You Make Me Begin

Cím: You make me begin (Te késztetsz rá, hogy elkezdjem)

Páros: SugaKook

Műfaj: slash, yaoi, shounen ai, romantikus, songfic, hurt/comfort, AU, OC, OOC, bandfic

Besorolás: +12

Összegzés: Igazából ezt a kis songficet egy barátnőmnek írtam, akinek kb egy hónapja volt a szülinapja, és ez is az óta itt volt a gépemen, csak a sok teendőm miatt nem tudtam megírni, és utána meg másnak a megírásához volt kedvem, és azért nem csináltam meg. A történet pedig röviden ennyi lenne: Bár a megismerkedés nm indul valami fényesen, sőt, egy kicsit kínosan, de Jungkook olyan barátságot köt Yoongi-val, amit látszólag nehéz lenne szétszakítani. A BTS tarol, és ezt egy bulival szeretnék megünnepelni a srácok, nem is sejtve, hogy az alkohol mennyi kárt fog majd okozni közöttük.

Ha szeretnéd nyomon követni a többi munkámat, vagy elsőre szeretnél értesülni a legújabb fanfiction-jeimről, akkor fentebb megtalálod a blog facebook oldalát, ahol követhetsz minket :)

Amikor 15 voltam, semmim sem volt

A világ túl nagy volt, én pedig túl kicsi

Most elképzelni se tudom

Szagtalan voltam és teljesen üres

Éppen a Bit Hit Entertaiment épülete előtt állok, és nézek fel rá. Ehhez a helyhez képest én még kicsi vagyok. Hihetetlen látvány a számomra, és a tudat, hogy végre jogosan léphetek e falak közé, nagy büszkeséggel tölt el. A kemény munka tényleg meghozza a várt eredményt, ha az ember tényleg küzd érte. Nem rég, még Busan-ban voltam, és csak álmodoztam arról, hogy idol lehessek, most meg az új bandatagokkal fogok találkozni, akikkel együtt fogok dolgozni a jövőben, a legjobb barátaimmal növik ki magukat, és segítenek, ha bajba kerülök.

Bámészkodásomat befejezve lépek a bejárati ajtóhoz, amit kinyitva már bent is vagyok a tágas előtérbe, ahol a recepció is található. Nem sok ember járkál erre, mindenki vagy dolgozik, vagy nem is tartózkodik az épület falain belül. Mivel a meghallgatások is lezajlottak, így már nyugodtabb a légkör is, ugyanis nincsenek már itt az a sok stresszes fiatal, akik szintén azt remélték, akár csak én, hogy bekerülhetnek az ügynökség legújabb csapatába.

A recepciós asztalhoz lépve meglátom az egyetlen személyt, aki, még rajtam kívül, itt tartózkodik. A nőnek szép, hosszú, fekete haja volt, és kellemesen mosolygott rám, így kevésbé féltem már megszólítani. Én is felfelé görbítettem ajkaim, és így tettem fel az engem foglalkoztató kérdést:

- Jó napot! Jeon Jeongguk vagyok, és én vagyok az egyik új bandatag!

- Á! A bemutatkozóra jött, ugye? –kérdezett vissza, én pedig igenlően bólintottam. Felemelte kezét, és elmutatott balra. – A folyosó végén a legutolsó ajtó lesz az!

- Köszönöm szépen! –meghajoltam, majd futólépésben szedtem a lábaimat. Kicsit, mondhatni, izgatott voltam a rám váró feladat miatt.

Sosem voltam egy nagy társasági ember, inkább videó játékoztam a szobámban egész nap, amikor csak lehetett. Barátaim is csak az osztályomból voltak, nem nagyon ismerkedtem azon kívül más emberekkel, de most mégis arra készülök, hogy egyszerre hat, számomra, teljesen ismeretlen, velem egykorú srácokkal találkozom. Kicsit be voltam parázva emiatt és nem tudtam türtőztetni az energiámat. ennek következtében pedig, alig néhány másodperccel később, már az ajtó előtt álltam, kopogásra felemelt kezekkel. Persze, itt kicsit visszavettem a lendületemből, nehogy már felbőszült bikaként ismerjenek meg az első alkalom során. Ahogy mondani szokták, az első benyomás a legfontosabb.

Lassan kinyitottam a nyílászárót, és legalább ugyanilyen sebességgel néztem be a kis helyiségbe, ahol egyszerre három szempár szegeződött felém, amint meghallották az ajtó nyitódását. Kicsit zavarba ejtő volt, de igyekeztem ezt magamon leplezni, mert tudtam, hogy semmi okom nincs félni, de mégis csak ismeretlenek voltak számomra. Beléptem hát a szobába, és meghajolva mutatkoztam be a bent lévő három személynek.

- Örvendek, Jeon Jeongguk vagyok! Én leszek az egyik új csapattag veletek együtt –felemelkedtem, majd vártam, hogy megtudhassam a többiek nevét is.

- Szia, én Kim Namjoon vagyok, de Rap Monster-nek is szoktak hívni!

Az első személyt viszonylag ismertem már látásból. De még mennyire ismertem. Amikor megláttam az egyik videóját a neten, egyből tudtam, hogy nekem ehhez az ügynökséghez kell jönnöm, hogy olyan tehetséges legyek, mint ez az ember. Napszemüveg volt rajta, így nem láttam a szemét, és kicsit szokatlannak találtam, hogy bent is hordja, de biztos meg tudta volna magyarázni nekem a miértjét. Göndör, oldalt nyírt haja sem szokványos látvány az embernek, de rajta nem is állt olyan rosszul, mint bárki máson, akit el tudnék képzelni. Hihetetlenül magas volt, amit már akkor kiszúrtam, mikor mellém lépett, hogy ő is bemutatkozzon nekem, és csak fekete göncöket viselt.

A következő tag, aki hozzám jött, felállva székéből, egy nálam szintén magasabb egyén volt, kinek szintén fekete hajkoronája volt. Gondolom még nem kezdtek el extrém hajszíneket kikeverni nekünk, ezért mindenki még az eredeti hajszínét viseli, aminek őszintén örülök, mert nem nagyon szeretném, ha nekem is megváltoztatnák a jövőben. Magassága nem volt olyan szembetűnő, mint előző társamnál, éppen csak pár centi választott el minket egymástól, és lehet később utol is érem. Elég jól kidolgozott volt, bár nem abba a nagyon izmos kategóriába tartozott, de látszott rajta, hogy biztos jár valamilyen erőnléti edzésre. Na, majd megtudakolom, hogy mit is csinál. Ami igazán feltűnt a felém közeledő személyben, az a hihetetlen nagy mosolya, amire ha csak rá nézek egyből jobb kedvem lesz. Őszintén megmondva, még a színpadi neve sem okozott nekem nagy meglepetést.

- Szia! Jung Hoseok vagyok, de a színpadi nevem J-Hope! Mint főtáncos és rapper vagyok jelen a csapatban –szóval ő a vezető táncosunk? Akkor nem csodálom, hogy ilyen jól tartja magát! Vajon mennyit táncolhat egy nap, mát most?

Amint a második bemutatkozás is meg volt, célba vettem az utolsó bent tartózkodó személyt, akit még nem ismertem meg. A srácon kezdettől fogva egy fejhallgató volt, amiből erősen kiáramlott a zene hangja, és mivel nem vette le, mikor beléptem, így sejtettem, hogy neki újra meg kell mondanom a nevemet, mert biztos vagyok benne, hogy egy szót sem hallott az itt elhangzott dolgokból. Hoseok-hyung-gal ellentétben –tisztában vagyok vele, hogy itt nálam mindenki idősebb, és úgy is kell megszólítanom őket –neki elég komor ábrázata volt, és szinte alig mertem hozzászólni, nehogy valami fontosban zavarjam meg, ami miatt letépheti esetleg a fejemet. Szintén fekete haja, innen messzebbről –azaz állásból nézve- nagyon puhának és selymesnek tűnt, szívesen beletúrtam volna a kezemmel. Mivel ült, így nem tudtam megállapítani, hogy milyen magas lehet, de mivel én még növésben vagyok, sanszos, hogy még magasabb nálam. Odaérve mellé megböködve vállát hívtam fel a figyelmét magamra, és mikor rám emelte tekintetét, elmutogattam neki, hogy vegye le a fejhallgatóját, mert mondani karok valamit. Amikor ezt megtette, újra bemutatkoztam neki, természetesen meghajolva ismét:

- Szia, ne haragudj, hogy zavarlak! Jeon Jeongguk vagyok, az egyik új csapattag! – a velem szemben lévő végig nézett rajtam, majd halványan elmosolyodott.

- Egyáltalán nem zavartál. Min Yoongi vagyok, de a csapatban csak Suga-nak hívnak! –érdekes név, mit ne mondjak, de valahogy kicsit illik is hozzá, viszont azt nem tudom megmondani, miért.

A bemutatkozásokat követően én is leültem a többiek mellé, és beszélgetésbe kezdtem velük, kivéve Yoongi-hyung-ot, aki egyből visszavonult a zene magányába, ezzel teljes mértékben ignorálva minket. Később pedig a többiek is megérkeztek, akik szintén elmondták, kik ők, és milyen tudásuk van, amit a bandában is fognak kamatoztatni.

Kim Seokjin, vagy simán csak Jin, egy elég jóképű srácnak nézett ki, már akkor is, mikor belépet. Viszont azzal igazán meglepett, hogy alig van tapasztalata zenei téren, és eredetileg színésznek készült. Ráadásul ő közöttünk a rangidős, tehát a legidősebb. A másik kettő pedig egy idős, szintén idősebbek nálam, de korban már közelebb vannak hozzám, ők Park Jimin és Kim Taehyung. Jimin-hyung táncban és énekben jeleskedik, sőt, művészeti iskolába járt, ahol szintén a modern táncot tanulta. Na, ő már most alacsonyabb nálam egy jó pár centivel, szóval lehet mivel majd szekálnom a későbbiekben, viszont az izmai elképesztően kidolgozottak, talán a legizmosabb tag lehet a csapatban. V pedig egyszerűen megvett a személyiségével, és már előre éreztem, hogy mi ketten igazi jó barátok leszünk a jövőben.

*

Imádkozom

Egyetlen hátrányom még a többiekkel talán az, hogy a korom miatt még iskolába kell járnom. Sokkal több feladatot kell majd így ellátnom, és többet kell tanulnom is, ugyanis a banda ütemtervei miatt majd nem leszek képes bejárni rendesen minden órára. Szerencsére pont most fogom elvégezni az alsó középiskola utolsó osztályát, és utána mehetek a felsőbe. Erre a maradék időre pedig Seokjin- hyung felajánlotta, hogy elfuvaroz engem az iskolába, ha már csak neki van jogosítványa az egész csapatban, és a Manager- nim nem mindig ér rá ezzel foglalkozni.

Most is éppen a bizonyítványomat megyünk átvenni, hogy hivatalosan is elballagjak az iskolából, és megkezdhessem a debütálásunk után az új tanévet egy másik intézetben. Az autóban elől ül a menedzserünk és Jin, még hátul én vagyok középen, jobb oldalamon Suga- hyung, még a másikon Jimin foglal helyet. A többieknek sajnos dolguk akadt, így nem tudtak eljönni velünk, de én megértem, hiszen ezerrel kell dolgoznia mindenkinek, hogy eredményesek lehessünk az első albumunkkal. Nekem pedig bőven elég, hogy ők hárman eljöttek velem, főleg Yoongi-nak örülök igazán.

Yoongi-val az óta az ominózus bemutatkozásunk óta elég közel kerültünk egymáshoz. Én csodáltam őt, amiért ilyen nagy tehetsége volt az íráshoz és a rapphez, még őt lenyűgözte a kitartásom, amivel, szerinte, még sokra fogom vinni a csapatban. Szóval elég sokat beszélgetünk egymással, szinte már az egész életünket elmondtuk egymásnak, de mindig meg tud lepni valami újjal. Talán ezért is szeretek mellette lenni. Az én kis tizenéves fejem csak úgy szívja magába azt a temérdek információt, amit megoszt velem, amikor csak mi ketten vagyunk. Csak azt sajnálom, hogy a társaságban már nem ennyire nyitott felém. Olyankor inkább Hoseok-kal vagy Namjoon-hyung-gal beszélget inkább. Persze, annyira nem bánom, hiszen ilyenkor a többiekre is jut időm, és őket is jobban megismerhetem. Viszont bennem van ilyenkor a félsz, hogy egyszerűen szégyelli a többiek előtt mutatni, milyen jól el vagyunk mi egymással. Mintha olyan rossz lenne második legidősebbként a csapatban a maknae-val haverkodni a bandatagok előtt.

Remélhetőleg most, hogy csak ketten vannak itt rajtunk kívül, kicsit enged magán, és két szónál többet beszélgetünk egymással.

*

Seokjin-hyung felvetette azt az ötletet, a bizonyítvány átadásom után, hogy menjünk el az egyik étterembe, ahol mi így négyen falatozunk kicsit, a többieknek pedig viszünk otthonra valamit, nehogy kimaradjanak a jóból. Mivel az ötlet mindenkinek tetszett, és a menedzser sem vétózta meg, így már kerestünk is egy megfelelő helyet.

Körülbelül egy ö perces kocsikázás után, találtunk egy olcsóbb, de jó kínálattal rendelkező éttermet. Gyorsan leparkoltunk a megfelelő helyre, aztán már száguldottunk is be, mivel mindannyian kezdtünk megéhezni, ráadásul isteni illatok keringtek a levegőbe, mikor beléptünk. Szinte összefutott a nyál a számban, mikor beszippantottam azt a csodás illatfelleget, amit az elkészült meleg ételek árasztottak magukból.

Leültünk egy olyan asztalhoz, ahol mind elfértünk, majd kezünkbe vettük az ott elhelyezett étlapokat, és átnéztük a kínálatot, hogy mit tudnánk enni. Ekkor egy kezet éreztem a vállamra nehezedni, és mikor oldalra pillantottam egy szép barna szempárral találtam szembe magam. Nem is vettem észre, hogy Suga-hyung mellém ült le!

- Még egyszer gratula, kölyök! Most már egy lépessel közelebb vagy ahhoz, hogy felnőtt legyél! –mosolygott rám, majd beletúrt a hajamba, amit igazából utálok, de tőle mindig elnézek.

De most még annál is boldogabb vagyok, mint amilyen általában szoktam lenni, ha mellette vagyok. Végtére is megdicsért, itt mindenki előtt. Tudni illik, ő az ilyesfajta megnyilvánulásokat nem nagyon szokta osztogatni, főleg a fiatalabbaknak nem, mint Taehyung, Jimin, vagy én. Persze nem azt mondom, hogy nem szokott velünk jó Hyung módjára bánni, de nagy ritkaság tőle az ilyen. Látom is a velem szemben ülő Jimin-en, hogy majd megeszi a sárga irigység, hiába, hogy jogosan kiérdemeltem. Szegényt, mindegyik idősebb csattársunk szinte a tenyerén hordozza őt, mondván, milyen aranyos, meg milyen kis szerény, ami lássuk be, igaz is. Csak, hogy Suga eddig még egy munkájáért sem dicsérte meg igazán, mindig csak egy „Jó volt” –ot mondott neki, és soha többet. Szóval kicsit megértem őt, de akkor is! Most az én napom van, szóval vissza a kis ördögszarvakkal, Jimin-hyung!

Ajj! Annyira örülök, hogy itt van mellettem a legkedvesebb Hyungom, és még sok sikert is kívánt nekem a tovább tanulásban! Most már biztos, hogy csak ezért is mindent bele fogok adni a jövőben!

*

Szeretlek, testvérem, nekik köszönhetően

Felfedeztem az érzéseket, én lettem

Szóval én vagyok

Most én vagyok én

Két év telt el, és a banda egyre népszerűbb lesz, még annál is jobban, mint amire a vezetőség számított. Egyre több rajongó áll mögöttünk, egyre több díjat is kapunk a kemény munkánkért, amit nem tudtunk volna a többi ember nélkül, akik az ügynökségnél dolgoznak. Mind ezt nem érhettük volna el nélkülük. Ráadásul a csapat is egyre összetartóbb lett az elmúlt idő során, szinte már családdá nőttük ki magunkat. Persze egy családban is lehetnek veszekedések…

Minden egy hónapja kezdődött nagyjából. Eljött a comeback is, ahol ismét nagyot taroltunk, ezért úgy gondoltuk megünnepeljük a sikerünket, és csapunk egy kis buli, ahol mindenki részt vehetett a munkatársak közül. Sminkesek, stylistok, menedzserek, koreográfusok, még a vezetőség tagjai is részt vettek a buliban. Mindenki részegre itta magát, de még mindig volt annyi szufla mindenkiben, hogy táncoljon egy jó darabig. Én meg ott ültem a kanapén, józanon –lévén, hogy kiskorú vagyok még –és éppen hallgattam a részeg Jimin zagyva beszédét, mert neki nem volt jobb dolga, mint velem beszélni, és az őrületbe kergetni az idióta nevetésével. Közben tekintetemmel Suga-hyung-ot kerestem, hátha ki tudna menteni engem a pácból, de egyszerűen eltűnt a szemem elől, mint a kámfor.

Az utóbbi időben amúgy is furcsán kezdett velem viselkedni, és egyszerűen nem tudtam hova tenni ezt tőle. Ahányszor beszélni akartam vele, vagy szóvá tenni a viselkedését, mindig csak lehajtott fejjel elnézést kért, és már hetet hét országon át menekült előlem. Frusztrált kicsit ez a viselkedése, pláne, hogy az elmúlt két év alatt tényleg jó barátok lettünk, szinte elválaszthatatlanok voltunk. Még akkor is egy szobába költöztünk, amikor nagyobb lakást kaptunk, és nem kellett végre mindenkinek egy szobában aludni, csak elég volt párosával birtokolni egy szobát. Még kisebb szokásaink is lettek ez idő alatt, mint például, hogy este fénnyel a szobában alszom el mindig, mivel tudom, hogy Yoongi késő fog visszaérni a dormba, mert az új dalokon dolgozik, viszont kell neki estére a fény, hogy eltaláljon az ágyáig. Vagy például, amikor egyikünk talál egy jó filmet, azt mindig előbb ketten nézzük meg valamelyikünk ágyán, és ha eldöntöttük, hogy jó a film, akkor a többieknek is megmutatjuk, Bár az esetek többségében, inkább hagytuk a fenébe az egészet, végtére is kétszer már nem olyan jó megnézni. Vagy, amikor összecseréltünk valamilyen ruhát –legtöbbször a pólóinkat, pulcsinkat –akkor csak egyszerűen vettünk egy újat a másiknak kárpótlásul.

Viszont egy ideje ezek mind megszűntek, legalább is Yoongi-hyung részéről. Én személy szerint még mindig égve hagyom a lámpát este, sőt, már aludni sem tudok a fény nélkül, pedig egyáltalán nem lenne rá szükségem. Csak a szokás!

Ott a bulin is, majd kitörtem a nyakam, annyira forgattam mindféle irányba, de ekkora tömegben nehéz kiszúrni a megfelelő személyt, akit keresek. Jimin pedig még mindig idegesített engem. Folyamatosan átkarolt a pici, izmos karjaival, ahányszor úgy látta, hogy nem figyelek rá, és csak tolta tovább a fölösleges szájcséplését. Komolyan már nem is biztos, hogy összefüggő mondatokat mondott, de annyira motyogott, hogy nem tudnám megmondani, hogy valóban úgy volt-e.

Ebben a pillanatban lépett oda kis duónkhoz rangidős tagunk, majd ahogy meg találta az egyensúlyát beszélni is kezdett:

- Jimin, hagyd szegény Jungkookie-t békén! Inkább gyere táncolni velem! –látszólag még mindig józanabb volt, mint a többi ember a bulin, de már ő neki is kezdtek eltűnni a gátlásai a sok piától.

- Tehát szegény Kookie itt maradna teljesen egyedül, ha én most elmennék –biggyesztette le ajkait szomorúan Jimin, persze még mindig majd megfojtott engemet a karjai szorításában.

- Szerintem, Jungkook még örömódát is énekelne nekem, ha elviszlek mellőle téged, és hagyjuk egy kicsit szórakozni őt is. Úgy hogy gyere szépen, Jiminie! –Jin felemelve karját ráfogott a fiatalabb engem szorongató kezére, és magával húzta a tömegbe, ezzel végre esélyt adva nekem arra, hogy megkeressem Yoongi-hyung-ot végre.

Körbe jártam a tömeget, de még így sem találtam meg hyungomat, és már azon is elgondolkodtam, hogy talán el is ment valahova, csak nem szólt senkinek. Mivel mindenki tudja, hogy én ilyenkor úgy is józan állapotba fogok maradni, így megbeszéltük, hogy ha bárki el akar menni valahová, az szól nekem, és én majd tovább adom, ha kérdeznek felőle. Szóval ez az ötlet gyorsan elszállt az agyamból. Ekkor ötlött be, hogy talán a mosdóban van, és esetleg kiadja a mai kajaadagját, a piával együtt, vagy beájult valamelyik szobában, esetleg a miénkbe. Szóval, először benéztem a mosdóba, de az még olyan patyolat tiszta volt, mint a buli kezdete előtt, ami igen csak meglepett. Legalább senkinek nem tette tönkre még ennyi alkohol a szervezetét, valami jó hír is a mai este folyamán. Aztán jöttek a szobák!

Mivel a mi szobánk volt az utolsó, így inkább sorban végig mentem az összes helyiségen, hátha a részeg Yoongi nem bírta ki a saját ágyáig, és bedőlt valaki máshoz. Benézetem mindegyikbe, de még a zeneszobában sem volt, így tényleg már csak a miénk volt az egyetlen hely ahova elmehetett. Így szépen megközelítettem, nem számítva semmi szokatlan hangra. Ám egy elfojtott hang, ami az ajtónk túl feléről jött megállásra késztetett. Női hang volt, a felől semmi kétségem nem, volt, hiszen itt már nem szólt olyan hangosan a zene, így tisztán kivehetett azt, hogy milyen nemű egyén adja ki ezeket a félreérhetetlen nyögéseket.

Hirtelen az undor fogott el, és egyszerűen nem tudom, miért, mert ez teljesen természetes, hogy egy nő, meg egy férfi… Azaz Hyung… Te jó isten, én ezt nem bírom hallgatni! Nem! Nem! ÉS NEM!

Olyan gyorsan futottam el onnan, hogy már csak a hűvös szelet éreztem az arcomnak csapódni. Egyenesen ki menekültem a dormból, azok elől a hangok elől, amik a saját szobámból jöttek egy nő szájából elhangozva. Egyáltalán, hogy merte… Még így is, hogy részeg, ez nem mentség! De egyáltalán, miért zavar ez engem ennyire? Miért akar a szívem kiszakadni a helyéről, és miért érzem úgy magam, mint akit elárultak? Mik ezek a sós cseppek, amik végig szántanak az arcomon?  Miért tetted ezt Suga? Miért?

*

Te késztetsz arra, hogy elkezdjem

Mosolyogj velem!

Mosolyogj velem!

Ezek után fordult a kocka a kapcsolatunkban! Nem tudom, mi történhetett vele azon az éjszakán, miután én leléptem onnan, és inkább a lépcsőházat választottam alvóhely gyanánt, csak hogy ne menjek oda vissza, abba a rémlakba. Viszont az óta folyamatosan csak utánam koslatott, én pedig igyekeztem olyan messzire elkerülni, amennyire lehetett. Eddig én kergettem őt, aztán ő kezdett el kergetni engem. Mint egy elbaszott macska - egér játék, ahol egyszer csak megváltoztak a természet törvényei, és minden fordítva működött már.

Ez ment pontosan egy hónapig, és eléggé meglátszott a bandán, hogy kezd elegük lenni a folytonos harcunkból. Elmondásuk szerint Yoongi-hyung-ot bántja valami, amit velem akar megbeszélni, én viszont úgy viselkedem vele, mint valami pestis fertőzöttel. Persze ők nem tudják, miért haragszom az idősebbre, ugyanis még harapófogóval sem tudták kiszedni belőlem. Tudtam, hogy csak azért akarják ennyire tudni, mert Hyung-nak akartak segíteni, és amolyan, helyettesítőkként voltak jelen, amikor megpróbáltak velem arról beszélni, hogy jobb lenne végre észhez térnem. Hiszen mi elválaszthatatlan barátok vagyunk, akik közé semmi sem állhat, és mindent együtt szoktunk csinálni. Ja! Csak, hogy ezt az egészet nem én kezdtem, hanem Suga-hyung, de persze akkor senki nem jött oda hozzám, hogy „Jaj, pici Kookie, mégis mi a bajod?” Még ha nyálas is, akkor is jól esett volna nekem egy minimális támogatás. DE NEM! Most mindenki szegény Yoongi-t ápolgatja, meg én vagyok a gonosz maknae, amiért cserbenhagyom, holott ő vitte be a szobánkba azt a ribancot és…. És… És… Kimondani sem tudom, hogy mit csinált vele! A MI SZOBÁNKBAN!

Szóval igen, kicsit dühös voltam az egész világra, mint valami rossz tinédzser. De hát én az vagyok, nem? Egy kiskorú vagyok, aki nem rúghatott be a nyamvadt bulin, és csak a számára legfontosabb személlyel szeretett volna együtt lenni, de azzal kell szembesülni, hogy elárulták. Nincs jogom dühösnek lenni?

Egyik nap aztán megtört a mécses!

Éppen ballagtam a konyhába, ugyanis az utóbbi időben inkább szándékosan korán kelek, és korán fekszem le, hogy csak azért se tudjak beszélgetni a másikkal. Mivel szobát nem cserélhettem senkivel –higgyétek le, hogy megpróbáltam –és Suga úgy is sokáig dolgozik, így ez a megoldás tűnt a legjobbnak. Persze ez azt is jelentette, hogy reggelenként összefutok Jin-hyung-gal, aki a reggeli készítés miatt eleve korábban kel mindenkinél, és olyankor sosem tudtam elkerülni, hogy ne kérdezgessen engem. Ezt természetesen most sem úsztam meg.

- Reggelt, Hyung! –szólaltam meg a ami nap folyamán, kicsit álmosan és elég kótyagosan. Hiába szoktam hozzá a korán keléshez, még mindig úgy nézek ki reggelenként, mint valami zombi. És nem mellékesen nagyon éhes is vagyok most. –Mit csinálsz?

- Á! Szia, Jungkookie! Hemendexet csinálok, ha az megfelel –máris összefutott a nyál a számban, ahogy kimondta a varázsszót.

- Tökéletes lesz!

- De meg kell várnod vele a többieket!

- Hyuuung! Én megpusztulok! –néztem rá elveszett kiskutyaként, hátha megszán engem, és előbb élvezhetem az isteni reggelimet.

- Tudod mit? Van egy ajánlatom! –ez már rosszul kezdődik. –Amíg én elkezdem neked csinálni a kajádat, addig te szépen elmeséled nekem, hogy mi is történt közted és Yoongi között. –már épp nyitottam volna a számat, hogy tiltakozzak, amikor közbe vágott. –És nem fogadok el nemleges választ! Nézd! Nem jobb most nekem négyszemközt elmondani, és hátha segítek neked, mint megvárni, amíg Namjoon teljesen kiakad miattatok és oda ültet az egész banda elé, hogy na, kezdjetek szépen mesélni?

Átgondolva a lehetőségeket, tényleg egyet kellett értenem a rangidőssel. Jobb most elmondani egy valakinek, akiről tudom, hogy tartja nekem a száját –ráadásul a többiek is megbíznak benne –minthogy az egész szennyest, ami a jelenlegi kapcsolatomat jellemzi Suga-hyung-gal csak úgy mindenki előtt kiteregessem. Bármennyire is haragszom rá, azért megalázni én sem szeretném. Főleg, hogy megbeszéltük egymás között, hogy csak akkor hozunk fel lányt magunkhoz, ha előtte szólunk, nehogy baj legyen belőle, és a háló másik tulajdonosa tudjon hova menni addig. Ez pedig vonatkozott a bulikra is! Szóval Yoongi nem csak megbántott engem, de még egy íratlan szabályt is megszegett, ami nagyon nem tetszene a többieknek. Jin viszont képes lenne ettől eltekinteni, és inkább arra koncentrálna, hogy mit segítsen nekem, ami őszintén megmondva jól jönne, mert…

- Rendben, elmondom! –adtam meg végül magamat, mert tényleg ezt tűnt a legjobb és legkönnyebb megoldásnak. Így hát vettem egy nagy levegőt, és szinte egy szószra elkezdtem végig mondani az egész történetet. –Arról van szó, hogy ugye mi Suga-hyung-gal elég régóta együtt vagyunk, és már nagyon kötődöm hozzá, de amikor volt ez a buli a comeback miatt, akkor minden a feje tetejére állt bennem. Mivel én nem ittam semmit a korom miatt, így teljesen józan voltam, és megpróbáltam megkeresni a tömegben Suga-t a tömegben, de egyszerűen sehol nem találtam őt. Elmenni meg nem tudtam sehova, mert Jimin teljesen rám volt tapadva, mint egy pióca, és össze-visszahalandzsázott nekem totálisan ittas állapotában –amíg vettem egy újabb nagy levegőt, addig felnézve Hyung-ra láttam, hogy ez egy kicsit elszórakoztatta őt, de tudtam, hogy ez nem fog ilyen sokáig tartani. –Aztán jöttél te, és elrángattad Jimin-hyung-ot mellőlem táncolni –énnel a résznél kicsit elvörösödött a másik, de ez nem igazán foglalkoztatott engem. –Így elindulhattam megkeresni Yoongi-t, mert féltem, hogy ő is ilyen rossz állapotban van, mint ti, és talán már a belét hánya ki valahol. Tudod, mennyire nem bírja az alkoholt! –miután megkaptam az igenlő fejrázást, és Jin letelepedett velem szemben, hogy száz százalékig rám figyeljen, folytattam tovább. –Szóval benéztem a mosdóba, meg az összes szobába, kivéve a miénket, mert az volt leghátul, én meg sorba haladtam végig. Amikor pedig a szobánk ajtajához értem… Akkor… Akkor… Istenem had ne kelljen kimondanom! A lényeg, hogy hallottam, hogy egy lánnyal van bent, és éppen… Jól elvoltak. Én pedig annyira összetörtem, hogy kifutottam a dormból, és az egész estémet a hideg lépcsőn töltöttem, mert nem akartam abba a mocsokba visszamenni –éreztem, ahogy a sírás hulláma veszi kezdetét rajtam, bár a könnyek még nem törtek elő, de már gyűltek a szememben a sós cseppek, és szinte már nem is láttam tőlük. –De nem is ez zavar, hanem, hogy annyira elárulva érzem magam, mellette, pedig nem tudom mi ez a másik érzés, ami fojtogat, de teljesen megőrjít. Főleg akkor tör rám, amikor meglátom Suga-hyung-ot, és arra gondolok, hogy azzal a lánnyal van együtt és nem velem, ami… Marhára idegesítő számomra, és legszívesebben kitekerném annak a csajnak a nyakát, aki elcsavarta a fejét, ha csak egy éjszaka erejéig is. És nem tudom, miért érzek így, pedig… Pedig mindig ez van, ha csak meglátom őt! Egyszerűen nem tudok a közelében maradni anélkül, hogy ne jutna ez az eszembe! Nem tudom, mit csináljak!

- Jaj, Jungkookie! –engedett meg drága hyungom egy fáradt és frusztrált sóhajt magának. –Szerintem itt többről van szó, mint hogy Yoongi a legjobb barátod lenne. Úgy gondolom, és ezt most kicsit félve mondom, nehogy megijesszelek vele… De nem lehet, hogy te többet érzel iránta, mint egyszerű barátság? Persze, persze megértem azt, hogy a ti kapcsolatotok már kezdettől fogva teljesen más, mint az átlagos barátság… Viszont, ahogy néhányszor egymásra néztek. Igen, még Yoongi is! Az már nagyon nehéz néha nem félre érteni. Érted, mire akarok kilyukadni? Jungkook?

Persze, hogy értettem, viszont ez a tény teljesen lesokkolt engem, és egyszerűen köpni, nyelni nem tudtam, miközben kikerekedett szemekkel néztem magam elé. És, hogy miért? Mert tudatosult bennem, hogy Jin-hyung-nak mennyire igaza is van. Talán az eddigi képzeleteim teljesen mások voltak, mint amit a valóság mutatott. Mivel sohasem voltam szerelmes, nem tudtam különbséget tenni aközött, hogy csak igen szoros, ragaszkodó barátságot érzek csapattársam iránt, vagy igazándiból sokkal mélyebb érzések kötnek hozzá, mint ahogy azt bárkit gondolta volna. Hiszen most sem lennék ilyen helyzetbe, hacsak barátként tekintenék rá. Inkább gratulálnék neki a remek estéjéhez, amiért sikerült befűznie egy csajt, ehelyett én mit csinálok? Hisztis tini lányként kerülöm őt, mintha csak megcsalt volna, és talán ezért is utálom ennyire az általam ismeretlen csajt, akivel lefeküdt Suga-hyung. Hiszen ő elérte azt, amit én soha az életben nem fogok talán. Ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek, talán soha nem a barátsága volt az, amit meg akartam szerezni… Sokkal inkább a szerelmét akartam!

Én akartam lenni az a valaki, aki reggelenként felkelti őt a legszebb álmaiból, mégsem haragszik meg rém, mert szeret engem. Esténként én szerettem volna várni a szobánkban egy nehéz nap után. Hiányos főzőtudásom ellenére csináltam volna neki valamilyen ételt, amit megehetne, hogy szünetet tarthasson az állandó rohanásban, ő pedig kedvessége gyanánt megenné az egész tállal, hiába lett ocsmány az egész. Bátorítanám, és ott lennék mellette a legnehezebb időkben, hogy tudja, én mindig mellette állok, bármi legyen is. Sok közös emléket gyűjthetnék össze vele, amiken később jókat röhöghetnénk.

Hogy nem tudtam észrevenni ezeket a jeleket magamon, amikor mindenki erről traktált nekem, ahányszor egy szerelmes dalt kellett előadnunk. Még akkor is a dalok eléneklése közben is Yoongi járt csak a fejemben. Még sem vettem észre semmit!

Ki nem állhatom, hogy sírsz

Sírni akarok helyetted, bár nem tudok

Az ezt követő pár napban körülbelül úgy járkáltam a házban, egyaránt a fellépésekre, műsorokra is, mint aki lélekben teljesen másik dimenzióba jár éppen. Igaz, ez nem állt messze a valóságtól, ugyanis próbáltam feldolgozni, hogy konkrétan mindvégig szerelmes voltam egyik csapattársamba, aki viszont nemrégiben fektetett meg egy csajt a bulinkon, szóval kevés esélyem van arra, hogy ezt az érzést viszonozza felém. Szóval sok minden járt a fejemben.

Közben persze még mindig kerültem Yoongi-t, de most már plusz indokkal. Egyszerűen nem voltam képes a szemébe nézni, főleg azok után, amiket Jin-nel beszéltem azon a reggelen a konyhában. Annyira lesokkolt az egész, hogy utána nem is kértem már a reggelimet, pedig utálom kihagyni a fontos érkezéseket. Szóval, a helyzet az óta sem változott, sőt, inkább rosszabb lett!

Yoongi már nem is próbál meg beszélgetést kezdeményezni, pont hogy ő is inkább elzárkózik egyre jobban tőlünk, és azokban az időkben, amikor nem közös próbáink vannak, vagy interjúk, akkor mindig a zeneszóbába vonul, és késő estig, amikor már mindenki alszik, elő sem jön onnan. Namjonn is hiába beszélt vele órákon keresztül, mintha az egyik fülén bemenne, a másikon meg ki is jönnének azok a szavak, amiket a vezetőnk intézett felé. Egy szóval mondva, semmi sem változott az után a nagy beszélgetés után. És bár valamilyen szinten sejtettem, hogy csak nekem nyílna meg újra, és azt várja, mikor fogok felé egy lépést tenni, de erre még nem álltam egyszerűen készen. A többiek pedig tudták, hogy innentől kezdve nem tudtak rajtunk többet segíteni. Most már csak arra várhatnak, mikor oldódik meg ez az egész.

A jég végül egy este során tört meg, amikor Jin-hyung rám parancsolt, hogy vigyek enni valamit Suga-nak, mert ma még nem jött enni. Így két adag kajával a kezemben indultam a zeneszóba felé, ami utóbbi időben csak Yoongi-hyung sötét sarkává nőtte ki magát. Igazából, mivel én sem ettem még a vacsoránkból –lévén, hogy utoljára végeztem a fürdéssel –ezért Jin kivételesen megengedte, hogy a szobában étkezzünk. Pedig erre nagyon allergiás!

Utam végén, a célállomás előtt megálltam, és szabad kezemmel bekopogtam a falapon, majd vártam az engedélyt, hogy belépjek. Viszont arra várhattam. Mivel kintre lehetett hallani a zenét, úgy gondoltam biztos csak nem hallott meg a bent tartózkodó, így önkényesen beengedtem magamat, ami nem a legjobb ötlet volt tőlem, ugyanis a látványtól teljesen letaglóztam.

Suga-hyung, aki előttem mindig is egy erős embernek számított, most a kezeibe temetett arccal sír, zokog, és minden egyéb olyan dolgot csinál, amitől már csak a látványra is megindulnának az ember könnycsatornái. Egyszerűen nem lehet azt a mérhetetlen fájdalmat figyelmen kívül hagyni, ami a szemeim elé tárult. Háta teljesen begörnyedt, vállai előre estek, és folyamatosan rázkódnak a szipogásaival egybekötve. Olyan hangosan üvölt a zene, hogy hyungom meg sem hallotta, ahogy kinyitottam az ajtót, így még mindig csak a hátát és oldalra fordított, eltakart arcát láthatom, de talán még rosszabbul érezném magam, ha ennél több tárul a szemem elé.

Ekkor megértem, hogy valami nedves szántott végig az arcomon, és egyből oda kaptam szabadon maradt kezemet, még a másikkal még mindig szorongattam a két kis dobozkát, amiben a rendelt kajáink voltak.

Sírj velem

Sírtam! Mindössze attól a látványtól, amit a reményvesztett mutat, attól sírtam el magam, pedig nem vagyok olyan, aki a semmiért is bekönnyezik. De ez sok volt számomra! Látni, ahogy az általam legjobban szeretett személy ilyen módon ki van borulva, egyszerűen nem hoz ki mást belőlem.

Csöndesen letéve az ételt lépkedtem közelebb az asztalhoz, ahol Suga ült, majd óvatosan elnyúltam a feje fölött, és kikapcsoltam a zenét. Ekkor Yoongi végre felemelte a fejét, és mikor találkozott a tekintetünk, ijedten próbálta meg a könnyeit letörölni, de már nem számított. Megfogtam óvatosan azt a kezét, amivel igyekezett eltüntetni szomorúságának nyomait, és arcomhoz emelve dörgölőztem hozzá, miközben még mindig folytak az én könnyeim is. Majd szemébe néztem és csak ennyit mondtam:

- Sajnálom! Tényleg nagyon sajnálom!

Úgy érzem, meghalok, mikor hyung szomorú

Mikor hyung beteg,

Az jobban fáj, mit mikor én vagyok beteg

Több sem kellett az örökös némaság megtöréséhez, azonnal a karjaim közé vetette magát drága hyungom, és újra éktelen zokogásba kezdett velem együtt. Annyira jó érzés volt őt átölelni, hogy arra szavakat nem tudok találni. Egyszerre örömteli, de egyben szomorú is. Hiszen nekem ez többet jelent, mint azt, hogy két barát ismét kibékült. Nekem már nem csak a barátom, hanem a szerelmem is, akire felnézek, és mindenestül szeretem, bármit is tegyen. Ennél fogva pedig már azt az incidenst is lefelejtettem a buliról, amint Suga engem átölelve próbált lenyugodni, jobbra-balra dülöngélve, ezzel elérve, hogy én is hintázgassak, hiába volt így is kényelmetlen ez a testhelyzet nekem. Viszont örültem, hogy ez a kis konfliktus helyre jönni látszott… Csak egy kis részlet hiányzott még.

- Figyelj, Hyung! Mondanom kell neked valamit! –igyekeztem eltávolodni Suga-tól, hogy a szemébe nézhessek, mikor bevallom neki, mit is érzek iránta, de ekkor csapattársam szorított az engem átölelő karjai szorításán, így képtelen voltam megmozdulni. –Hyung?

- Nekem is mondanom kell valamit, mielőtt te elkezdenéd! –egy nagy mély levegőt vett, amit a nyakamba fúlt, ezzel egy kellemes bizsergést okozva nekem, így csak csendben vártam, amíg elmondja, amit szeretne. –Tudom, hogy a miatt buktál ki, ami a bulin történt. Jin-hyung elmondta nekem! –ez a hyung egy áruló, és soha többet nem mondom el neki az ilyen dolgaimat, az is biztos. –És csak, hogy biztosra tud, én tényleg nagyon sajnálom! Ki voltam teljesen idegileg, és érzelmileg is, ráadásul ittam is, ami megint egy nem jó párosítás, ha rólam van szó, és… Egyszerűen csak… Megtörtént! Még csak a lány arcára sem emlékszem, nem hogy a nevére, és reggelre már hűlt helye is volt. Sőt, az is lehet, hogy egyből el is tűnt onnan… De nem ez a lényeg! Inkább az, hogy tényleg rosszul érzem magam miatta, csak egyszerűen úgy éreztem megörülök attól, hogy tehetetlennek érzem magam és…

- Miért érezted magad tehetetlennek? –szakítottam meg hirtelen szóáradatát, mert ez a része az egésznek tényleg érdekelt. Mi kellett ahhoz, hogy az én drága hyungom, kibukjon, felöntsön a garatra, és még azt is elfelejtse, ki ő? Nem, hogy még azt is megjegyezze, konkrétan a közös szobánkba cipelt egy csajt, akiről azt sem tudta, kicsoda, ráadásul bármikor rájuk nyithattam volna.

- Igazából, ezt direkt ki akartam kerülni, de mivel szóba hoztad, nem igen tehetek mást… -ekkor pedig elengedve engem az öleléséből felállt a székről, és így nézett velem farkas szemet. Kicsit meg is ijedtem, hogy ilyen komolyra váltott, még a megszáradt könnyek sem érdekelték, amik az arcát borították. –Jungkook, én…! Kölyök, én igazából…! Hah… Szerelmes vagyok belég! Nagyon-nagyon régóta!

Amikor az utolsó szavakat mondta ki, már becsukta szemeit, mivel nem bírta már megtartani velem a szemkontaktust, amit ő kezdeményezett. Várta, mikor fogom jól képen törölni, és ott hagyni a francba, hogy velem aztán ne szórakozzon. Aztán egy perccel később, miután még mindig csak álltam előtte, mint valami fadarab, már felnyitotta szemeit, persze csak óvatosan. Végül ismét találkoztak íriszeink, és míg az enyémben a teljes döbbenet, addig az övében az aggódás jelei mutatkoztak meg. Suga ráfogott a vállaimra, és enyhén elkezdett rázogatni, hogy ezzel is magára vonja a figyelmemet, és végre megszólaljak.

- Jungkook? Kölyök, mondj már valamit, mert úgy érzem mindjárt meg fogok őrülni!

Viszont nem éppen azt a reakciót kapta, mint amire várt. Egyszerűen csak megfogtam mindkét kezemmel a ruhájának nyakát, és ajkaimra húztam az övéit, így pedig megadtam neki az első csókom megszerzésének lehetőségét.

Sírjunk, sírjunk testvérem és jussunk túl rajta

Nem tudok sokat a szomorúságról, de akkor is sírni fogok

Mert…

- Én is szeretlek! –mondtam ki azt az egy mondatot, mellyel az egész barátságunkat lepecsételtem, és ezzel elindítva valami teljesen újat kettőnk között.

- Tényleg? Mármint komolyan gondoltad ezt? Egyáltalán mióta? Vagy hogy? –záporoztak a kérdések Yoongi fejéből, de ezekre én képtelen lettem volna pontos válaszokat adni.

- Nem tudom, csak egyszerűen megtörtént. Akkor vettem magamon észre először, amikor rajta kaptalak a bulin, bár akkor még nem tudtam, miért is érzek így. Aztán Jin-hyung segített nekem megfejteni az érzéseimet, és onnantól kezdve már minden világossá vált számomra. Remélem többet nem fogunk ilyen rosszban lenni! Nagyon hiányoztál nekem!

- Te is nekem, Kölyök! –ölelte át derekamat, és följebb nyújtózkodva hozzám egy újabb csókban részesített, melyet most ő kezdeményezett.

Sokkal több érzéssel volt telve ez a csók, mit az előző. Ezt sokkal inkább nevezném az elsőnek, mert ebben éreztem igazán, hogy viszonzásra találtak az érzéseim, és ne is akárhogyan! Egy-két perccel később Suga megunva az eddigi puszikat, végig nyalt az ajkaimon, hogy bejutást kérjen, amit én meg is adtam neki. Ízlelő szervével azonnal táncra lépett az enyémmel, ezzel egy fantasztikus érzést kölcsönözve nekem, amit eddig nem tapasztaltam soha. Mintha csak repülnék a sok rózsaszín felhő között, miközben Hyung biztonságot nyúltó kajai között vagyok, és erősen szorít magához. Felemelő érzés, és azt akarom, hogy soha nem érjen véget. Örökké ebben a mámorban akarok lebegni!

Te késztetsz arra, hogy elkezdjem!

Repülj velem!