivel te vagy az idősebb.
Azt is észrevettem, hogy sokkal többet ölelgetsz és
egy-egy hiperaktív pillanatodban, amikor nagyon örülsz valaminek, akkor oda sem
figyelve rá, puszit adsz az arcomra, esetleg a homlokomra. Az első pár
alkalommal teljesen zavarba hoztak ezek az újonnan jött gesztusaid. Nem mintha
az óta változott volna a helyzet, csak próbálom jobban elrejteni az izgalmamat,
a zakatoló szívem és az egyre melegebb, paradicsom piros arcomat. Az utolsó
dolog a legnehezebb. Mindig meg is kérdezed, hogy jól érzem-e magam, amire
igyekszem értelmes választ adni.
Élénken él az emlékezetemben az első olyan alkalom,
amikor megpusziltál. És nem a fagyöngyös esetre gondolok. Aznap kellett a japán
tanfolyamon egy ellenőrző tesztet írnod, ami miatt nagyon izgultál, mivel az
egyetemi vizsgáid miatt keveset tudtál készülni rá. Én tudtam, hogy jól fog
sikerülni, de amikor a teljesen hibátlan dolgozatoddal álltál elém, mindketten
majd kicsattantunk az örömtől. Megöleltél, ami ekkorra már nem volt szokatlan,
de a következő pillanatban megéreztem arcomon az ajkaidat.
Közel egy év után ismét érezhettem, ahogy puha,
rózsaszín ajkaid az arcomat érintik. Ráadásul pont ugyanott, ahol azon a
bizonyos karácsonyi estén, a fagyöngy alatt. Szerencsémre nem vetted észre,
mennyire lefagytam emiatt, mivel túlságosan örültél a sikerednek.
Azóta pedig állandó szokásoddá vált, amivel minden
egyes alkalommal sikerült örülten megdobogtatnod a szívemet.
Rózsaszín felhők között érzem magam, ahogy
belegondolok, milyen szoros lett a kapcsolatunk. Milyen természetes számodra,
hogy megölelsz, hogy csókot nyomsz az arcomra, hogy elsőként engem hívsz fel
valamivel, az én véleményemet kéred ki. Boldogság jár át, ahogy magam előtt
látom a pár évvel ezelőtti eseményeket és a mostani helyzetet.
Néha nehezen állom meg, hogy kibontsam a neked írt
borítékokat, amiket még mindig magamnál őrzök. Mostanra a rosszabbak is csak
egyszerű távoli emlékek, amik ugyanolyan fontosak számomra, mint a boldogabbak.
Él bennem a remény, hogy most talán ez az a
pillanat, amikor eléd állhatok és szerelmet vallhatok neked. De egyben
bizonytalanságot okoz ez a fajta idill. Mert mi lesz akkor, ha a vallomásommal
elijesztelek magamtól? Ha te nem fogod viszonozni az érzéseimet és emiatt
megromlik a mostanra szorossá vált kapcsolatunk? Ha még mindig csak egy barát,
egy „kis testvér” vagyok a számodra?
Azt hiszem, hiába győztem le Namjoont, hiába szép
és kellemes most minden, még mindig nincs elég bátorságom a szerelmi
vallomáshoz.
Kívánj szerencsét, hogy egyszer végre sikerüljön
bevallanom az érzéseimet irántad.
- Jimin
2015.
január”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése