Language of Flowers: 4. Levél

Cím: Language of Flowers

Páros: JinMin (BTS; Jin x Jimin)

Műfaj: levélregény, romantikus, slash, yaoi, shounen ai, OOC, hurt/comfort, slice of life, AU

Besorolás: +12

Bevezető:

"Mindenki úgy írja meg a szerelmes leveleit, ahogyan tudja. Néha elég az is, hogy csak egy falevélbe szurkáljuk bele valakinek a nevét. Máskor egy egész könyvet kell írni. Mindegy. A hódításnak az útjai különbözők." - Krúdy Gyula

Park Jimin megtanult a virágok nyelvén kommunikálni.

Park Jimin soha sem gondolta volna, hogy valaha is levelet fog írni, bármilyen okból kifolyólag.

Végül mégis levelet kezd írni. Aztán még egy levelet. Majd még egyet, még egyet és még többet.

Összesen huszonnégy levelet ír végül. Mindet a virágok nyelvén kísérve.

A levelei pedig mind Kim Seokjinnek szólnak.

„Egérfarkfű”

A szenvedés és a gyógyulás virága.

„ Kedves Jin-hyung,

Eléggé nehéz időszakot tudhatunk magunk mögött, nem igaz? Téged felemésztett a Minhoval való kapcsolatod és a folyamatos mellébeszélések, míg engem az irántad érzett aggodalom. Hiába avattál be a dolgaidba, még mindig túlságosan kívülállónak éreztem magam.

Egy hónapja, a tavaszköszöntő bulin rajta kaptalak, hogy egy másik sráccal csókolóztál a barátnőd háta mögött. Akkor megígérted nekem, hogy bevallod a titkodat a családodnak és Yoongi-hyungéknak is elmondasz mindent, de az óta nem sok mindent tettél ez ügyben.

Én legalább álltam a szavam és nem mondtam el senkinek semmit.

Még Krystallal se te szakítottál. Konkrétan megvártad, hogy ő vessen véget a kapcsolatotoknak, semmit sem sejtve abból, neked ez mekkora megkönnyebbülést okozott.

A hazugságod egy része megoldotta magát.

De a titkos üzenetváltások és hívások tovább folytatódtak. Egyik pillanatban még velünk nevettél és játszottál a videó játékkal, aztán már ott sem voltál. Eltűntél, akár a kámfor, mindössze annyit mondva, sürgős dolgod akadt.

Yoongi-hyung és Hoseok-hyung értetlenül álltak a dolog mögött, Taegyung pedig egyszerűen nem foglalkozott az egésszel. Régóta nem vagytok túl jó viszonyban, aminek az okát még én sem értem. Tae nem beszél róla, ahányszor csak rákérdezek. De most nem is ez a lényeg.

Én tudtam, hogy Minhohoz szaladtál lóhalálával, mintha az életed múlott volna rajta. De engem kötött az ígéret, így nem mondhattam semmit.

Egyik nap otthagytad a telefonodat a dohányzó asztalon, amíg zuhanyozni mentél. Taehyung pedig éppen forró csokit készített nekünk, míg én egyedül voltam a nappaliban. Megint hívást kaptál, ami után csak annyit mondtál, hogy egy-két órára el kell menned. Amikor a tekintetünk találkozott, tudtam, ki hívott. Megint Minho.

Annyira feldühített az egész. A szüleitek bíztak meg téged a felügyeletünkkel, de te még ekkor is úgy táncoltál, ahogyan az a srác fütyült. Mérgemben, nem gondolkodva a következményeken nyúltam a telefonodért és megnéztem az üzenetváltásaidat Minhoval.

Te alig írtál valamit, ha igen, akkor nagyon röviden, legtöbbször pedig csak válaszoltál valamire. Minho viszont igen hosszasan, vulgáris kifejezésekkel tarkítva írta le, miket tett volna veled az adott pillanatban. Ha éppen nem egy találkozót beszéltetek meg, akkor zaklatásnak beillő szövegekkel bombázott téged.

Ez csak még inkább feldühített engem.

Mégis hogy mert veled így beszélni? Az én hyungommal, akire mindig felnéztem.

A telefonoddal a kezemben, berontottam a fürdőszobába, ahol szerencsére már felöltözve szárítottad a hajadat. Soha sem vitáztunk az előtt, hiszen én tiszteltelek annyira, hogy a döntéseidbe és az életedbe se szóljak bele, de akkor az egész lakás tőlünk zengett. Taehyung nem is tudta követni az eseményeket, csak értetlen tekintettel nézett hol rád, hol pedig rám, két kezében a forró csokikkal, amiket pont akkor fejezett be, mikor mi a konyhába értünk. Ott vetted tőlem vissza a telefonodat.

Sok dolgot vágtam a fejedhez, meggondolatlanul, de még akkor is figyeltem arra, hogy konkrét dolgokat ne kotyogjak ki Taehyung előtt. Hiába voltam rád mérges, hűen kitartottam az ígéretem mellett.

Te pedig visszavágásként a korommal és a tapasztalatlanságommal jöttél. Azt mondat, nem érthetem meg a helyzetedet.

Ekkor a düh mellett valami mást is éreztem, amitől lassan könnyeim elhomályosították a látásom. Csalódott voltam és sértettség járta át a testemet. Korábban velem osztottad meg a legféltettebb titkodat, most pedig azt mondat túl fiatal vagyok ahhoz, hogy megértsem azt, ami körülötted zajlott.

Ennyi voltam csak neked? Egy váll, amin kisírhattad magad, meg egy gyóntató fülke, aminek elmondhattad a bűneidet bármiféle következmény nélkül? Aztán ellökhettél magadtól, mintha semmi közöm nem lett volna az egészhez?

Nem akartam, hogy láss megtörni, sírni, összeroppanni mindattól, amiket mondtál. A másodperc törtrésze alatt felkapva a cuccaimat, már a bejárati ajtó túloldalán voltam, nem foglalkozva Tae kiabálásával, miszerint menjek vissza.

Még ezek után se mondtam semmit a srácoknak, hiába csörgetett folyamatosan Taehyung és bombáztak üzenetekkel Yoongi-hyungék. Egy idő után lenémítottam a telefonomat. De az ígéretem mellett már a méreg is szerepet játszott ebben. Ha úgy gondoltad, nem rám tartoztak a Minhoval kapcsolatos ügyeid, akkor nem akartam foglalkozni vele.

Ez után jött a hétvége, így sokáig nem hallottam felőled. Yoongi-hyung és Hoseok-hyung továbbra is üzentek nekem, de Taehyung elcsendesült. Nem írt és nem hívott, amit furcsálltam. Aztán hétfőn nem jött iskolába, amitől rám tőrt a pánik, hiszen normális esetben üzent, ha kihagyta a tanítást.

Így iskola után rögtön felétek vettem az irányt, kifogásként használva, hogy a házi feladatot és a tananyagot vittem el Taehyungnak.

Te nyitottál ajtót, amikor pedig megláttalak szemtől szemben, azt hittem hátra tántorodok a döbbenettől. A szép arcod, a sima és gyönyörű bőröd tele volt kék, sárga és lila foltokkal, a jobb szemed alatt pedig feldagadt a sérülésed. Teljesen megnémultam.

Behívtál magadhoz beszélgetni. A meghunyászkodó, gyenge és bizonytalan hangod győzött meg arról, hogy leüljek veled, meghallgatni a mondandódat.

Miután százszor bocsánatot kértél a múltkori veszekedésünkért, elárultad, hogy aznap este tervezted befejezni a kapcsolatodat Minhoval. Neked szintén feltűnt, hogy túl sok időt vesz el az életedből, ráadásul úgy bánt veled, mint egy pincsi kutyával. Viszont ezzel együtt Minho is egyre agresszívabb és birtoklóbb lett veled szemben, így nem mertél rögtön cselekedni.

A veszekedésünk volt az utolsó csepp számodra.

Elmentél a találkozóra, miután elhagytam a lakásotokat, de csak azért, mert véget akartál vetni ennek az egésznek. Ám ezt ő nem fogadta túl jól. Elmondtad, hogy a barátaival együtt megvertek, amikor pedig ellenálltál, az otthonodig üldöztek téged. Soha sem féltél annyira, mint akkor.

A szüleid pedig addigra már otthon voltak és rég végighallgatták Taehyung beszámolóját, így arra készültek, hogy kérdőre vonnak. Viszont amint megláttak téged, haragjuk aggodalomba csapott át, egyből kórházba akartak vinni téged a sérüléseid miatt. Az úton meséltél el nekik mindent; a Minhoval való kapcsolatodat és a fiúkhoz való vonzódásodat. A hétvégét pedig azzal töltöttétek, hogy a rendőrségre jártatok feljelentést tenni, ezért nem írt Taehyung sem.

Sokáig nem szólalt meg egyikünk sem. Én emésztettem a hallottakat, te pedig a válaszomra vártál.

Végül csak megöleltelek, ahogyan akkor tettem, mikor bevallottad nekem a titkodat. Jó szorosan magamhoz szorítottalak, amíg már szórakozottan figyelmeztettél engem, a sérüléseid miatt óvatosabbnak kell lennem.

Bár még így visszaemlékezve, a levél írása közben is fájnak a szavaid, amiket a veszekedésünk során mondtál nekem, annak örülök, hogy végre felszabadultál a hazugságaid súlya alól.

- Jimin

2013. március”

Újabb hét telt el, újabb fejezet került fel. Kaptam visszajelzést arról, hogy az előző fejezet igazán meglepett néhány embert, szóval bocsánat, ha ez a fejezet is hasonló hatást kelt bennetek. Esküszöm, ez az egyetlen része a történetnek, ahol ilyen durva események vannak leírva, tekintve pedig, hogy sohasem ment az erőszakos jelenetek leírása (jobb szeretem a karakterek lelki szenvedéseit megfogalmazni a sztorikban), örülök, hogy a levélformátumnak hála minimális részletekben kellett leírnom a történéseket.
Remélem így, ha meg is leptelek titeket, azért elborzasztani nem sikerült annyira.
Köszönöm, hogy végigolvastátok! Jövő héten jövök az új fejezettel :)

Language of Flowers: 3. Levél

Cím: Language of Flowers

Páros: JinMin (BTS; Jin x Jimin)

Műfaj: levélregény, romantikus, slash, yaoi, shounen ai, OOC, hurt/comfort, slice of life, AU

Besorolás: +12

Bevezető:

"Mindenki úgy írja meg a szerelmes leveleit, ahogyan tudja. Néha elég az is, hogy csak egy falevélbe szurkáljuk bele valakinek a nevét. Máskor egy egész könyvet kell írni. Mindegy. A hódításnak az útjai különbözők." - Krúdy Gyula

Park Jimin megtanult a virágok nyelvén kommunikálni.

Park Jimin soha sem gondolta volna, hogy valaha is levelet fog írni, bármilyen okból kifolyólag.

Végül mégis levelet kezd írni. Aztán még egy levelet. Majd még egyet, még egyet és még többet.

Összesen huszonnégy levelet ír végül. Mindet a virágok nyelvén kísérve.

A levelei pedig mind Kim Seokjinnek szólnak.

„Krizantém”

A virág, amely az igazságot, az ebből fakadó hosszú, örömteli életet és az optimizmust jelképezi.

„ Kedves Seokjin-hyung!

Ahhoz képest, hogy korábban egyáltalán nem találtam hasznosnak ezeket a leveleket, mégis írok egy újabbat. Pedig még az előzőek is nálam vannak.

De egyszerűen úgy érzem, ezt muszáj leírnom. Megígértem neked, hogy titokban tartom, amit aznap este a bulin láttam, de valahogy ki kell adnom magamból a gondolataimat. Így könnyebb lesz nekem is.

Sokszor vettem észre, mikor nálatok voltam, hogy valami nem stimmelt veled. Rosszkedvű voltál, Taehyung állandóan arról panaszkodott, mennyit veszekedtek akár kisebb dolgokon, néha pedig Yoongiékra és rám is csípős megjegyzéseket tettél. De mindig csak azt mondtad, fáradt vagy és kedvtelen, ezért ne vegyünk komolyan.

De én aggódtam. Viszont a hangulatingadozásaid miatt nem mertem rákérdezni a dolgokra, mert féltem, mit reagálnál rájuk.

Így telt a karácsony, az újév, aztán már csak kettőt pislogtunk és egyből tavasz lett. Bár még mindig olyan hideg volt, hogy a vastag kabátunkban kellett járnunk.

Ekkor mondtad el nekünk Krystal partiját, amit amolyan tavaszköszöntő gyanánt akart megrendezni, míg a szülei Amerikába utaztak. Nem szerettél volna egyedül lenni, ezért szinte térden állva könyörögtél nekünk, menjünk el veled a buliba. Végül Yoongi-hyung és Hobi-hyung engedett neked, így pedig mi is kénytelenek voltunk Taehyunggal.

Őszintén, a buli valami borzalmasra sikeredett. A hideg miatt az egész évfolyamotok, sőt, talán az egész középiskola diákjai betömörültek a házba a sok alkohol és a fejzsibbasztó zene mellé. Mindenki pár perc alatt teljes önkívületi állapotba került, a ház pedig hiába volt jó nagy, mégis heringparti uralkodott. Egymás hegyén-hátán másztak az emberek.

Te pedig eltűntél, amint Krystal elrángatott tőlünk.

Yoongi-hyubg kezdett idegessé válni a tömegtől, így pár nassolnivalót és üdítőt lopva magának bezárkózott egy üres vendégszobába. Hobi-hyung kezdetben próbált pozitívan hozzá állni a dologhoz és táncolni velem, meg Taehyunggal. De miután alig maradt hely bárhol, Hoseok is elunta az értelmetlen vergődést és csatlakozott Yoongi-hyunghoz.

Onnantól kezdve csak sodródtam az árral. Egy idő után már azt sem tudtam, Tae merre lett, egyáltalán mikor tűnt el mellőlem.

Csak azt éreztem, ha nem jutok ki abból a füstös, elhasznált levegővel teli pöcegödörből, akkor ott helyben a nappali falának nyomva fogok megfulladni. Így hát átverekedve magam az emberek hadán sikeresen megtalálva kabátomat már kint is voltam az udvaron.

Igen nagy volt a hátsókert. Emlékeztem rá, hogy említetted, Krystalék tavat is építettek neki, annyi volt a felhasználatlan terület. Bár este nem igen világították ki, ezért az orromig se láttam.

De legalább friss levegőn voltam. Enyhén vacogtam, a karjaimmal átölelve magam próbáltam kicsit felmelegedni. Leheletem tökéletesen kivehetővé vált, ahányszor kilélegeztem.

Ekkor láttam meg egy kisebb fénycsóvát a távolban. Nehezen vettem ki a körvonalakat, ezért gondoltam, megnézem közelebbről. Csak kíváncsi voltam.

De azt nem hittem volna, hogy téged talállak majd ott. Először meg is örültem, így szólni akartam neked, mikor egy számomra ismeretlen srác lépett eléd.

Nem tudtam, mi folyik ott, csak azt láttam az arcodon, hogy kényelmetlenül érzed magad. Ettől idegesebb lettem, ám ahogy jobban megnéztem magamnak a másik srácot, rájöttem, esélyem se lett volna vele szembe. Ekkora már nagyon közel került hozzád, teljesen a falhoz szegezve. Láttam a szája mozgását, vagyis mondott neked valamit, viszont a távolság miatt nem hallottam tisztán.

Aztán megcsókolt.

Nem egyszer, nem kétszer, hanem többször is megcsókolt. Én pedig csak álltam és néztem az egészet, miközben nem akartam elhinni, amit láttam. Teljesen lesokkolt.

Hiszen neked barátnőd volt. Krystal. Akinek a kertjében, az ő buliján csókoltál egy teljesen idegen srácot. Egy srácot.

Nem tudtam, mit csináljak, teljesen ledermedtem. Az arcom majd' felgyulladt, szívem pedig örülten vert mellkasomba, szinte kiszakadva helyéről. Iszonyú fájdalmas volt.

Te pedig nem is ellenkeztél.

Aztán megláttam, hogy a srác a gatyádban kezdett matatni, és azt gondoltam, ennyi elég volt. Hátat fordítottam és futásnak eredtem, nem foglalkozva a kavicsos úttal, ami miatt biztosan meghallottatok engem. Olyan gyorsan szaladtam, mint még soha.

Valószínűleg látszódott rajtam, mennyire nem voltam a legjobb formámban, mivel amint Yoongi-hyung meglátott a vendégszoba küszöbén, azonnal haza akart vinni. Még csak kérnem sem kellett, olyan sebesen szedte össze a srácokat, mintha el sem tűntek volna a nagy tömegben. Féltem, időközben összetalálkozom veled, fellélegezni pedig csak akkor mertem, mikor már a házunkhoz közel jártunk.

Az estét próbáltam végig aludni, de a fejem folyamatosan kattogott, egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a korábbiakat. Te és egy fiú. Csókolóztok. Ráadásul a barátnőd buliján. Túl abszurd és elképzelhetetlen, ám mégis igaz.

Végül alig aludtam. Még az álmaimban is az a kép kísértett, ahogy az ismeretlen srác téged csókolt, majd az öveddel babrált. Nem voltam buta, tudtam, mit jelentett mindez, illetve mit akart tőled.

És te hagytad neki. Tisztán láttam.

Bár sötét karikák húzódtak a szemem alatt, a képem pedig olyan nyúzott volt, hogy még anya is visszaparancsolt az ágyba, dolgozni akartam. A virágok rendszerezése és rendezése mindig megnyugtatott. Kellett a csönd és a nyugalom.

Innentől kezdve talán már te is tudod a sztorit.

Az idilli pillanatot a bolt csengője zavarta meg. Valaki belépett az ajtón.

Te voltál az.

Vastag kabátba öltözve, kötött sállal a nyakad körül és a hozzá passzoló sapkával a fejeden. Csak a szemeid látszódtak ki a meleg gúnya alól. A szemeid, amikben már akkor olyan szégyenérzet nézett vissza rám, ami miatt hamar megtörtem a szemkontaktust.

Próbáltam úgy tenni, mint aki semmiről sem tudott. Igyekeztem normálisan viselkedni, érdeklődni bármiről. Összevissza beszéltem, viszont a tegnap estére direkt nem tértem ki.

De te tudtad. Egyenesen és fölösleges körök futása nélkül kijelentetted, hogy felismertél engem tegnap, a kisháznál, még a kevés fény ellenére is. Azt a kék kabátot viseltem, hátán egy nagy fűzött virággal, amit még tőled kaptam a születésnapomra. Imádtam azt a kabátot. Abban a pillanatban mégis átkoztam, hiszen csak az miatt ismertél fel engem, hiába menekültem el olyan gyorsan.

Így tudtam meg, hogy a tegnapi srácot Minhonak hívták.

Elmesélted, hogy nem először találkoztál már vele, és nem a tegnap este volt az első olyan alkalom, amikor úgy összegabalyodtatok. Egészen a Krystallal való kapcsolatod kezdetéig mentél vissza.

Azt mondtad, sohasem éreztél komolyabb vonzalmat iránta, csak rosszkor volt rossz helyen. Krystalnak tetszett, hogy népszerű vagy az évfolyamon, te pedig csak örültél annak, hogy vele sikeresen eltakarhattad a titkaidat.

Elárultad, hogy már régóta megbámulod a srácokat, úgy ahogyan nem kéne. Hogy számodra a srácok ugyanúgy vonzóak tudnak lenni, mint a lányok. Krystal pedig akkor jött, mikor Minho a képbe került.

Egész idő alatt két emberrel jártál egyszerre.

Teljesen megnémultam. Az a Jin-hyung, akit megismertem, egyáltalán nem hasonlított arra, aki akkor előttem állt. Sohasem láttam jelét semminek abból, amit elmondtál. Olyan érzésem volt, mintha kirúgtad volna a lábam alól a talajt. Végig hazudtál nekem.

Fájdalom. Ezt éreztem akkor.

De nem csak a miatt, mert becsapva éreztem magamat azok után, hogy olyan közel kerültünk egymáshoz. Könnyek gyűltek a szemedbe, ahogy bocsánatért esedeztél. Azt mondtad, undorítónak tartod magad a tetteid után, és amiért ilyen módon kellett nekem ezt megtudnom.

Azt gondolhattad, hogy többé nem tekintek rád jó példaként. Pedig te voltál és te is leszel az első hyungom, akire mindig fel fogok nézni.

Ezért öleltelek meg. A megdöbbent arcodat látva tudtam, hogy nem érted, mire a szoros ölelés, mivel érdemelted ki vigasztalásomat. De én inkább nem mondtam semmit. Te pedig egy idő után nem foglalkozva semmivel hálálkodtál, könnyeiddel átitatva egyszerű munkapólómat.

Ez után ígértem meg neked, hogy tartom a számat. A családod és a barátaink megérdemelték az igazságot, amit tőled kellett hallaniuk.

Ne aggódj, ezt a levelet senkinek sem fogom megmutatni. A korábbiak is jól elzárva, leragasztózva lapulnak a helyükön. A titkod továbbra is titokban marad, amíg te úgy nem döntesz, hogy mindent elmondasz a családodnak.

Remélem, még emlékszel arra, amit a távozásodkor mondtam. Sokkal jobb őszintének lenni, mint magunkkal cipelni a hazugságaink súlyát.

- Jimin

2013. február”

Tudom, sokan még a Bang Bang Con-t fogjuk kipihenni, de szerettem volna minél előbb hozni az új fejezetet, hogy utána én is megemésszem ezt a két napos koncert-marathont. Hajnali fél ötkor keltem, hogy biztos végig nézzem az összes koncertet, szóval igen fáradt vagyok mostanra.
De remélem, mindenki jól érezte magát és az új fejezettel plusz örömet tudtam okozni.