Caught in a Lie

Cím: Caught in a lie (Hazugságon kapva)

Páros: JinMin

Műfaj: shounen ai, slash,yaoi, songfic, hurt/comfort, bandfic

Besorolás: +18(bár nem ezen van a fő hangsúly)

Összefoglalás: Ezt a kis szösszenetet (ami közel 13 oldal, de mindegy :D) Jimin Lie című számára írtam. Remélem elnyeri a tetszéseteket, és inkább most hanyagolnám az összefoglaló részt. Hagyom inkább, hogy végig olvassátok :)

Ui.:Aki esetleg szeretné a további munkáimat is rendszeresen követni, annak ajánlom a Facebook elérhetőségemet, melyet a blog jobb oldalán találhat meg :)

Mondd,

Az édes mosolyoddal,

Mondd úgy, hogy a fülembe suttogsz

Gyengén simogatásra ébredtem álmaim világából, mely viszonylag békésnek voltak mondhatók. Mikor alvótársam érzékelte, hogy egyszerű cirógatásokra nem fogok felkelni, más taktikát vetett be ellenem. Apró csókokkal haladt végig a karomon, belepuszilt nyakamba, majd az arcomra, végül fejemet maga felé fordítva csókolt ajkaimra. Ez a lehetőséget nem hagy hagytam ki, így –a csókunkat nem megszakítva –döntöttem magam alá az ágyban és egyből bejutást kértem a gyönyörű ajkak közé, és elmélyítettem csókunkat. Felemelő érzés volt erre kelnem, és azt kívánom, hogy a jövőben is csak ilyen reggeljeim legyenek.

- Most már elég lesz! Tudod, hogy reggelit kell csinálnom –mondta suttogva egyetlen szerelmem Seok Jin, miután sikeresen kitért csókjaim elől.

- Tudom, de olyan jó így reggel csak lustálkodni egy kicsit, és élvezni, hogy így kettesben lehetünk. –Bújtam szenvedve a nyakhajlatába, ugyanis mostanában tényleg csak reggel tudunk így szerelmeskedni egymással, mivel most van a comeback-ünk is. Ráadásul szóló dalaink is vannak, ami kétszer-háromszor annyi melót igényel tőlünk.

És persze ebből jön az is, hogy a nap végén a dormban már gyakorlatilag megvacsorázunk, lefürdünk, és már megyünk is aludni. Sőt, néha az evést és a zuhanyzást már korábban az edzőtermünknél is megejtjük, így azok is kimaradnak otthon. Jin pedig mindig utolsóként végez, és mire a szobánkba ér, én már rég nem a bárányokat számolom. Így viszont tényleg csak reggel tudtunk úgy igazán csókot váltani egymással, mert este ehhez már túl fáradtak vagyunk, vagy csak az egyikünk ad a másiknak egy jó éjt puszit, és ennyi.

- Én ezt értem, de akkor is mennem kell reggelit készíteni. Mi lenne, ha segítenél nekem? Így még többet lennénk most egymás mellett.

- Jó… Elkészülök, és utána megyek segíteni –bár a főzéshez nem volt igazán kedvem, amit Jin is kihallhatott a hangomból, de a közös együttlétnek semmilyen variációját nem vagyok képes visszautasítani.

Tényleg nem volt kedvem felkelni az ágyamból, amit már egy ideje párommal osztok meg, hála Suga Hyung-nak, amiért cserélt velem alvórészt. De már megígértem, így gyorsan válogatok magamnak ruhát egyszerűen felkapva az első kezembe kerülő darabokat –úgyis edző cuccot kell majd cserélnem a próbára –és már mehetek is a fürdőbe. Jelenleg, mivel a többiek még alszanak, teljesen üres a helység. Legalább nem kell sorban állnom, hogy megmosakodjak. Gyorsan elvégzem a teendőimet, és már rohanok is Jin-nek segíteni.

Mire végzünk a reggeli elkészítésével, amiben, meg kell, mondjam, eléggé keveset tudtam csak segíteni. Persze én megmondtam, hogy az ilyen nem nekem való. Mindegy! Szóval, mikor az ennivaló az asztalra került, mentünk ébresztgetni a többieket. Párom gyorsan elment a fürdőbe, szintén felöltözni, majd sorra utána a többiek is elkészültek. Aztán végre asztalhoz ülhettünk. Bár nem beszéltünk sokat, de most mindnyájunkat szüksége volt erre a csöndes étkezésre. Utána jönnek a hajtások, meg a sok hangpróba, ami nem csak a hangunkat, de a hallásunkat is megterheli valamilyen szinten.

Ahogy a kajánkat elfogyasztottuk, már jött is a manager, hogy elvigyen minket táncolni. Összeszedelődzködtünk, és indulhattunk a Big Hit-hez. Az úton is még kellemes csend uralkodott, ami egy kicsit idegessé tett engem. Ilyenkor a manager-ünk mindig kioktat minket, hogy ezúttal is adjunk bele mindent száz százalékosan, mert a jó teljesítmény, és az első benyomás a legfontosabb mindig. Viszont ez most elmaradt. Csak ült előre meredve, valamin nagyon gondolkodva. Látszólag a többieknek ez nem tűnt fel, de akkor is furcsa számomra. De inkább úgy voltam vele, hogy ha a többieket nem érdekli, akkor én is figyelmen kívül hagyom ezt. Lehet csak fáradt, mint mi is.

A céghez érve egyből a termünk felé vettük az irányt, majd az átvetkőzés után neki kezdtünk az első több órás próbánknak. Szeretek táncolni, nem is arról van szó, de egy huzamban ennyit egyszerűen nem bír ki az ember. Még mi sem, pedig egy ideje ebből áll az életünk, és rég hozzászokhattunk már. Végül a koreográfus elrendeli a szünetet, mivel már J-Hope is, meg én is alig látunk az izzadságunktól, ami a szemünkbe folyik. Egyből venném az irányt szerelmem felé –aki a szünet hallatán egyből kiterült a padlón -, két palack vízzel, amikor a manager jön be a szobába, és hirtelen megmerevedek a mozdulatban.

- Jimin, beszélni szeretnék veled!

A csapattal furcsán nézünk egymásra, mégis mit akarhatnak most tőlem. De aztán inkább úgy döntök, nem kérdezek semmit, és lerakva a vizet Jin mellé, már szaladok is a manager után. Bevezet engem egy szobába, ahol leültet egy kanapéra, még ő szemben velem áll meg és kezd el beszélni nekem:

- Jimin! Tudom, hogy Jin-nel már régóta együtt vagytok, és eddig még egyszer sem fogott gyanút senki. Tiszteletben tartalak titeket, meg a kapcsolatotokat… És igazából semmi baj nincsen veletek, mert itt nem zavar senkit. Mind támogatunk titeket, meg veletek vagyunk… A csapatból, a srácok is elfogadtak titeket…

Éreztem, ezzel csak kertel. Van valami, amit nem akar rögtön elmondani nekem, és kezd egyre jobban frusztrálni az, ahogy rólam, meg az idősebbről beszél.

Ne légy olyan, mint egy áldozat

Légy egyenes, mint egy kígyó

- Manager Hyung! Mit akar pontosan mondani? –kérdeztem rá, mert éreztem, ha nem teszem meg, még sokáig itt leszünk úgy, hogy nem tudom meg, mit akar tőlem.

Láttam az arcán, hogy nem szívesen mondja el nekem azokat a dolgokat, amik jelenleg a fejében vannak. Aztán hirtelen megváltozott az arca… Komor lett, és ellenvetést nem tűrő. Így szokott kinézni, amikor valamelyikünk rossz fát tesz a tűzre, vagy rossz hírt kell velünk közölnie, és próbálja az érzéseit elrejteni. nagyon nem tetszett, hogy ezt a figyelmet most csak én kapom meg.

- Rendben, Jimin! Akkor csak kimondom… Neked és Jin-nek szakítanotok kell!!

„Micsoda??” Ez a gondolat volt az első, ami átfutott az agyamon. Egyszerűen lefagytam, pár percig meg sem szólaltam. Elég kellemetlen és feszült volt az amúgy sem békés légkör. Mégis mit tettünk… Nem is… Mit tettem, hogy ezt érdemeljük? Soha nem voltunk közvetlenek, amikor idegen helyen voltunk. Mindig úgy viselkedtünk, mint két jó barát, és csapattársak. Igaz, volt, amikor nem bírtam a véremmel, és elrángattam egy fellépés szünetében félreeső helyekre, hogy egy kicsit kettesben legyek vele. De Jin folyton le is állított, mert tudta mennyire veszélyes ez. Mindig ő volt az, aki figyelt az ilyenekre. Ezért is gondolom azt, hogy én tettem valamit, ami végül ezt a beszélgetést eredményezte. de akkor sem akarom ezt felfogni! Mégis…

- Miért kell ezt tennünk? –már szabályosan könnyeztem a gondoltra, hogy ezen túl úgy kell együtt élnem szívem választottjával, mint egyszerű barátok. Sőt, még annyik sem lennénk egymásnak, mert túl kínos lenne nekünk így együtt maradni. Nem lennénk képesek barátok maradni.

- Az nem fontos, és igazság szerint, még én sem tudom! PD-nim mondta ezt nekem, és bármiféle magyarázat nélkül engedett utamra, hogy a comeback-ig mindenképp szedjelek szét titeket –ahogy láttam neki sem könnyű most a velem való beszélgetés. Tudom, hogy ez azért van, mert neki tényleg semmi baja nem lenne velünk. –Nézd, Jimin! Ha tehetném, én nem választanálak ketté titeket, mert tudom, ezzel csak rontanék a helyzeten. De ezt nem én döntöttem el! És tudod mi lesz, ha nem csinálod, amit kérnek tőled. És még valami… Nem szeretnénk, ha titokban találkozgatnátok, mikor nekünk meg azt mondjátok, vége a kapcsolatotoknak. Ezért jó lenne, ha senki nem tudná meg! Még Seok Jin se! Szakíts vele úgy, mintha azt komolyan is gondolnád! Ne is sejtsenek semmit a többiek!

Ez, ha lehet csak még rosszabb. Nézzek szembe azzal az emberrel, aki a világot jelenti nekem, és hazudjam a képébe, hogy már nem szeretem. Törjem össze mindkettőnk szívét, mert pár ember ezt kívánja. Hunyászkodjak meg nekik, és tegyek tönkre két életet, amik közül az egyik mindennél fontosabb számomra. Viszont, ha nem teszem meg, annak sem lesznek szép végkimenetelei.

Először is, ha nem szakítok és megtagadom a kérést, esetleg, mégis elmondok mindent a többiek, és titkolózunk, akkor valamelyikünk biztos repülni fog innen. Vagy én, mert ellentmondtam, és megszegtem az ígéretem, vagy a csapatból valakit, mert falaztak nekünk. Még akár Jin-t is elbocsájthatják. Esetleg a bandát is feloszlathatják, bár erre annyi esélyt még nem látok. Inkább arra voksolnék, hogy engem küldenek világot nézni, hogy „Mehetsz hülye kölyök, itt nincs, rád többé szükség!” Kegyetlen elképzelés tudom, de jelenleg elég pesszimista hangulatban vagyok. De ami még ezeknél is rosszabb lenne, hogy kijelentem, nem vagyok hajlandó ezt megcsinálni, és akkor a vezetőség úgy dönt, akkor 0-24-ben megfigyel minket, így biztosítva, ne is érintkezzünk egymással. Ebbe szörnyű belegondolni is. Ott van mellettem Jin, akiért mindent megtennék, és még csak hozzá sem érhetek, ha abban a mozdulatban bármiféle félreérthető gondolat van. Mint egy börtönben, úgy érezném magam.

Annyira nem akarom! Annyira, de annyira… Kész kínzás! Ráadásul érzem, ahogy könnyeim utat engednek maguknak, ahogy egyre több információt fogok fel. Ez egy rémálom, és én fel akarok ébredni!

Meg akarok szökni, de…

- Rendben! Bele egyezzem! –Mondtam meggyötört, bedugult orral a sok sírás miatt. –De még nem akarok rögtön véget vetni a kapcsolatomnak. Várjunk egy kicsit, mert így csak gyanakodni fog.

- Rendben, de a comeback-ig mindenképp véget kell vetned ennek! – Az utolsó mondata után eltűnt a szigorú tekintete, és leülve mellém karolta át szerencsétlen valómat. –Tudom, hogy ez mennyire fáj neked Jimin. Ha tehetném, én nem választanálak el titeket, de a vezetőség, ki tudja milyen indítatásból, de azt akarja, hogy szakítsatok. Az is lehet, hogy elővigyázatosak akarnak lenni… Vagy nem tudom! De adok még nektek idő, főleg neked.

Bár tudom, hogy ezzel vigasztalni akart –és valamilyen szinten jól is esett –de a tény, az tény. El kell hagynom életem értelmét csak, mert néhány ember veszélyes húzásnak gondolja ezt. Ilyenkor utálom az embereket! Amikor a pénz, meg a hírnév van a középpontban, mindig csak azt nézik mi a jobb nekik. Ha az kell a rajongóknak, hogy egymást fogdossuk a színpadon, akkor ránk parancsolnak, hogy tegyük ezt, de amikor ez élőben menne, akkor mindenki a pokolba küld minket. Pedig mi csak szeretünk! Ugyan úgy, mint a heteró párok! Semmi különbség! Most azt tegyük félre, hogy szexnél ki, mit hova tesz, mert ezt leszámítva semmi változás nincs, ha a kapcsolatokat nézzük. Nem lehet gyerek? Hát, basszus, akkor örökbe fogadunk, ezen nincs mit kiakadni. Hogy egy férfi hogyan lehet egyenlő egy másik férfival? Hát, egyenlőbbek vagyunk, mintha nővel kezdenénk. Sokkal kevesebb meleg pár szünteti meg a komoly kapcsolataikat, mint a különböző nemű párok esetében. Pontosan azért, mert ha sikeresen átküzdik magukat azon, hogy nem fogadják el őket, onnantól kezdve már nincs mitől tartaniuk. Kevesebb esély van a megcsalásra, vagy az elhagyásra, mert esetleg nem keres annyit a másik. Mégis ki az, aki a tökéleteset leváltaná egy talán jobbra. A heteróknál is pont ez van. Azért hagyjál el egymást, mert jobbat akarnak, még egy meleg örülhet, ha talál magának valakit, akit végre teljes mértékben szerethet. Én is már sikeresen megtaláltam. És most tényleg el kell őt engednem??

Félreértés ne essék, mert nem utálom most PD-nimet, vagy ilyesmi. Csak nem tudom felfogni, mi ez így hirtelen. Eddig nem volt baj, most meg szakítanunk kell, mert vigyázni akarnak a hírnevünkre. Pedig egy csomó ember pont az ilyen párosításokat… Nem is tudom, hogy hívják… Ship-peket szereti. Látnak egy ölelkezést a kedvenceikkel, és máris megy a sok kitalált história, hogy mennyi minden lehetett a-mögött a mozdulat mögött. Azért is nem szerettem az ilyeneket, mert Jin-nel nem voltunk túl népszerű páros, pedig esküszöm próbáltunk többet együtt lenni kamerák előtt, hátha majd többen megszeretnek minket, de nem. Jobban szerették, ha Jungkook-kal, vagy Taehyung-gal vagyunk együtt, ezért a színpadon is velük kellett a fanservice csinálnom. Persze, mivel szerelmemet meg Namjoon Hyung-gal szerették együtt mondván, ők a csapat Omma-ja és Appa-ja. Emiatt persze sokat vitáztunk, mert még friss volt a kapcsolatunk, így kissé bizalmatlanok voltunk egymással, és sokat féltékenykedtünk. De ezeken mindig túl tudtunk lépni, persze különböző-féleképpen.

A régi emlékek mosolyt csalnak az arcomra, melyet már teljesen átáztattam a könnyeimmel, de nem érdekelt. Csak folyamatosan kattogtam az elhangzottakon, miközben a manager elhagyta a szobát azzal, hogy ha lenyugodtam, menjek vissza próbálni. Lehet az kéne most nekem, kicsit kiadni magamból a feszültséget. Így hát felálltam, többet nem is foglalkozva a miértek keresésével, és elindultam vissza a táncterembe. Előtte még gyorsan elrohantam a mosdóba megmosni az arcom, és leellenőrizni magam, aztán már robogtam is a többiekhez.

- Itt vagyok! –Nyitottam be a terembe, és egyből hat aggódó szempárral kerültem szembe. Főleg egy valakié árasztott sok félelmet, aki egyből hozzám rohanva vetődött nekem, és arcát a nyakamba temetve kezdett beszélni.

- Ugye nem volt semmi baj? –Kérdezte egyetlen kis rózsaszín imádó hyungom.

- Nem csak egy kicsit beszélni szeretett volna velem a manager.

- Mégis miről? –Szállt a beszélgetésünkbe Namjoon Hyung.

- Hát csak rólam, meg Jin-ről kérdezgetett. Hogy rendben vagyunk-e? Meg ilyenek –végtére is ez egy fél igazság, ugye? Mert tényleg rólunk volt szó, de nem olyan értelemben, mint azt én bemesélem nekik. Felnéztem Jin kétkedő szemeibe, majd két kezem közé fogva arcát, mosolyogtam fel rá. Hogy vagyok képes egy ilyen angyalnak ennyire mocskosul hazudni? –Semmi baj, egyetlenem! Minden a legnagyobb rendben van. –Csókoltam dús párnáira. Végtére is, most már számolnom kell a napjaimat, mégis meddig tehetem ezt meg vele. Ki akarom használni a megmaradt lehetőségeimet.

Folytattuk a próbákat, és ez így ment minden egyes nap. Sok változás jött főleg az én részemről. Először is visszaköltöztem régi szobámba, amit sokan furcsállottak, de bedobtam azt az aduászt, hogy Suga nem pakolt át, mi pedig Jin-nel a gyakorlások miatt úgyis csak alszunk ott, így teljesen fölösleges a csere. Ezt némiképp el is fogadták, de láttam, nem elégítettem ki őket, főleg a rangidőst nem. Ő tudja, hogy még, ha csak alszunk is, akkor sem mennék csak úgy vissza régi ágyamba elszenderülni. Épp ez a baj… Én tényleg nem akartam ezt megtenni, mert fontos volt nekem, de amit kértek, azt teljesítem, még akkor is, ha a szívem hasad meg. 

Tűnj el, el, el tőlem

A következő az volt, hogy megpróbáltam minél kevesebbet együtt lenni Seokjin-nel, ami elég nehéz volt nekem. Már nem azért, mert annyira rám akaszkodott volna, vagy ilyesmi, pont ellenkezően. Csak olyan szenvedve nézett utánam, mikor én a szoba távolabbi részére botorkáltam, ezzel messzebb kerülve, hogy azt hittem menten oda szaladok bocsánatot kérni tőle, és úgy megszeretgetni, mintha meg akarnám fojtani a szeretetemmel, amit iránta érzek. Ahányszor visszautasítottam, mindig úgy nézett ki, mint egy kóbor kölyökkutya, akibe én sikeresen rúgtam még egy nagyot, had szenvedjen még jobban. Utáltam magamat!

Persze nem csak ilyen intézkedéseket tettem. Már fürdeni sem jártam vele, hiába kért néha meg engem egy-egy közös mosakodásra. Még odáig is elmentem, hogy szeretkezni sem szeretkezek vele. Azon ritka alkalmak egyikéből, amikor korán otthon lehettünk, és srácok valamilyen kifogást felhozva otthon hagytak minket kettesben, Jin mindig igyekezett rávenni egy kis légyottra. Első alkalomra sikerült is elcsábulnom, de csak azért, mert tényleg rég nem voltam vele úgy együtt, így nagy volt a kísértés. Aztán fokozatosan csökkentettem az ilyeneket, mindig azt hozva fel kifogásnak, hogy fáradt vagyok, és nincs energiám most ilyenekhez. Már csak tévét nézünk az ilyen estéinken, vagy közös vacsorát szervezünk, de több nem.

Még olyan is történt meg velünk, hogy amikor Jin elment nekünk az ételért, nekem mosdóba kellett mennem. Ahogy a folyosón sétáltam úti célom felé, ami pontosan az idősebbel megegyező irányba volt, egy halk sírás ütötte meg a fülemet. Lassítottam, majd fülelni kezdtem merről jön a hang, konstatálva az irányát, mely a folyosó végén volt. A sarokhoz érve lassan kipillantottam a hang forrására. Bár ne tettem volna!

Egyetlen szerelmem, kinek a világomat, sőt, az életemet is oda adnám, a földön fekve, térdére hajolva sírta ki bánatát, melyet én okoztam neki. A látvány egyszerűen leírhatatlan volt. Bár nagyobb fájdalmam nem lehetett nekem, mint amilyet ő élt most át, mégis úgy éreztem, mintha a testem ketté akarna szakadni, szívemmel együtt. Azon a gyönyörű arcon egy csepp könnynek nem lenne helye, de az, hogy ezt én idéztem elő, csak még fájdalmasabbá tette az összképet. Tudom, hogy miattam sír, mert akár milyen megpróbáltatásokon is mentünk keresztül eddigi comeback-jeink során, ő egy pillanatra sem gyengült el. És most sem erről van szó! Ez az én hülyeségem, butaságom, és gyávaságom következménye, mert nem tudtam nemet mondani. Bár, ha azt megteszem, akkor is rossz utat választok, mert ebből nincsen megfelelő kiút. Csak szenvedve, és mérhetetlen kínok közt tudhatjuk ezt a helyzetet magunk mögött, és bár fájt szívemnek az, amit most készülök tenni… De vagy most, vagy soha!

Kilépve rejtekemből, nyíl egyenesen a földön kuporgó Jin felé vettem irányomat. Igyekeztem olyan érzelemmentes arcot vágni, mint a manager, amikor közölte velem a hírt. Csak remélni tudtam, hogy szerelmem nem veszi észre rajtam a hazug jeleket, melyekkel a fájdalmamat igyekeztem elrejteni. Utáltam ilyenkor, hogy átlát rajtam, és ismer, mint a rossz pénzt. Merev, fapofát vágtam, és a tekintetemet is igyekeztem minél hidegebbnek mutatni, még testtartásom távolságtartást tükrözött a külvilág felé. Határozott. kimért léptekkel haladtam áldozatom felé, kinek a szívét fogom összetörni, a hírnevünk érdekében. Jin észlelve a felé tartó léptek hangját felkapva fejét nézett velem farkasszemet. Egyből egyenesbe vágta magát, és mire elé értem, már a sós cseppeket is sikeres eltávolította arcáról, hogy ne lássam, mennyire gyenge is jelenleg. Ha tudná, hogy én milyen elesettnek, és csapdába csalva érzem most magamat. Mély levegőt vettem, és Jin mélybarna, igéző szemeibe nézve szólaltam meg a legridegebb hangomon, amit eddig használtam vele szemben:

- Beszélnünk kell! –hangom alig hallatszódhatott, mert suttogva beszéltem. El akartam kerülni, hogy a hangom elbizonytalanodjon, már pedig, ha hangosabban beszélek, akkor biztos bekövetkezne ez. Jin viszont így meghallotta, mit mondtam.

- M-miről? –kérdezte vissza holtsápadt arccal, és könnyesedő szemekkel.

- Sokat gondolkodtam azon, hogy mondjam el neked, de végül úgy döntöttem, egyszerűen kimondom –majd egy újabb nagy mély levegő után belekezdtem életem legfájdalmasabb szavaival átitatott beszédébe. –Már nem érzem irántad azt, amit régen! Kihunyt bennem a szerelmem lángja irántad, és egyszerűen már nem tudok úgy melletted lenni, mint régen. Barátok még lehetünk, de nem hiszem, hogy ez működne már köztünk. Sajnálom, ha ezzel megbántalak, de jobb most véget vetni ennek, mit később!

Összetört szívű angyalkám pár percig meg sem tudtod szólalni, csak hitetlenkedve csóválta a fejét, miközben engem nézett. Nem bírtam a tekintetét, ezért inkább a cipőmet kezdtem vizsgálgatni, mintha az olyan érdekes lenne. A csönd kezdett elég nyomasztó lenni, de mindenképp meg kellett várnom Seokjin válaszát, mert csak így lehet hivatalos a szakításunk. A hosszúra nyúlt várakozást megszüntetve, rangidős hyungom két keze közé fogva arcomat emelte fel fejemet, így szembe találtam magamat kétkedő és hitetlenkedő, könnyes szemével. Arca már teljesen feldagadt a néma sírástól, szemei pedig vérvörösek voltak, és alattuk teljesen karikás volt a kialvatlanság miatt. Már ettől is éreztem, ahogy a gombóc teljesen ellepi a torkomat, de muszáj volt tartanom magam, ha nem akarok bajt kettőnknek. Így hát megfogva két csuklóját próbáltam magamról lefejteni karjait, de makacsul szorította az arcomat, így egy kicsit csücsörítettem is, mint amikor az ember halakat kar utánozni. Még viccesnek is tartottam volna ezt, ha nem éppen egy ilyen helyzetben lennénk. Itt nincs helye jókedvnek és vidámságnak, valamint felhőtlen kacajnak. Csak szomorú szempárok és elhullajtott könnyeket láthatott az ember, ha ránk nézett. Mily gyötrelem is ez!

- Jimin, ez nem te vagy! Miért mondod ezt nekem? Te soha nem tennél ilyet? –És csak sorra zúdította rám a kérdéseit, melyek úgy éreztem hamarosan felrobbanok, és mérhetetlen sírásba kezdek. Talán még a most összetört szerelmemet is túlszárnyalnám. –Mondott neked valaki valamit? Megfenyegettek? Ha így van, ne ezzel intézd el, hanem mondd el! Jimin! Válaszolj nekem, kérlek! –Kész eddig bírtam!

- Miért nem tudod felfogni, hogy vége? Ezt én akarom, és nem más. Semmilyen külső behatás nem vezérel… Ez az én döntésem, és jó lenne, ha elfogadnád! –Szinte üvöltöttem a szavakat, aminek következtében teljesen lesokkoltam Jin-t. Csak nézett rám megrökönyödött tekintettel, és még az arcomat tartó kezeit is leengedte, ezzel szabad utat adva nekem a menekülésre.

Hyungom visszahátrált egészen addig, míg a háta újra nem találkozott a fallal, és ismét, lassan leereszkedve, ült le, térdét behajlítva. Lábait keresztülkulcsolta két karjával, és fejét lehajlítva kezdett éktelen zokogásba, azt ismételgetve, „Miért? Mégis mi rosszat tettem?” Legszívesebben átöleltem volna, azt mondva neki, hogy ő nem tehet semmiről, csak a gyávaságom áldozata lett velem együtt. Az egész az én hibám igazából!

Ezt a látvány, ami előttem bontakozott ki, egyszerűen nem bírtam elviselni, így gyorsan kereket akartam oldani. Lassan, hátrafele lépkedve, mentem hangtalanul, hogy Jin még véletlenül se találjon felnézni rám, ugyanis az érzelmeimet eltakaró maszkom már teljesen lehullott rólam, és én is potyogtattam némás sós cseppjeimet. Amint a sarokhoz értem, ahonnan indultam még az elején, gyorsan hátraarcot vágva kezdtem őrült tempóban futni, hogy legalább egy üres mosdót találjak, ahol elbújhatok most. A világ, az ügynökség emberei, és a csapattársaim, de legfőképp szerelmem elől, akinek lelkivilágát éppen most emésztettem fel.

Két emelettel alattunk találok is elhagyatott mellékhelyiséget, és az első fülkébe be is zárom magam, majd a lehajtott ülőkén foglalva helyet engedem ki hangomat. Volt ott minden káromkodás, pokolba kívánás, értelmetlen ordítozás. Csodálom, hogy senki még csak be sem nézett, pedig nem voltam valami halk. Bár nem is nagyon járnak ide a mi csapatunkból az emberek, mert ez amolyan semleges, kihasználatlan emelete az épületnek. Épp ezért is jöttem ide, itt biztos nem fognak egyhamar megtalálni.

Nagyjából fél-háromnegyed órát szenvedhettem itt, amikor is valaki kinyitotta a mosdó bejáratát, ezzel tudatva velem, nem vagyok már egyedül a helyiségben. Igyekeztem zabolázni légvételeimet, és elnyomni szipogásomat, de nem sikerülhetett valami fényesen a tervem, ugyanis kopogtattak az ajtómon.

- Jimin, tudom, hogy itt vagy! Gyere ki, beszélnünk kell! –Hallottam meg Suga Hyung határozott, ellenkezést nem tűrő hangját.

Bár kimenni nem volt kedvem, de még mindig jobb egy valakivel tisztáznom –azaz hazudnom neki –mint hogy az egész csapat szemébe mondjam a jelenlegi álláspontot. Így hát szememet megtörölve álltam fel, és nyitottam ki az ajtót. Hyungom csak a csapnak támaszkodva figyelte közeledő alakomat. Végig követte tekintetével, ahogy arcot mosok, aztán megtörlöm magam, és csak az után szólalt meg, hogy kész lettem:

- Mégis mi történt? Te is, és Jin Hyung is úgy néztek ki, mintha, legalább is, az egyikőtök haldokolna, vagy én nem tudom!

- Nézd Hyung! Mi szakítottunk! Már nem vagyok belé szerelmes, és ez volt a helyes megoldás.

- Ahha… Tudod, kinek meséld ezt be! Még a vak is látja, mekkora kamugép vagy jelenleg –a csempézett kagylótól elrugaszkodva nézett velem farkasszemet, és ezúttal nem voltam képes a maszkomat előtte felvenni. Túlságosan is gyenge voltam a mostani helyzetben, és nem volt erőm többet hazudni. –Be akarod mesélni mindenkinek, hogy kiszerettél abból az emberből, akinek a fél karodat is odaadtad volna csak azért, hogy végre észrevehessen téged. Úgy futkostál utána, még a debütálásunk alkalmával, mintha valami szent lenne, a te mindenhatód. Ne akard nekem, a szemembe hazudni, hogy te ezt az embert, akivel, ha lehet a legtökéletesebb, legmegbízhatóbb párost alkottátok, akiket valaha is láttam, már nem szereted. És legfőképp! Ne akard nekem bemesélni azt, hogy csak azért pityeregsz itt a szakításotok után, mert valami a szemedbe ment. Tudom, hogy ezt te nem akartad! De akkor, mégis ki vett rá erre? Ki vett rá arra, hogy tönkre vágd az életed! Válaszolj nekem, Park Jimin!

Bármibe is kerül, ments, ments meg

Itt tört el bennem talán másodjára a mécses a nap folyamán, és átkarolva a nálam egy-két centivel magasabb Yoongi Hyung-ot, kezdtem sírástól fuldokló hangon elpampogni neki mi is történt pontosan eddig. Azt, hogy Manager Hyung miket mondott nekem, a szakítás miértjét, és hogyan próbáltam egyre távolabb kerülni hőn szeretett társamtól, és miket össze nem szenvedtem esténként, amikor az aznapi tetteimet vetettem véka alá. Suga mindezt csöndben, hátamat simogatva hallgatta végig, ezzel is oldva bennem a feszültséget. Miután végeztem a nagy élménybeszámolómmal, még mindig úgy szorítottam magamhoz az idősebbet, mintha csak az utolsó mentőövem lenne, ami meg akadályoz abban, hogy elnyeljen a nagy feketeség, mely ezek után vár rám a pokolban. Egy védő angyal volt számomra ebben a minutumban, és nem akaródzott elengednem őt. De persze örökké sem maradhattam így, ezért lassan, ahogy sikeresen lecsillapodtam, elengedtem karjaim fogságából csapattársamat, és igyekeztem egyedül talpon maradni, hogy meghallgassam, mit akar ezek után mondani nekem.

- Nézd, Jimin! Értem én, hogy félsz ettől az egésztől, de ez csak így most rosszabb, mint volt. Nem dughatod homokba a fejed, miközben mindketten mély zuhanásba kezdtek Jin-nel! El kell mondanod a többieknek is! Főleg Seokjin Hyung-nak!

- De nem tehetem!

- Már miért nem? Kiállnánk értetek! Nem igazságos az, hogy elszakítanak titeket, holott semmi galibát nem okoztatok nekünk, vagy a cégnek. Jimin, nem adhatod fel! És, ha te nem mondod el, akkor elmondom én!

- NEEE!!! –Visítottam, mint egy kisgyerek, akit éppen be akarnak köpni az anyukájának. –Kérlek, még ne mond el! Elmondom! El fogom mondani Jin-nek! Csak had ülepedjen le ez az egész, és utána elmondom, esküszöm!

Láttam, ahogy Yoongi a lehetőségeket méri, de az ábrázatán is láttam, hogy sikeresen meggyőztem. Végtére is, most törtem össze legidősebb hyung-unk szívét, és ha most beállítanék azzal, hogy „Bocs az egész egy nagy kamu volt. Ne haragudj!” , vajon mennyire nézne idiótának. Az már mellékes, hogy biztos nem hinne nekem, még, ha Suga is elmondaná neki az igazat. Túl kegyetlen voltam, és ezt nem fogja egyhamar lenyelni.

- Rendben! Egyelőre tartom a hátamat neked, de ne feledd, hogy mit ígértél, rendben? –Hadonászott nekem mutató ujjával, nyomatékosítva ezzel mondandóját nekem.

- Oké! A manager úgy is azt mondta, a comeback miatt volt ennyire sürgős a szakítás. Szóval, csak meg kell várnunk, amíg leülepedik ez az időszak, és utána szabad pálya van. Addig bírd ki! –Nyújtottam felé jobb kezem, az alku szentesítéséért.

- Megegyeztünk Jimin! –Rázott velem kezet, majd együtt hagytuk el búvóhelyemet, hogy aztán a többiek megvető pillantásával találjam szembe magam.

Láttam, hogy sok dolgot kérdeznének tőlem, de Yoongi minden egyes alkalommal hárította a kérdések hadát, mondván, ennek nincs itt a helye. Féltem, hogy mikor haza érkezünk egyből meg fognak rohamozni engemet, de hyungom ezt is megoldotta. Mindenhol a sarkamban volt, és bármikor valaki oda akart menni hozzám, hogy kérdezősködjön, olyan szúrósan nézett az illetőre, szinte én is megijedtem tőle. Bár a többieknek most egy fekete hajú démon lehetett velem együtt, de nekem tényleg olyan volt, mint egy őrző-védő, aki minden lépésemet figyeli, nehogy elbukjak. Még a fürdő előtt is ott állt, nehogy valaki úgy találjon beszélni velem, hogy épp ádámkosztümben mosom le magamról a mocskot sikertelenül. Mert én magam voltam a mocsok! Egy mocskos hazugságot építettem magam köré, mert pár embernek nem tetszett, hogy boldog vagyok.

Mindig ez történik annak ellenére is,

Hogy elrohanok

Hazugságon kapnak

A comeback kezdetéig ilyen hangulatban teltek a napjaink. Én menekültem, Suga védelmezett, a többiek gyűlöltek, és tudatlanok maradtak, míg Jin csak monoton végezte a dolgát. Talán ez volt a legrosszabb az egészben. Miután leordítottam a fejét többet nem kérdezett tőlem, sőt, nem is szólt hozzám, csak amikor kamerák előtt voltunk, és kötelezve lettünk a kommunikációra. Az ilyen pillanatok éltettek engem, és tartották meg a lelkemet. Egy pár kósza érintés, vagy kedves megnyilvánulás, ami bár nem nekem, hanem a közönségünknek, teljesen fel tudott tölteni arra a napra. Miután felvettük a promóciós számunkat is, a „Blood, Sweat and Tears”-t, meg kellett lepődnöm azon milyen jól mutat a hangom Jin orgánumával karöltve. Bár a színpadon ezt a részt csak ő fogja énekelni, de hatalmas boldogság számomra, már maga a tény is, hogy a lemezen így fog megjelenni ez a dal.

A szóló dalokat is felvettük, és hát… Nagyon betalált a szövege az enyémnek. Szinte el is sírtam magam a felvevő szobában, és csak az volt a szerencsém, hogy egyedül Yoongi Hyung tartózkodott ott a csapatból, ő pedig tudta miért vagyok ilyen, ahányszor fel kellett vennünk a számot. Kész szenvedés volt, de nem csak ezek miatt. A manager sem hagyott békén engem. Folyton félre hívott, vagy csak burkoltan megjegyezte nekem, mennyire jól játszom a szerepemet, és ne aggódjak, már nem kell sokat várnom, de ez engem egyáltalán nem nyugtatott meg. Az, hogy ő ezt jónak gondolta, számomra azt jelentette, a többiek teljes mértékben beveszik az egész hazugságot.

Persze az ilyen bajaimat minden este elújságoltam egyetlen szövetségesemnek, aki mindig figyelmesen végig hallgatott. Viszont figyelmeztetett is, hogy tudjam, mikor kell ezt abba hagynom, mert örökké nem húzhatom, hiába félek. Persze, ezt én is tudtam, de mégis mit tehetnék? Nagyon nem tetszik, ahogy Jin most kinéz. Félreértés ne essék, mert egyszerűen bámulatos az új rózsaszín hajával, amit mindig is akart magának, de látszik, nem örül neki teljes szívéből. Emlékszem, azt mondta majd kíváncsi lesz a véleményemre, milyen lett, ha megcsinálják neki. De ugye most nem beszélünk egymással, így ez teljesen elmaradt, amit nem csak ő, én is nagyon sajnálok. Pedig úgy megmondanám neki, hogy ennél szebbnek még soha nem láttam, és ragyog akár a nap. Viszont ez most nem is lenne igaz, mert én, balga, kioltottam ezt a fényt. Annyi késztetést érzek arra, hogy csak jól beletúrjak a hajába, és masszírozzam a kobakját, amit az a gyönyörű világos korona takar.

Szóval, igen, nem mennek túl fényesen a napjaim. Aztán jött a bemutató, a hivatalos visszatérésünk. Egyik nap követte a másikat, még el nem érkeztünk oda, hogy műsorvezetők legyünk az egyik díjátadón. Megörültem, mikor engem választottak, de ahogy később kiderült a társam nem volt más, mint a SHINee-ból Key és Jin. Vagyis sokat kell vele kettesben gyakorolnom. Istenem, most ölj meg!

Egyik ilyen próbánk során, amikor Key sunbaenim ott hagyott minket, mert fontos dolga akadt, elég érdekes beszélgetés zajlott le köztem és az idősebb közt.

- Jimin! Miért is szakítottál velem? –Ne, megint ez! Miért akar még ezen lovagolni? Nincs erre egy értelmes válaszom sem! Hiszen ez egy nagy kamu! Hazugság az egész! Legszívesebben ezt mondanám neki, de mit tehetnék? Hát persze, hogy hazudok:

- Úgy emlékszem mondtam, de nem értem miért akarod tudni –igyekeztem újra érzelemmentesen hozzáállni az egészhez, de nagyon égett az arcom a tekintetétől. Mint aki a legféltettebb titkaimat is látja jelenleg, és szinte csontomig hatolva kutakodik a megoldás után.

- Nem mondtad, de már nagyon érdekelne a válaszod.

- Miért akarod tudni? Miért érdekel ez még téged? –Kezdtem felemelni a hangomat, mert frusztrált, hogy sarokba fog szorítani.

Hazugságon kapva

Erre nem várt helyzet következett. Seokjin felemelkedve a székéből, átnyúlva az asztal felett, fogta meg galléromat két kezével, és szüntette köztünk a távolságot, amíg olyan közel nem kerültek az arcaink egymáshoz, hogy lélegzete az ajkaimat verdeste. Nem mondom eléggé felkorbácsolt ezzel, mert a régi reflexek még bennem voltak, és mit az isten, nagyon izgató volt számomra a helyzet. Biztos vagyok benne, hogy még a pupilláim is a megnőttek, reagálva gyors szívverésemre. De persze, ami ez után jött, az még jobban legyengített engem:

- Azért akarom tudni, te idióta, mert tudom, hogy nyomos indok nélkül ilyent nem tennél velem. Ismerlek már! Tudom, mik járnak a fejedben, és mikor hazudsz! Már pedig az elmúlt időszakban más sem látok rajtad csak, hogy szenvedsz, tűrsz, és mindenkinek beadott a valótlant –jobban megszorította a kezei közt lévő anyagot, míg én teljesen elvesztem tekintetében. –Nem látod, hogy amit csinálsz az csak fölösleg? Mindenki tudja, mi áll a háttérben! És az, hogy Yoongi mögé bújsz, csak alap a gyanúra.  Mi az, ami miatt ezt kell művelned? Haaa??? –Már szinte visította a szavakat, én pedig készen álltam arra, hogy itt és most akkor mindent kiteregetek neki, és végre véget vetek ennek az egésznek.

- Én… - Ekkor pedig egy hangos kopogás zavart meg minket, majd a manager lépett be. Pont, amikor be akartam vallani!

- Jimin! Jönnöd kéne egy pi… - amint realizálta a helyzetet, egyből elhallgatott, mi pedig Jin-nel szétrebbentünk, mintha csak egymáshoz sem értünk volna. Miután a megkövült emberünk újra visszatért egyből elinvitált engem onnan. – Jimin! Van egy kis dolgod! Gyere!

Miután sikeresen felálltam remegő lábaimmal, megpróbáltam az időközben kisprintelő managert követni, egy kezet éreztem a csuklómra fonódni. Először a kézre, majd annak a tulajdonosára vánszorgott a tekintetem, és így szembetaláltam magam Jin szemével, mely kényszerített, hogy most ne forduljak el tőle, és hallgassam meg mondani valóját.

- Remélem, tudod, hogy ezzel még nem végeztünk! –Erre én csak nyeltem egyet, ami szerelmemnek is feltűnt, de nem firtatta a dolgot. Elengedve kezemet állt fel helyéről, és teljesen lefagyott alakom mellé érve adott egy puszit az arcomra. Ez követően pedig ott hagyott engem a zavaros gondolataimmal, és egy égető nyommal a bal profilomon, amit meg is érintettem. „Mégis mi lesz itt még?”

Találd meg az ártatlan énem

Nem tudok szabadulni ebből a hazugságból

Add vissza a nevetésem

Szerencsére a furcsa kis afférunk után már többet nem hozta ezt szóba, de én nagyon féltem attól, hogy kutakodni kezd. Esetleg Yoongi-t kezdi el faggatni, hogy mégis mi van itt, ő pedig kikotyogja neki az egész történetet, mert, ahogy néhány napja fogalmazta nekem: „Mostantól ne számíts nagy segítségre tőlem, mert kifutottál az időből!” Így hát kinézem belőle, hogy mindent elregél az idősebbnek, aki így biztos nem fog leszállni rólam, amíg be nem adom a törülközőt. Viszont az egyik interjúnk során óriásit hibáztam.

Minden jól ment egész nap. Elmentünk a forgatás helyszínére, ismertettük a jelenlegi állásainkat, válaszoltunk pár kérdésre, táncoltunk, csak a szokásos dolgok egy ilyen felvétel során. Aztán jött az érdekes rész. Néhány rajongó kéréseket, feladatokat írt össze nekünk, amit mi húzhattunk ki egyenként. Amikor én kerültem sorra rögtön kiszúrta a szemem egy érdekes feladat. Annyi volt a lényege, hogy Jin, egy ilyen béna szóviccel meg kell, hogy nevettessen minket, és aki elsőnek neveti el magát, az fizet neki egy ebédet, ha mégsem sikerül neki, akkor ő fog venni nekünk egy jó kis vacsorát. Gondoltam jó kis szívatás lesz, de egy valami elkerülte a figyelmemet… Én már reflexszerűen elnevetem magam az ilyen viccein, mert az idő múlásával már annyira megszoktam, hogy akaratlanul is szórakoztatónak találom az ilyen szövegeit. Gondolom ebből rá lehetett jönni, mi is történt. Nem csak, hogy Suga-n kívül mindenki elnevette magát, de ráadásul én voltam az első, aki ezt megtette.

Így most az autóval egy dormhoz közeli büfét keresünk, hogy behajthassam az ígéretem. A többiek már rég kiszálltak egy másik helyen mondván ők mást kívánnak enni. De ez oltári nagy hazugság! Nem is mondta még Jin, hogy mit szeretne! Félve pillantok a mellettem ülő hyungomra, aki pont ezt a pillanatot választotta, ahhoz, hogy rám nézzen. Talán csak egy percig mertem vele szemkontaktust létesíteni, ugyanis eléggé zavarba jöttem kutakodó tekintetétől, és újra némaságba burkolózva néztünk ki mindketten az ablakon.

Végül sikeresen kiválasztotta Jin a neki megfelelő helyet, és a manager társaságában elfogyasztottuk az ételeinket. Aztán kitett minket a dormnál, mondván elhozza a többieket is. Én bevallom őszintén, kicsit féltem kettesben maradni az idősebbel, mert a szakítás óta csak egyszer maradtunk kettesben, és annak sem lett jó vége. Nem is tudom, mit hitt Manager Hyung!

Felcaplatva a lépcsőn gyorsan kinyitottam az ajtót, majd a kulcsot átrakva a másik oldalba, már csuktam is be az ajtót, miután Seokjin is beért a lakásba. Igyekeztem olyan gyorsan levetkőzni, amilyen gyorsan csak tudtam, mert sietve el akartam zárkózni, amíg a többiek haza nem érnek. Nagyon rossz előérzetem van. Már épp készültem futni be a szobámba, amikor is legidősebb hyungom úgy döntött, itt az ideje a vallatásomnak. Hátulról átfogva derekamat emelt a magasba, hogy a lábam ne érje el a talajt, majd elindult velem a nappali irányába. Rúgtam, ütöttem, kiabáltam, hogy hagyja abba, én ezt nem akarom, de meg sem hallott. Sikeresen elvonszolt a kanapéig, majd rádobva engem fogta le kezeimet, így megakadályozva szökésemet. Igaz, ez nem volna elég ahhoz, hogy ártalmatlanná tegyem, de nem akartam neki ártani, és inkább visszafogtam magamat. Aztán ráült combjaimra, mert biztosra akart menni a lefogásomat illetően.

Nem tudok szabadulni ebből a Pokolból

Nem tudok szabadulni ettől a fájdalomtól

Ments meg, ki meg van büntetve

- És most szépen elmondod nekem, mi is ez az egész!

Hiába a sarokba szorítás, én tudtam, hogy nem sokára jönnek a többiek is, és akkor ennek az egésznek vége szakadhat. Addig is ki kell tartanom!

- Nem tudom, miről beszélsz –néztem fel rá elszánt tekintettel.

- Ne add azt ártatlant ChimChim! Ha pedig abban reménykedsz, hogy majd a többiek jönni fognak, el kell, hogy szomorítsalak… - majd két csuklómat áthelyezve balkezébe, felszabadult jobbjával a farzsebéből előhalászva telefonját mutatta meg az üzenetet, amit nem rég kaphatott. –De ez nem fog egy jó ideig bekövetkezni.

Csak egyetlen pillantást vetettem az irományra, és azonnal elsápadtam. Egy kép és egy kis szöveg állt benne: „Sok sikert Hyung!” A képen pedig éppen iszogattak a többiek, és innen tudtam, hogy a manager-t is bele fogják rángatni ebbe. Őt ismerve pedig hajnalig nem jönnek haza, az biztos! Csapdába estem… Végleg!

- Szóval, beszélj! Mi is ez a szakítós téma? –A telefont eldobva nézett velem farkas szemet, és tudtam, innen már tényleg nincs vissza út. De talán nem is bánom.

- Én… Én csak… - Gyerünk, Park, légy férfi végre! –Én csak meg akartam védeni magunkat! A fene sem gondolta volna, hogy így elfajul ez az egész!

- Mégis mitől akartál engem megvédeni?

- A Manager-hyung azt mondta, hogyha nem szakítok veled minél hamarabb, akkor egyikünk búcsút mondhat a karrierjének. A vezetőség túl rizikósnak gondolta a kapcsolatunkat, és ezért rám parancsoltak, hogy döntsek! –Éreztem, ahogy egyre több könny szökik ki a szememből, de már nem tudtam megálljt parancsolni nekik. Ez már túl sok volt nekem!

- Mégis miért nem…?

- Nem engedték! –Szóltam közbe, ugyanis sejtettem, mi volt a következő kérdése. –El akarták kerülni, hogy titokban találkozzunk, így azt mondták, tegyek úgy, mintha komolyan gondolnám, és ne szóljak senkinek, de… Olyan rossz volt! Nézni, ahogy egyre gyengébb és szomorúbb leszel miattam! Ahogy a folyamatos nyomás miatt egyre jobban összeroppansz. Szinte fizikai fájdalmat okozott az, hogy a számomra legkedvesebb személy a kínok-kínját éli át, és mindez…Hmmm….Hm..! –Időt sem hagyott befejezni mondandómat, egyetlenem máris egy csókba invitált, melyet rég nem tapasztalhattam már tőle.

Akarj engem, ki letévedt az útról

Olyan távolinak érzem

Mindig az utamon jössz

Miután Jin elengedte a kezemet, egyből átkulcsoltam nyakát csak, mert nem akartam, hogy olyan hamar bekövetkezzen ennek a mennyei érzésnek a vége. Ő ezt kihasználva, lábaimat dereka köré fonva kapott az ölébe, majd velem együtt felállva a kanapéról indultunk meg lakrésze felé. Ahogy az ajtót elértük, egyből találkozhatott hátam a falappal, aztán szerelmem a csókunkat meg nem szüntetve, nyitotta ki a helyiségbe vezető bejáratot, és az ágyig meg sem álltunk. Azon elfeküdve egyből ruháinktól szabadultunk meg, mert egyszerűen már nem bírtunk várni, és lassan átadni magunkat az élvezeteknek. Túl sokat voltunk távol így is!

Igaz, furcsa volt számomra a mostani felállás, mert Jin eddig még egyszer sem dominált a szeretkezéseknél, de egyáltalán nem bántam most. Mindegy, csak újra érezzem a szeretetét, ahogy körbe ölel, és kényeztet engem, hogy minél hamarabb az élvezetek végéhez érjek. Harapott, csókolt, mindent megtett azért, hogy erre a röpke pillanatra mindent elfeledjek. Azt, hogy jelenleg épp szabályt szegek, talán, ha rájönnek erre, ki is rúgnak, de egyszerűen, már nem volt semmi ellenérve ez ellen. Túlságosan elárasztott az a mérhetetlen szenvedély, amit ez iránt a csoda után érzek. Megbabonáz minden tettével, és rezdülésével, és nem is értem, miért akartam én őt bántani. Ahogy porcelánként bánva velem simít végig testemen, mint ahogy régen én is tettem, egyszerűen csak artikulálatlan nyögések jönnek ki belőle, melyekből néha ki lehet venni az idősebb nevét is. Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen!

A felkészítésem sem okozott neki problémát, mindent a legtökéletesebben alkalmazott annak érdekében, hogy eddig még soha nem érintett területeimen nehogy bármi-féle fájdalmat is érezzek. Nem féltem, hiszem tudtam, vigyázni fog rám. Olyan távlatokat nyit majd meg előttem, melyet eddigi együttlétünk során nem tapasztalhattam. Megtudom, milyen érzés is volt neki, mikor én irányítottam, én dönthettem a-felől, mikor lesz vége az éjszakánknak.

Lassan vette birtokba testemet, mert tudta, milyen fájdalmas az első alkalom, de meglepően elviselhető volt. Nem mondom, hogy nem fájt, de olyan szörnyű sem volt, mint képzeltem. Mikor kellően elfoglalta helyét, kicsit megállt pihenni, ugyanis nem csak nekem kellett ezt az újfajta érzést megszokni. Izzadság cseppek halmozódtak össze a homlokán, és az egész testén, de én sem néztem ki másképp. Kezünket összekulcsoltuk, majd szerelmem homlokát enyémnek döntve kezdett el mozogni először lassú tempóban, majd fokozatosan gyorsított be, ahogy érezte, kezdem megszokni az iramot. Teljesen más érzés, mint fordított esetben. Sokkal érzékenyebb vagyok az ingerekre, és ettől a sok behatástól, már beszélni sem vagyok képes, csak sóhajtozni, nyögni, vagy épp felsikoltani, amikor gyenge pontomat érint. Ahogy egyre gyorsabban hajszoljuk a beteljesülés végét, Jin egyre többet találja meg a megfelelő szöget, így nem kell sok, hogy egy utolsó lökésnél végleg elengedjem magam, és átadni magam a végnek. Egyetlen szemem fénye nem sokkal utánam engedi belém élvezetét egy férfias morgás kíséretében, aminek következtében egy utolsó mélyről jövő nyögést engedek ki magamból.

Percekig még csak magunkhoz sem tudunk térni az előbb átélt eufóriától. Aztán Seokjin remegő tagokkal engedte el kezem, és terült el mellettem. Egyszerűen egy ilyen után sokáig nem tud mit mondani az ember, és ezzel én is így voltam. Sokáig csak lélegzetvételeinket lehetett a kis szobában hallani, de ez gyorsan megváltozott, mikor a mellettem lévő feldobta az ötletet, hogy menjünk zuhanyozni. Beleegyeztem, és kezét megfogva keltünk fel az ágyról, és mentünk végig a folyóson. Csak ekkor jutott eszembe, mit is műveltem.

Megismétlem újra,

Tűnj el, el, el tőlem

Bármibe is kerül

Ments, ments meg

Megszegtem a követelményt, ezzel óriási nagy bajba sodorva a csapatot! Hogy lehetek ilyen balga? De egyszerűen nem voltam képes megbánni tettemet, mert ilyen élményt vétek kárba veszni. Egyszerűen, ahogy ránézek nálam magasabb társamra, nem érzek mást, mint tiszta szeretet, mely nem csak rólam tükröződik. Az, hogy eddig nem adott fel, kiállt mellettem, és nem hitte el az undorító hazugságaimat, csakis azt jelenthette, mennyire szeret is engemet.

A fürdőbe lépve Jin gyorsan beállította a megfelelő hőfokúra a zuhanyt, majd a kabinba beállva, hátulról megölelt engem, és fejét vállamra hajtotta. Olyan édes!

- Remélem, most már nem kell ezt a buta színjátékot eljátszanod! –fejemet úgy fordítottam, hogy rá tudjak nézni reménykedő arcára, és ajkaira egy lehelet könnyű puszit adtam nyugtatásképp.

- Nem tervezem, de akkor viszont fel kell készülni a következményekre, ugye tudod?

- Engem nem érdekel, mit akar a vezetőség, de én nélküled nem akarok itt lenni, ha nem lehetünk együtt, akkor mindketten elmegyünk. Vagy ez, vagy elfogadják végre, hogy csak azért nem fogunk elválni, mert ők azt akarják! –Meglepődtem hevességén, nem vitás, de nagyon tetszett ez a határozott Seokjin, ahogy kilépve a rózsaszín felhőből, igazi kis harcos istenség válik belőle. Lehet őt nem jobban szeretni?

- Nagyon szeretlek, ugye tudod?

- Ha nem tudnám, nem lennénk itt! Nem igaz? –Küldött egy pimasz mosolyt felém, de el kell ismernem…

- Igazad van! –Megfordulva karjai közt csókoltam újra kívánatos ajkaira, hogy aztán gyorsan lefürödve, visszabújhassunk az ágyunkba.

Most már végre, valahára nyugodt lehettem valamilyen szinten, de egy valami még volt a nyelvem hegyén… 

Még mindig ugyanaz vagyok

Aki voltam ez előtt, még mindig itt van, de…

A hazugság, ami túl nagyra nőtt,

Próbál elnyelni engem

Ahogy sikeresen visszaértünk szerelmem ágyához, bebújtunk a jó meleg takaró alá, de én még beszélni szerettem volna vele, ezért felkönyököltem, hogy vegye az adást, még nincs itt lezárva minden.

- Jin! Tudom ez most került tisztázásra, de csak, hogy tud… Én nagyon szeretlek téged, és bármire képes lennék érted. Viszont biztos nem ez volt az első és utolsó eset, hogy valaki megpróbál minket elszakítani egymástól – felemelve kezemet simítottam végig arcélén, miközben csillogó szemeibe mondtam következő szavaimat. –Csak azt akarom ezzel mondani, hogy ha külsőleg úgy is tűnhet neked, bántani akarlak, jusson eszedbe, az nem én vagyok. Az nem más, mint egy engem ábrázoló kis báb, amit a kedvük szerint irányíthatnak, de belül mélyen ott rejtőzök én. Ugyan olyan meggyötört, szomorú leszek, mint te, és ha nem adod fel, akkor kiszabadíthatsz engem abból a szörnyű bábból. Remélem, ezt tudod! –Elmosolyodva bólintott egyet, ezzel nyomatékosítva, megértette szavaimat.

- Persze! De remélem, te is hasonlóképpen vagy ezzel, mert én biztos nem foglak soha többet feladni. Nem foglak elengedni, csak önző módon hozzád láncolom magamat, és amerre sodor téged a szél, oda foglak én is követni téged –arcán pihenő kezemet megfogva hintett apró csókot tenyeremre, majd magához húzva karolt át engem, így már békével a szívünkben térhettünk nyugovóra.

Lehet bármi mostantól, mert ez a szépség itt mellettem erőt adva nekem segít át bármilyen akadályon, ami az utunkba kerül. Hiszen most bizonyította be, hogy ő bármeddig képes rám várni, amíg ki nem mászom abból a mély és sötét gödörből, mely a hazugságaimmal telik meg, majd nyel el engemet. Ebben a sötét lyukban ő, a szerelmem az egyetlen fényforrásom, mely megmutatja nekem a helyes ösvényt, melyet ketten együtt kitaposva, a végén elérhetjük boldog befejezésünket.

The Princess and the Dwarf

Cím: The Princess and the Dwarf (A Hercegnő és a Törpe)

Alkotó: Jinnie Mini

Páros: JinMin, Sugakook

Besorolás: +12

Műfaj: yaoi, slash, fluff, shounen ai vagy bromance, amelyik jobban tetszik

Figyelmeztetés: nagyon nincs mire figyelmeztetni, mert ez az első írásom így nem raktam bele semmi olyat, amiben nem vagyok biztos

Összefoglalás:Jin már nagyon régóta vágyódik Jimin után, melyet a fiatalabb nem vesz észre. Jin elmeséli hogyan is ismerkedett meg Jimin-el, illetve hogyan szeretett bele, és még a Suga és Jungkook között kialakult románcot is elmeséli az ő szemszögéből.

Hozzáfűzés: Ez az első írásom, amit alkottam ezzel a párossal, amelyik az egyik kedvencem. Persze a másik kedvenc párosom sem hagyhattam ki ebből, ezért (amit lehet, hogy a figyelmeztetéshez kellett volna írnom :P )kicsit ugrál az idők között, de remélem élvezhető lesz mindenki számára. Ja, és persze, ez az iromány eredetileg egy versenyre készült, és ez, amit most olvashattok a javított verziója(igaz a versenyen nem értem el helyezést, de bátorító kritikákat kaptam erről a oneshotról,így kijavítottam a hibás részeket, és most már sokkal jobban megvagyok vele elégedve)

Kim Seok Jin a Bangtan Boys legidősebb tagja, aki ha teheti, mindig mosolyog, csókot dob a rajongóknak, és persze mindig megmutatja miért is ő a csapat hivatalos visual-ja. Persze sokszor nem csak tettekkel, vagy róla készült nagyszerű képek bizonyítják ezt, hanem sokszor meg is mondja, hogy milyen jóképű is ő valójában. Persze senki nem utálja ezért, inkább mondhatjuk azt is, hogy e-miatt a magabiztossága miatt szeretik őt, a többi remek tulajdonsága mellett. Igen ám, de ez csak a látszat, mert belül ugyan olyan félénk vagyok, mint bárki más. Hogy miért is?

Nem tagadom tényleg nincs mit szégyellnem a külsőmet illetően, a többiről nem is beszélve, mint például a főzés, énekelés, és persze az sem egy rossz pont, ha az ember tud vezetni, ezzel kicsit könnyítve a csapat minden napjait. Talán a tánc az, ami a legnehezebben megy, de hála a koreográfusnak, J-Hope-nak és persze Jimin-nek, aki minden edzés után volt olyan kedves és velem maradt plusz órákat venni, és így, ha mondhatom, már sokkal jobban megy a tánc, mint mikor megalakult a banda. Na, igen Jimin, meg a kedvessége! Majd figyeljetek, mert mindjárt megtudjátok hova szeretnék kilyukadni!

Szóval a külsőmre tényleg nincs panaszom, főleg most! Egyszerűen imádom a rózsaszín hajamat, már nem is tudom mióta szerettem volna ilyenre festeni. Még a többiek is elismerték, hogy valóban jól áll nekem, ha nem a legjobban. Még Jimin is végig dicsért az egész hazavezető úton. Oké, most már tényleg a lényegre térek!

„Tehát Jimin! Amikor megismertem, még nem volt ilyen kidolgozott teste és persze nem volt ilyen vékony sem. Jó nem is volt pocakos –hála annak, hogy táncot tanult, így jó erőnlétben lehetett- csak kellően kis pufók volt és aranyos kis kerek arcocskája volt. Emlékszem még meg is csipkedtem neki, mire csak próbált kitérni előlem. Rögtön megtaláltuk a közös hangot egymás között, annak ellenére mennyi év is volt köztünk, ami bár nem volt olyan sok, de azért megmutatkozott a beszélgetésünk során. Mivel ő jött legkésőbb hozzánk gyakornoknak, eléggé nehezen ment neki a beilleszkedés. Persze én próbáltam segíteni neki, ami egy idő után meg is mutatkozott!

Egy idő után nagyon jól összebarátkozott Taehyung-al és Jungkook-al, és már együttes erővel nehezítették meg a napjainkat. Persze Jungkook számára kicsit más fajta barát volt, mint mi többiek. Mivel a fiú pont annyi idős volt, mint Jimin öccse, - aki egyébként nagyon kedves és vicces egyéniség, és pont olyan, mint a bátyja- nagyon védelmezte őt mindentől, ami persze a mi kis Maknae-nknak nagyon nem tetszett. Kicsit bántotta a férfiúi becsületét, hogy most már nem csak én, de már egy másik Hyung-ja is állandóan a sarkában lohol, és minden apróságtól óvja őt. Viszont ettől függetlenül nagyon jól meg voltak egymással, ami engem egy kicsit feszélyezett, mert így már nem lehettem annyit Jimin mellett. Persze akkor még nem tudtam, hogy ez pontosan miért is zavar engem, de inkább nem foglalkoztam vele, és örültem annak, hogy a kis törpém - mert már csak így hívtam, hogy egy kicsit húzzam az agyát neki, persze csak poénból- végre beilleszkedett közénk.

Egyik nap aztán mentem le edzeni, mivel nekem ez eléggé fontos volt az erőnlétem megtartása miatt, Jimin egyszer csak elém áll és megkérdezi:

-Hyung, én is mehetek veled edzeni?

-Hát…öhm…Persze Jimin, de pontosan miért is szeretnél velem jönni? – kérdeztem meg, mert tényleg eléggé furcsa volt tőle ez a kérdés. Eddig soha egy szóval nem mondta volna, hogy el szeretne menni kicsit erősíteni magán. Erre csak lehajtotta a fejét és a padlót kezdte tanulmányozni, mintha ott lenne a válasz. Esküszöm mintha el is pirult volna hirtelen, de aztán összeszedte magát és felnézett rám azokkal a nagy kis kutya szemeivel.

- Én csak szeretnék egy kicsit veled lenni Jin Hyung. Az utóbbi időben nem voltunk sokat együtt és gondoltam így legalább ketten lennénk egy kicsit. De, ha baj van vele, akkor felejtsd el inkább nem mondtam semmi! – szállt el a bátorsága hirtelen, de én megfogtam gyorsan a karját mielőtt szegény elszaladhatott volna, és kedvesen rámosolyogtam bólintva egyet.

- Természetesen nincs semmi baj Törpe, örülök, hogy velem akarsz jönni.

- Tényleg? – még egyszer bólintottam, majd csak annyit láttam, hogy száguldozik be a szobánkba készülődni, de még gyorsan visszafordult hozzám – És ne hívj Törpének!

Ezen persze csak nevetni tudtam, mert már megszoktam tőle, hogy mindig visszaszól, ne hívjam így. De amíg rá vártam, kissé furcsa érzés kezdett a mellkasomba lenni. A szívem majd ki akarta törni a bordámat, és ez csak erősödött, ha arra gondoltam, végre Jimin-el tölthetek egy kis időt. Viszont inkább nem törődtem vele, mert úgy gondoltam biztos csak izgatott vagyok amiatt, hogy végre megint tudunk egy kicsit kettesben beszélgetni, ami elég régen volt már.

Végül olyan jól éreztük magunkat, hogy onnantól kezdve mindig velem jött, és ez később meg is mutatkozott rajta. Olyan jól kidolgozott lett, hogy a menedzser, koreográfusunkkal karöltve kitalálta, hogy nagy durranás lenne, ha Jimin, a tánc részeként felemelné a pólóját, ezzel megmutatva a jól kivehető kockáit is. Innentől kezdve végig így próbáltuk a táncunkat, ami nekem elég sok kellemetlenséget okozott, mivel nem tudtam nem őt figyelni amint megemeli a felsőjét, és e-miatt sokat is rontottam a próbák során. Itt már világossá vált számomra, hogy valakivel muszáj lesz beszélnem, mert ha nem teszem meg, még a végén repülhetek a bandából a koncentrációm hiánya miatt.

Így történt, hogy most épp itt állok a mi remek Leader-ünk előtt, aki türelmesen várja mit is akarok neki mondani. Végül minden bátorságomat összegyűjtve elkezdek mesélni:

- Azért akarok veled beszélni Nam Joon, mert van egy kis gondom. Bár nem tudom, mennyire nevezhetném ezt gondnak.

- Mondjad nyugodtan Hyung!- dőlt hátra a székében és várt.

- Hát az utóbbi időben eléggé furcsán érzem magam Jimin közelében, de még ha csak gondolok is rá, már akkor gyorsabban kezd el verni a szívem, és érzem, ahogy az arcom teljesen kipirosodik. Félek, tudom mi erre a válasz, de muszáj mástól is hallanom, hogy elhiggyem tényleg az a bajom, amire gondolok!

Egy percig teljes néma csend állt be közénk, mivel Rap Monster – ez a színpadi neve- eléggé alaposan át akarta gondolni mit is mondjon nekem. Végül felnézett rám és egy kaján mosolyt villantott rám, amiből éreztem, hogy tényleg be fog következni az, amitől tartottam:

- Szerintem Hyung, te szerelmes vagy! - mondta ki azt a mondatot, amit el akartam kerülni, és már éppen nyitottam volna a számat, hogy ellenkezzek vele, amikor ismét megszólalt, ezzel belém fojtva mondandómat – Ne is próbálj ellenkezni Seok Jin, mert egy ideje már láttam rajtad, hogy nehezen megy a próbákra való koncentrálás. Ezért figyeltelek egy kicsit, és kiderült számomra, hogy állandóan Jimin-t figyeled ráadásul olyan tekintettel, mint aki mindjárt neki esik, és majd felfalja. Komolyan, még engem is zavarba hoztál.

Erre a kezeimbe temettem az arcomat. Olyan zavarban éreztem magam, mint még soha eddig.

- És akkor most mit csináljak Nam Joon?? –kérdeztem kétségbe esetten, mert tényleg nem tudtam mit csináljak magammal. – Tényleg ennyire átlátszó vagyok??

- Nem ezt csak én vettem észre, de ha adhatnék neked egy tanácsot, szerintem mond el neki. Viszont, szerintem, nem most kéne.

- Miért?? – bújtam ki a kezeim takarása alól, és kíváncsian néztem vezetőnk arcába, hogy magyarázza meg mégis miért nem most kéne végbe vinnem zavarba ejtő vallomásom a fiatalabbnak, ami valószínűleg csúfos véget érne. Ilyen szempontból jobb is, hogy nem most kéne megtennem ezt. Biztos nem bírnám elviselni, ha meg utálna, mert kiderült, hogy vonzódom hozzá, nem is kicsit.

- Pont tegnap jött hozzám, mert neki is baja volt. Igaz nem pont ez, de ehhez hasonló. Szegényt nagyon rosszul érinti ez az egész táncos mizéria, és már teljesen be parázott attól, hogy mit fognak szólni hozzá, ha meglátják, mit csinál a színpadon. Már a szüleivel is beszélt, de még ők sem tudták megnyugtatni, és már nem tudom, mióta nem alszik rendesen.

Ez mondjuk nagyon meglepett. Jimin-nek ilyen bajai vannak és én nem vettem észre? Hiszem állandóan őt bámulom. A fenébe is, mardos a bűntudat, hogy nem segítettem neki, holott az egyik legjobb barátja vagyok. Csak barát! Ajj, most még rosszabb lett a kedvem, mint eddig.

Aznap éjjel nem tudtam aludni, annyira kattogott az agyam, mit tévő legyek most. Ahogy oldalra néztem láttam, hogy Jimin sem tud elaludni, forgolódik csak, és ezt szörnyű volt nézni, mennyire szenved. Úgy döntöttem félre teszem „kislányos zavaromat” és befekszem mellé, hogy megnyugtassam. Régebben, mikor még új volt és csak velem beszélt, sokszor aludtam vele, hiába voltunk mindannyian egy szobában, neki mégis így volt kényelmes. Sikeresen befészkeltem magam mellé, mire éreztem, hogy egy kicsit megmerevedik, de amint átöleltem máris teljesen ellazult.

- Remélem nem baj, hogy itt alszom – szóltam halkan, hogy ne ébresszem fel a többieket, mire csak megfordult a karjaimban és befészkelte magát, hogy kényelmes legyen neki, és pár perccel később már hallottam, ahogy egyenletesen veszi a levegőt, azaz sikeresen elaludt.

Persze én így sem aludtam sokat, mivel egész este figyeltem őt, de nem bántam meg. Ahogy jobban megfigyeltem az arcát rájöttem, tényleg szerelmes lehetek belé. Egyszerűen nem bírtam levenni róla a szememet, mindenét feltérképeztem a sötét ellenére is, hogy jól megjegyezzem magamnak, milyen mikor alszik. A pufók arcát, hiába a fogyás, még mindig ugyan olyan aranyosnak tartottam, mint mikor először megláttam. A száját is megnéztem, mely egy picike görbületet mutatott felfelé, egy aranyos mosolyt mutatva, ezzel tisztában lehettem azzal is, békésen álmodik. Arca kisimult és semmi jele annak, hogy aggodalmai lennének neki. Hihetetlen, de tényleg beleszerettem ebbe a törpébe! Jó nem az zavar, hogy fiú lenne, mert sosem ítéltem el az olyanokat, akik a saját neműkhöz is vonzódnak, ahogy Rap Monster sem. Pontosan ezért akartam vele megbeszélni, mert tudtam ő nem utasítana el engem, ha elmondom mi bánt. Mivel ezeken viszonylag sokat gondolkodtam nagyon nehezen nyomott el az álom, de sikeresen tudtam aludni pár órát.”

Másnap békésen keltünk, és nem is volt semmi baj a debütálásig, ami nagy sikert aratott, és törünk előre. Persze, azóta is Nam Joon-hoz megyek a „Jimin-es” ügyeim miatt. Szegényt nagyon fáraszthatom már ezzel, főleg, hogy mindig ugyan azt a választ adja, mint az első beszélgetésünk során, csak most már azt mondja, ne hallogassam, mert rosszabb lesz nekem is és a fiatalabbnak is. Igaz egyetértek vele, de még sem olyan könnyű ezt mondani, mint megtenni.

Ennél a gondolatomnál Jungkook-ra és az őt ölelő Suga-ra néztem. Kicsit féltékeny vagyok a Maknae-ra, mert neki sikerült az, ami nekem nem, hiába vagyok én a rangidős. Az ő történetük is eléggé érdekes és tényleg nem vártam, hogy pont ők fognak majd összejönni, de mit mondhatnék, aranyosak együtt. Hiába vagyok zöldszemű szörnyeteg, mert ő együtt lehet azzal, akit szeret, mégis csak, Jimin után, ő a legkedvesebb személy a bandából számomra, és bármit megtennék érte.

„Egyik nap éppen a Lucky or Not részeit vettük fel, ami meg kell, mondjam eléggé szórakoztató volt, bár a végére kezdtünk fáradni, és kicsit untuk már magunkat, amit később meg is láttam a felvételeken. Viszont a boksz még izgalmasnak hatott számunkra, ezért nagy kedvvel vágtuk bele magunkat.

Suga ismertette a feladatót, ám miközben hallgattam valami egészen érdekesre lettem figyelmes. Jungkook szeme majd kiesett, olyan áhítattal nézte a mellette ülő idősebbet, aki ebből semmit nem vett észre. Nagyon furcsa volt, de nem csak most, hanem az utóbbi időben egyre többször kaptam rajta, ahogy figyeli a mi rapperünket, vagy éppenséggel, ha beszélgetnek is egymással, teljesen kipírosodik az arca, és azt az aranyos igazi „nyuszis” mosolyt villantja az idősebbre. Teljesen úgy nézett ki, mint akinek teljesült a legnagyobb álma, és a bálványával lehet.

Innentől kezdve pontosan ott a kamerák előtt jöttem rá, hogy bizony a mi Maknae-nk örülten szerelmes, de nem akárkibe, hanem a csapat egyik tagjába, ráadásul Suga-ba. Nem mondom rendesen meglepett ezzel engem, még ha nem is tud róla. Próbáltam figyelni inkább a felvételre nehogy bárkinek is feltűnjön, mi zajlik most bennem. Az én ártatlan kis Jungkook-om szerelmes lett. Tisztára úgy érzem magam, mint egy anyuka, aki most tudta meg, hogy a fia ötöst kapott valamilyen dolgozatra életében először. Oké ez kicsit szélsőséges példa volt, de jobb nem jutott az eszembe.

Úgy tűnik nem nagyon vált be, hogy nyugton maradjak, mert a Leader is és Jimin, aki pont mellettem volt eléggé furcsán néztek rám. Persze az utóbbi személy miatt rendesen el is pirultam, mire ő csak egy macsós mosollyal az ajkán visszafordult Sugahoz, hogy hallja mit mond nekünk. Rendben ez furcsa volt és, ha lehet még pirosabb lettem és éreztem, hogy egyre melegebb a levegő – mármint nekem lett melegem – amit próbáltam legyezéssel enyhíteni. Eközben Nam Joon-ra tévedt a tekintetem, aki egy mindentudó mosollyal nézett minket, de amint találkozott a tekintetünk én a legkisebbre irányítottam a figyelmét. Amint ő is oda nézett egyből elkerekedtek a szemei, mert valószínűleg rájött arra, amire én is. Kérdőn nézett rám mire intettem neki, hogy később megbeszéljük.

Ez így is lett! Amint meg volt a játék menete a stábtagok elkezdték berendezni a termet nekünk. Ez remek lehetőség volt arra, hogy négyszemközt beszéljek Nam-al, mivel így most kaptunk egy kis szünetet. Így amíg a többiek henyéltek vagy beszélgettek a nagy „megmérettetés” előtt, addig mi elvonultunk tőlük kicsit messzebb, hogy beszélni tudjunk.

- Mi ez az egész?? – szegte nekem egyből a kérdést, mintha én jobban tudnám nála.

- Nem tudom, de mostanában, ha feléjük nézek mindig ez fogad engem. Állandóan ilyen tekintettel nézi Yoongi-t, ha pedig még beszélget is vele, akkor úgy néz rá, mint valami megváltóra! – gesztikuláltam kicsit idegesen, amiért engem vont kérdőre a legfiatalabb ügyei miatt.

- Jó, oké..nyugalom! Biztos az, amire gondolunk? – tudakolta meg a nyílván valót, vagyis, hogy a Maknae fejét teljesen elcsavarták, ráadásul, az a valaki Suga lenne történetesen.

- Igen biztos! Semmi kétségem hozzá, hiszen ismerem milyen ez – szorult kicsit össze a torkom, hiszen mát két éve szenvedtem a Jimin iránti vonzalmammal, amit eddig még nem viszonoztak, és eléggé kellemetlen érzés volt ezt minden nap felfedezni magamban.

- Na! Ne szomorkodj, majd az is rendeződik, de most Jungkook-ra kell figyelnünk! – próbált egy kicsit felrázni Nam Joon a nagy letargiámból, amibe kerültem.

- Rendben, akkor a felvételek után a dormban beszéljünk vele! Remélem, elmondja, ha tényleg ez a helyzet áll fenn!

- Biztos fog beszélni. Végtére is a legjobb barátai vagyunk! De, ha nekem nem is, neked biztos, hogy elmondja, ha egyenesen rákérdezel.

- Remélem! – ezzel le is zártuk a beszélgetést, éppen időben, mert szóltak, hogy kész vannak mindennel, mehet a játék.

Elkezdődött a boksz meccsek sora. A sorrendek is megvoltak, úgy, hogy le is játszódott az első meccs Jimin és Hoseok között – egyértelmű kinek szurkoltam – ami végül J-Hope győzelmével zárult. Aztán jöttem én és a Leader. A mi játékunk nem volt annyira fényűző, mint az előző párosé volt, de mit tehetnénk, ilyenek vagyunk. Ennek ellenére én nyertem végül a párbajt. Harmadiknak V és Jungkook mérkőzött meg, melyben a Maknae vihette a győzelmet, hiába Taehyung kitartása. És mentek tovább a játékok, még el nem értünk a Jungkook és Yoongi csatához. Minden ment úgy, ahogy eddig az összes meccsnél, amikor is Suga sikeresen kiütötte a Maknae-t, és nyerte meg ezzel a döntőbejutást. Mindenki nagyban ujjongott és nézte a képernyőt velem együtt, de valami mégis rávett arra, hogy Jungkook-ék felé nézzek, és amit láttam teljesen megdöbbentett. A legfiatalabb megcsókolta az éppen nagyban ünneplő Yoongi-t, aki ettől teljesen lefagyott és csak nézte az előtte álló személyt nagy kikerekedett szemekkel. Mire a többiek is realizálták, hogy valami nem stimmel a Maknae már nyúlcipőjét húzva rohant is ki a teremből. Mindenki csodálkozva nézett az ajtóra, amit nem is csodálok, hiszen ők nem látták, amit én, meg persze az összes kamera és stábtag, akik szintén megdöbbenve néznek a még mindig mozdulatlan Suga-ra, hátha ad valamilyen magyarázatot. Ehelyett viszont felébredve a kábulatból, rögtön a kisebb után rohan a nevét kiabálva. Már éppen indult volna mindenki a két rohangáló után, amikor is, úgy döntöttem, itt az ideje megszólalni:

- Szerintem csak egy valakinek kéne mennie!

- Mész te, Jin Hyung? – nézett rám a Leader, és láttam a szemében, hogy sejti miért én szeretnék menni.

- Igen, mindjárt visszajövök! – indultam a két elveszett után arra, amerre reméltem, hogy futottak.

Már hosszú ideje kerestem őket, mire az egyik folyosó végében meglátom Jungkook-t összekuporodva. Rögtön mennék is oda hozzá, de ekkor meglátok egy másik ismerős személyt. Suga az, és éppen egy poharat ad a Maknae kezébe, aki csöndesen elfogadja, majd a legidősebb is mellé ül a földre. Nem nagyon hallom őket, de sejthetem nagyjából miről beszélnek, viszont a következő történéstől újra ledöbbenek, ma már nem először. Amint a fiatalabb fejét leszegve bólint egyet, Yoongi egyből kedvesen elmosolyodik, majd Jungkook állát felemelve ismét megcsókolják egymást, ám most már tisztán látszik rajtuk, mindkettőjük részéről kölcsönös az érzés.

Ebben a pillanatban egy kart érzek a derekamra fonódni és egy ismerős hang így szól, ezzel a frászt hozva rám:

- Aranyosak együtt, nem?

Helló szívroham és a gyomromban szunnyadó pillangók! Rég volt hozzátok szerencsém, hogy vagytok?

- Jimin!! Megijesztettél! – szólok rá a fiatalabbra, de az Istenért sem néznék most hátra, a szemébe, olyan zavarban vagyok jelenleg.

- Bocsánat, nem akartam, de szerintem most magukra kéne őket hagynunk, hogy kicsit kettesben legyenek – ekkor hátra néztem és két igéző szempárral találtam szembe magam, aminek nem bírtam nemet mondani, és inkább bólintva követtem Jimin-t vissza a többiekhez rendezve ennek a két tökkel ütöttnek az ügyét, amit félbe hagytunk.”

Most pedig itt vagyunk, egy évvel később. Jungkook nagyban élvezi a szerelmet, én pedig, még mindig nem vallottam Jimin-nek, és őszintén már kezd bosszantani a gyávaságom.

Éppen egy forgatásra indulunk, ami a Star Show 360 keretein belül forgatott mini dorama lesz, melynek a címe Flower Boys BTS High School. Szerintem érdekesen hangzik, főleg, hogy én egy iskolaorvost játszhatok – úgy tűnik a Dope után nehezen fogok ettől elszakadni – a többiek, pedig vagy diákot, vagy valamilyen tanárt alakítanak. És Jimin, mint edző..Hahh..nyugalom szívem, csak nem lesz akkora baj, ugye?? Ugye??

- Hé, Hercegnőm, megjöttünk! Nem akarsz esetleg kiszállni? – szólít meg az a személy, aki már három éve kínoz úgy, hogy nem is tudja. Ráadásul az új becenevemmel, amit már egy ideje rám aggatott, sem könnyíti meg a dolgomat. Egyszerűen nem tudok rászólni azért, hogy ne beszéljen ilyen tiszteletlenül velem, mert megjárja, de olyan melegség árad szét bennem mikor így hív. El sem hiszem, mit meg nem engedek neki, csak azért, mert bolondulok érte.

- Csak ne sürgess Törpém, megyek én magamtól is! – szólok vissza neki egy kicsit én is, hogy azért tudja, ki az idősebb kettőnk közül.

Amióta Sugakook párosunk összejött, azóta marjuk így egymást. Persze később megtudtam, hogy a többiek szemében ez nagyon úgy tűnik, mintha flörtölnénk egymással. Emiatt már tűkön ülve várják, mikor jövünk össze, és kiabálhatják világgá JinMin is Real!, ahogy a rajongók szokták mondani.

- Mondtam, hogy ne törpézz le!

- Én meg, hogy ne hercegnőzz!

- Én meg azt mondom elég, mielőtt összezárlak titeket az egyik teremben! – fenyegetett meg minket Nam Joon persze csak kedvesen.

A civakodást befejezve még egy utolsó pillantást vetek „ellenfelemre”, aki ezt csak egy pimasz mosollyal reagálja le, és utána már száguldok is be a forgatásra kibérelt iskolába a többiek után.

Eléggé nehezen mentek a jelenetek leforgatása. Mindenki vagy elröhögte magát, vagy olyan zavarba jött, hogy kiesett a szövegből. Még nekem is nehezemre esett figyelnem, és ezért sok rontásom volt, ami nagyon zavart engem. Végül sikeresen letudtam a jelenetemet, így átadhattam a staféta botot Sugának. Már épp indultam volna a kijelölt öltözőnk felé, amikor is a kis sunyi Maknae –miután elszakadt párjától –megfogta a kezem és elkezdett a másik irányba húzni engem.

- Jungkook! Mégis mit művelsz? –igyekeztem kibújni szorításából, de be kell, valljam, a fiatalabb sokkal erősebb nálam, így kevés esély volt arra, hogy kiszabaduljak karmai fogságából.

- Kicsit segítünk neked. –fordult hátra egy pajkos mosoly kíséretében.

- Mégis miben akartok segíteni? És, hogy értetted azt, hogy TI segítetek????

- Hát tudod… Nam Joon Hyung...Amikor azt mondta, be fog titeket zárni egy szobába Jimin-nel…Tudod, ő… Azt komolyan gondolta! – majd egy nagy lendülettel belökött engem egy terembe, és egy gonosz –számomra az –nevetés kíséretében bezárta kulcsra az ajtót.

A nagy lendület következtében sikeresen a padlón végeztem, így először nem is realizáltam hol vagyok. Aztán felnézetem, és szembe találtam magam egy félmeztelen törpével. Jimin éppen az edzős ruháját vedlette át, -mert ő következik Suga után –amikor Jungkook belökött engem. Hihetetlen kínos volt, és nem mellékesen eléggé zavarba jöttem a kidolgozott izmok láttán. Persze nem én voltam az egyetlen paprika piros fejű a helységben, ugyanis szegény ChimChim rendesen lefagyott, mikor feltűnt neki itt létem. Mondjuk nem volt nehéz kiszúrni, amikor vagy két métert repültem a levegőben a Maknae jóvoltából. Tényleg, Jungkook!

- Jungkook! Engedj ki! Ez nem vicces!! –keltem fel, és kezdtem az ajtón dörömbölni, melynek a túl oldalán felhangzott a fiatalabb hangja.

- Jin, én csak nektek akarok jót! Beszéljétek meg, mert addig innen senki nem megy sehová!

- Nem már! Jungkook, én erre képtelen vagyok!

- Mire is vagy képtelen, Hercegnő?

Annyira megijedtem a hirtelen hangtól, hogy hátamat az ajtónak feszítve néztem a velem egy légtérben tartózkodó Jimin-re, aki már teljes ruházatban állt előttem.„Ajj,most mit csináljak?Hahó!!!Valaki!Segítség!!!”Teljesen kétségbe estem, hogy most mégis mit tegyek. Mi lenne a legjobb? Jó, persze az, hogy bevallom az érzéseimet, de a következményeknek annyira variációja van!

Először is, ami nekem a legpozitívabb, kiderül, ő is táplál irántam gyengébb érzelmeket, de eddig nem vallotta be. A legrosszabb, ami még megtörténhet, hogy megutál, örökre elkerül, és vége a barátságunknak. A harmadik lehetőség, az aranyközép út, vagyis szeret engem, de csak barátként, és továbbra is csak az akar lenni. Egy barát!

Könny szökött a szemembe, mikor ezeket a lehetőségeket felvázoltam magamban, viszont a következő mozzanattól teljesen leálltak bennem az élet funkciók. Jimin, a távolságot eltüntetve közöttünk, lépett elém, majd átkarolva engem bújtatta fejét nyakhajlatomba. Így arcát bár nem láttam, de éreztem szapora lélegzetét és gyors szívverését. Ezek engem is teljesen felpezsdítettek, ugyanis ilyen módon már rég értünk egymáshoz. Talán a debütálás előtti közös alvásunk volt az utolsó, ennyire intim érintkezésünk. A kísértésnek nehezen állva ellent, én is átkaroltam nyakát, fejemet pedig vállára hajtottam, így hallgatva meg mit is akar nekem mondani a fiatalabb.

- Ha te nem akarsz beszélni…Akkor majd én kezdem! –zavarát leküzdve egy nagy levegővétel kíséretében kezdett bele monológjába, mely után legszívesebben elsírtam volna magam. –Tudod, Hyung, én már nagyon hosszú-hosszú ideje vonzódom hozzád. Sőt! Ez nem is megfelelő kifejezés arra, amit érzek irántad. Te vagy a legjobb barátom, akivel megbeszélhetem azokat a bajaimat is, amit Nam Joon Hyung-nak nem merek elmondani, nehogy túlterheljem. Mindig a segítségemre vagy, és ellátsz tanácsokkal, melyek után sokkal jobban érzem magam. Szeretem, mikor előbújik a gondoskodó éned, és önzetlenül feláldozod az idődet arra, hogy nekünk segíts. Szeretem, a kitartásodat, amit a próbákba fektetsz, mert mindig tökéletesíteni akarod a meglévő tudásodat, és mindezt úgy, hogy semmilyen tapasztalatod nem volt, mikor ide kerültél. Szeretem azt a gyerekes mivoltodat is, mely nem csak a Mario figuráid gyűjtésében mutatkozik meg, de még velünk, a Maknae Line tagjaival is minden idiótaságban benne vagy, ami a tűrés határodon belül van. Imádom, hogy ennyire szereted az állatokat –főleg Jjangu-t –meg a rajongóinkat is. Mindig te vagy az, aki a legtöbb dolgot megteszi az army-k kedvéért, és bármilyen nevetséges is az a dolog, te akkor is megcsinálod. Még a nagypapás vicceidet is imádom, azzal a jellegzetes nevetéseddel együtt, mely miatt én is kénytelen vagyok nevetni, mert látom, neked ez mennyire szórakoztató, és hogy boldoggá tesz téged. Próbáltam magamnak bemesélni, hogy ez csak egy mélyebb baráti érzés, de mikor megláttam egy éve Suga-t ás Jungkook-t, ahogy csókot váltanak, elfogott az-az érzés, hogy miért nem én vagyok ott…Veled! Reggel veled akarok kelni, veled akarok este nyugovóra térni, és napközben is mindig csak melletted lennék, amíg meg nem unsz engem. Együtt főznék veled, fürödni is csak veled lennék hajlandó elmenni, a szabadidőmet is csak rád áldoznám…Egyek, már ott tartok, hogy a szüleimnek is bemutatnálak, mint a szerelmemet! Mert igen, Kim Seok Jin, én szerelmes vagyok beléd! Ezen pedig semmi nem fog változtatni! Megértem, ha most undorodni fogsz tőlem, de ezt muszáj voltam…

Időt sem hagytam neki a befejezésre, ugyanis számat az ő párnáira tapasztottam. Hihetetlen érzés volt úgy megcsókolni szerelmemet, hogy tudom az érzéseink kölcsönösek egymás iránt. Éreztem könnyeit, mely a megkönnyebbülés hatására csorogtak le arcán keveredve az én sós cseppjeimmel, de még ez sem vehette el tőlünk a csók varázsát, inkább pont, hogy csak tetézte ezt az egészet. Egyszerűen nem tudtam betelni vele, így belemarkolva szürke, fényes és meglepően puha hajába húztam közelebb magamhoz, hogy mélyítsem a csókunkat. Végig nyaltam alsó ajkán, bejutást kérve tőle, ám egy nagy sóhaj kíséretében szorosabbra fogta a szorítását derekam körül, és ő vette át az irányítást. Nyelvével a szám minden egyes négyzetcentiméterét felfedezve, egy pillanatot sem elmulasztva, majd összekulcsolva ízlelőszervét az enyémmel kezdtünk egy szenvedélyes nyelvjátékba. A szobát teljesen betöltötte sóhajaink és nyögéseink hangja, melyhez néha egy-egy cuppanó hang is hozzá társult. Nem tudom, hogy Jungkook még mindig az ajtó előtt hallgatózik-e, és bár remélem, ez nem így van, de most egyszerű nem tudok másra figyelni, csak az előttem lévő kis törpére. Úgy szorít magához, mint valami mentő övet, de persze ezzel nincs egyedül. A csók miatti heves szenvedély következtében sokszor húzom meg szerencsétlen egyetlenem haját, amit ő egy férfias morgással tud csak le, mellyel jelzi nekem, hogy egyáltalán nem bánja, ha kicsit elengedem magam. Bár reméltem, hogy ennek a gyönyörű pillanatnak nem fogunk egyhamar véget vetni, de sajnos ennél tovább nem mehettünk, amit ő is tudott, így percekkel később – a levegőhiánynak is köszönhetően – egy nagy cuppanós hang kíséretében elváltunk egymástól, de ajkaink közt így is hagytunk egy hosszú nyál csíkot a nagy hevességünknek köszönhetően.

- Szeretlek! – leheltem kettőnk közé ezt az egy szót, még mindig kapkodva a levegőt az előbbi csók hatása miatt. –Én is örülten szerelmes vagyok peléd,csak egyszerűen féltem attól, hogy vissza utasítasz, és még a barátom sem leszel többé mert undorodsz tőlem –bújtam a nyakába, hogy eltakarhassam az arcomat, melyen a szégyen jelei mutatkoztak.

- Én is szeretlek Hercegnőm! De még, ha nem is így lenne, akkor sem tenném tönkre a barátságunkat egy ilyen dolog miatt. Te fontosabb vagy annál, mint hogy egy ilyen közénk álljon – suttogta ő is nekem, aminek hatására a pillangók elkezdetek feléledni a gyomromban, ha már a csókra nem sikerült nekik.

- Pontosan mióta is vagy belém szerelmes?? –Emeltem fel fejem a kényelmes helyzetéről, mert ez a kérdés valóban foglalkoztatott engem. Az elmondottak alapján, nem a fejéből pattant csak úgy ez ki egyik nap.

- Talán amióta a debütálás előtt bebújtál hozzám este és megnyugtattál engem. Igaz már előtte is furcsa érzéseim voltak irántad, de ezekre a jelekre csak aznap este jöttem rá igazán, mit is jelentenek– mosolygott, mire én jól fejbe kólintottam. – Auuu!!! Most miért??

- Nem tudtad volna előbb bevallani, mint, hogy itt szenvedjünk egymással?

- Miért én?? Miért nem te? Te vagy az idősebb!! – nézett harcias, elszánt tekintettel.

- Akkor is! Attól még, hogy én vagyok az idősebb még nem feltétlen..Mmm…- hallgatott el egy újabb csókkal, ám ez nem volt olyan hosszú, mint az előző, mivel sikeresen megzavartak minket a kopogással.

Jimin morogva szakadt el tőlem, nem különösen díjazva, hogy meg kell állnia most.

- Ki az?? – szólaltam meg még ChimChim a nyakamba bújva lélegzet mélyeket, hogy lenyugtassa magát.

- Jó lesz, ha siettek Jin Hyung, mert a rendező már keresi Jimin-t!! – szólal meg a Leader hangja kintről tompán.

- R-rrendbenhh…Min-mindjárt megyünk – válaszoltam elhalló hanggal, mivel a kis pimasz úgy gondolta most a nyakam lesz a következő célpontja. – J-jimin..Hmm..Kkk-kérlek állj le,m-mert bb-baj leszhhh!!

- Hmm…Rendben Hercegnőm, de csak akkor, ha este mindent bepótolunk – nézett fel rám azokkal az aranyos kiskutya szemeivel, melyeknek tudta, hogy nem tudok ellent állni. Igaz most nem is akartam!

- Rendben Jimin!

- Hívj Törpének!!

- Miii??? – néztem rá csodálkozva. – Azt hittem utálod, ha így hívlak.

- Először igen, utáltam, de most már szeretem, mert csak te hívsz így, és ez jól esik nekem. – nézett rám szerelmesen, aminek hatására lejjebb hajoltam, hogy újra megcsókolhassam.

- JIN KOMOLYAN MONDOM, GYERTEK MÁR!!! – kiabál be Nam Joon, minek hatására végre elszakadunk egymástól, hogy végre kinyissuk az ajtót és kilépjünk rajta. – Na végre!! Remélem megérte!

- Igen, teljesen meg érte – nézett rám Jimin egy pimasz mosollyal a szája sarkában, majd egy cuppanós puszit nyomott az arcomra és futásnak eredt az udvar felé, a forgatáshoz, de még gyorsan hátra fordult és így szólt hozzám – Szeretlek Hercegnőm!!!

- Én is téged Törpém!! – nevettem el magam mivel tudtam, hogy azért csinálta, mert hallani akarta ezt tőlem úgy, hogy már szemtanuk is legyenek, bizonyítva ezzel, tényleg valóság az, amit mi átéltünk az előbb.

Persze meg is lett az eredménye, ugyan is egy hatalmas mosollyal az arcán –a mit a világon a legjobban imádok tőle - fordult be a sarkon, eltűnve a látókörünkből. Én pedig miután már nem láttam őt a falhoz hátráltam majd teljesen lecsúsztam egy nagy, levakarhatatlan mosoly kíséretében. Rap Monster ezt végig egy fél mosollyal az arcán nézte végig majd így szólt hozzám:

- Szóval a Hercegnő sikeresen megtalálta az ő Törpéjét??

- Aha – válaszoltam neki, de lélekben már rég nem ott voltam.

- És akkor most már minden jóra fordult?? –szólalt meg hirtelen Jungkook, akit az előbb még nem vettem észre, pedig közvetlen ott állt mellettem, vagyis most már ül mellettem.

- Igen – fordultam felé még mindig egy hatalmas mosollyal az arcomon, majd miután sóhajtottam egy hatalmasat újra megszólaltam – Minden tökéletesen alakult! – erre csak egy nagy mosoly volt a válasza mind kettőjüknek. –Köszönöm srácok, hogy kezdő löketett adtatok!

- Ugyan, Hyung! Ez mindkettőtökért tettük. Olyan elveszettel voltatok, ha a másik nem volt ott, hogy egyszerűen úgy éreztük lépnünk kell valamit. Szóval, nincs, mit köszönöd, szívesen tettük! –nézett le rám Rap Monster halvány mosollyal az ajkán, és mikor Jungkookra néztem ő is bólogatva adott egyetértést.

A felvételek nagy nehezen elkészültek, bár Jungkook-t elég nehezen szedtük össze, ugyanis ő még rajzolni szeretett volna még. Jimin is próbálkozott elcsalogatni helyéről, de még az ő kedvéért sem volt hajlandó felállni. Aztán, ahogy a kamerák véglegesen kikapcsoltak, Yoongi odabújt a Maknae-hoz és a fülébe súgott valamit. Nem tudom, mi volt az, amit mondott, de Jungkook csak úgy száguldott ki a teremből. Egyszer volt Jungkook, aztán nincs Jungkook. Jobb, ha nem is tudom mit mondott neki a mi rapperünk, mert már így sem kecsegtető az a perverz mosoly Suga ajkán, amivel a fiatalabbat ajándékozta meg, amikor sprintelve kiszaladt átöltözni.

A kocsiban, persze, Jimin egyből lehuppant mellém, és vállamra téve fejét mosolygott fel rám, melyet viszonoztam is. Persze a többieknek is feltűnt ez a kis közjáték, majd Taehyung egyből a lényegre kérdezett, vagyis, hogy járunk-e. Bár én féltem ezt így kimondani, mert konkrétan nem jelentettük ki Jimin-nel, hogy akkor mostantól tényleg egypár vagyunk, de helyettem négy másik személy is bekiabálta a helyeslő választ. Eléggé furcsán nézek Yoongi-ra, hogy mégis honnan tudja ő ezt, mikor ott sem volt. Aztán minden értelmet nyer, ahogy Jungkook pirulgatva bújik az idősebb nyakhajlatába, még véletlenül sem a szemembe nézve. Hát persze, a kis pletykafészek nem bírta ki, hogy valakinek el ne kotyogja az egészet. Visszafordulva látom, ahogy Jimin és a többiek is az én megerősítésemre várnak árgus szemekkel, mire én csak egy aprót bólintok. Amíg a többiek kurjongatva adtak nekünk sok boldogságot, addig szürke hajú lovagom egy rövidke puszival lepett meg, és visszahajtotta fejét a vállamra, hogy pár perccel később már békésen aludhasson a kimerítő nap után. Körbenézve szembe kerültem a ténnyel, hogy már mindenki csukott szemmel pihen, így miután én is nyomtam egy puszit szerelmem hajkoronájába, fejemet ráhajtva kobakjára szenderültem álomba.

Nyugodt és békés voltam, ugyanis végre megszabadultam attól a tehertől, melyet eddig cipeltem magammal. A viszonzatlan szerelem érzése örökre távozott belőlem, és már csak az őszinte, valós érzéseim maradtak csak meg. Ebben a pillanatban, itt éreztem azt, hogy tényleg minden tökéletes már az életemben. Ugyanis elviselhetetlenül szeretem ezt a kis törpét, és ezen, semmi nem fog változtatni, soha!!!
Ha még többre vagy kíváncsi, akkor fönt megtalálod a blog facebook oldalához a linket!!!!