Cím: Language of Flowers
Páros: JinMin (BTS; Jin x
Jimin)
Műfaj: levélregény,
romantikus, slash, yaoi, shounen ai, OOC, hurt/comfort, slice of life, AU
Besorolás: +12
Bevezető:
"Mindenki úgy írja meg
a szerelmes leveleit, ahogyan tudja. Néha elég az is, hogy csak egy falevélbe
szurkáljuk bele valakinek a nevét. Máskor egy egész könyvet kell írni. Mindegy.
A hódításnak az útjai különbözők." - Krúdy Gyula
Park Jimin megtanult a
virágok nyelvén kommunikálni.
Park Jimin soha sem gondolta
volna, hogy valaha is levelet fog írni, bármilyen okból kifolyólag.
Végül mégis levelet kezd
írni. Aztán még egy levelet. Majd még egyet, még egyet és még többet.
Összesen huszonnégy levelet
ír végül. Mindet a virágok nyelvén kísérve.
A levelei pedig mind Kim
Seokjinnek szólnak.
„Kaktusz”
Egy igazán strapabíró növény, amivel azt
üzenem, hogy: "Megküzdök a szerelmedért."
„ Kedves
Jin-hyung!
Lehet, hogy nem fogsz örülni annak, amit most írok
neked, de engem hatalmas büszkésséggel tölt el, amit tettem. Még mindig érzem,
ahogy dagad a mellkasom. Ráadásul, ezt érted tettem, ne felejtsd el!
Ugye, a Namjoonnal történtek után pár napig nálunk
töltötted az idődet. Amíg én iskolába mentem, te a virágboltban segítettél a
szüleimnek, este pedig az egyetemen kihagyott tananyagot pótoltad, míg én a
leckéimmel foglalkoztam. Féltél összetalálkozni Namjoonnal, aggodalmaid pedig
nem voltak alaptalanok. Pár szaktársad üzent neked arról, hogy az a semmirekellő
a termek előtt várt téged, szünetekben meg rólad kérdezett állandóan. Még
Taehyung figyelmeztetése ellenére is befurakodott a házatokba megnézni, ott
tartózkodsz-e.
Annyira sajnáltam a legjobb barátomat, amiért
fikarcnyi ereje sem volt ellent állni Namjoonnak.
Ma engedve a szorongásodnak és félelmeidnek,
leszerveztél Yoongi-hyunggal és Hoseok-hyunggal egy találkozót a város
könyvtárában. Az egyetem miatt úgy sem találkoztatok sokat, én pedig tudtam,
hogy mellettük semmi bajod nem lesz.
Nyugodtan dolgozhattam a szüleim boltjában, amihez
már egy ideje nem lehetett alkalmam. Napközben te megcsináltál mindent,
ráadásul, a szüleim jobban pártolták azt, hogy melletted legyek, minthogy a
virágokat rendezzem. De azért hiányzott és jó volt újra az illatos üzletben
tevékenykedni.
Aztán megszólalt a bejárati csengő. Ki találod, ki
volt az? Segítek kicsit.
Namjoon lépett be a virágbolt ajtaján. Színtiszta,
tetőtől-talpig fekete bőrszerkós, zselézett hajú valójában. Már abból a pár
méter távolságból éreztem, mennyire próbál fenyegető lenni az irányomba.
Félnem kellett volna. De nem tudtam és nem is
akartam félni tőle. Csak szánalmat és dühét éreztem.
Az arcomba hajolva mondta nekem azt, hogy hagyjalak
békén és engedjelek vissza tanulni. Engedjelek vissza hozzá.
Hogy mert az a kis...
Nem! Tudom. Nem szabad káromkodni előtted, szóval a
neked szóló levelemben sem teszem.
Fröcsögte a szavakat. Úgy kezelt, mintha ismét egy
kis taknyos lennék, aki bele mert szólni a felnőttek dolgába. Azt mondta,
elvettelek tőle. Hogy nem érdemelsz egy olyan nyápict, mint amilyen én vagyok,
és csak rossz hatással vagyok rád. Mondandója közben már a munkaruhám gallérját
markolászta és éppen csak nem húzott át a pénztáron keresztül.
Kívülről nyugodtnak tűnhettem, de belül
folyamatosan pattantak el az idegeim. Minden egyes szó egy újabb ökölcsapás
volt az egómnak és az irántad táplált érzéseimnek. Nem mellesleg úgy beszélt
rólad, mintegy díjról, egy trófeáról.
„Megértetted,
kölyök?”
Kölyök.
Kölyök.
Kölyök.
Az a nyájas lekezelő hangnem, tetejébe még ki is
használta a magasságát, hogy fölém tornyosuljon. Úgy engedte el a galléromat,
mintha még ő tenne nekem szívességet.
Lassan kerültem meg a pénztárat, míg előtte nem
álltam. Farkasszemet néztünk egymással a virágbolt közepén, a néma csendben.
Aztán az öklöm összetalálkozott az arcával, ő pedig
a földön fetrengve fájlalta a sértett részt. Alig pár másodperc volt az egész.
Legyőzhetetlennek éreztem magam, ahogy adrenalintól túltengve bámultam le rá,
erősen zihálva a bennem fortyogó indulatoktól.
Meg sem várva, hogy reagáljon, ezúttal én fogtam
bőrdzsekije gallérjára és alig pislogott kettőt, máris a járdán találta magát.
Szilárd, mély és elutasítást nem elfogadó volt a hangom, mikor megmondtam neki,
szálljon le rólad. Még magamat is megrémisztettem, mennyire félelmetesen
hangzott a mondandóm.
Bár még bőven járatta a száját, már csak üres
szavakká váltak, ahogy remegő testtel és az arcára szorított kézzel próbált meg
feltápászkodni. Ezúttal én voltam az, aki lenézett rá. Nem egy kölyök voltam
már, hanem egy férfi, aki megvédte a szerelmét.
Ott és akkor éreztem magam a legerősebbnek.
Tudom, számodra nem ez lett volna a legjobb
megoldás, hogy megszabadulj Namjoontól, de ezt nem te tetted. Nekem kellett
akkor döntenem és én döntöttem. Nem bántam meg egy percig sem, hogy behúztam
neki. Akár többször is megtettem volna, ha biztosan tudom, ezzel biztonságban
tudlak majd, távol az ő mérgező és birtokló jelenlététől.
Végre egymagam, a saját kezemmel győztem le az
egyik riválisomat.
Ezért nem bánok semmit sem, még ha tudom, neked
nehéz is lesz elfogadnod azt, hogy valakit képes voltam így megütni.
Csak azért tettem, hogy megvédjelek. Megvédjem a
szerelmemet.
- Jimin
2014.
október”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése