Same Clothes Different People

Cím: Same Clothes, Different People

Páros: JinMin

Műfaj: slash, yaoi, shounen ai, romantikus, fluff, OOC, bandfic, AU, Hurt/Comfort, OC

Besorolás: +12

Összefoglalás: Hát, igazából nem ezzel tértem volna vissza a közel egy hónapos némaságomból, de most ezt muszáj voltam megírni, mert egyszerűen csak jött magával az ötlet, és nem hagyhattam veszendőbe (azaz későbbre) hiszen most aktuális igazán ez a kis oneshot. De nagyon köszönöm ugyanis, ahhoz képest, hogy nem voltam nagyon aktív, elég sokan látogatták meg az oldalt, és mentek fel a facebook oldalra is. Szóval, köszönöm mindenkinek. Esetleges helyesírási hibákért pedig bocsánat előre is. 

A csapatot mindig érik kisebb, nagyobb fenyegetések, sértések az interneten, de Jimin ezúttal tényleg nagy veszélyben lehet. Bár a fenyegetőzőt elkapták, de ki tudja ki állt mellé, és vinné végbe azt, amit kitervelt. Hiába a magasabb fokozatú biztonság, Jin úgy érzi, ez nem elég számára, hogy megnyugodjon, és szeretne valamit kitalálni, amivel megvédheti ő is a fiatalabbat.

Ha kíváncsi vagy további munkáimra, valamint szeretnél hamarabb értesülni az új fanfiction-jeimről, akkor fentebb megtalálod a blog facebook oldalát is.

 

- Szóval, akkor ez a lány… Nem fog több fenyegetést jelenteni? – kérdezem menedzserünket teljesen befeszülve az utóbbi napok izgalmaitól.

- Előre láthatóan, ő már nem jelent veszélyt! A rendőrség lerendezte őt, el is vitték, de nem tudhatjuk, hogy valamelyik követője nem-e csinálná meg… Hát a… Támadást! Szóval a biztonság kedvéért, nagyobb felügyelet, és táska átvilágítás, fémdetektorokkal is!

Csak bólintottam a válaszra, de őszintén megmondva, engem ez nem nagyon nyugtatott meg ez a megoldás sem. Ahogy ránézek szegény Jimin-re, látszólag, őt sem nyugtatták meg ezzel. Teljesen összekuporodva néz maga elé és, mint aki itt sincsen lélekben, olyan üres a tekintettel bámul ki a világra.

Nagyon sajnálom őt, ugyanis az elmúlt időszakban elég sok támadás érte a csapatot, főleg a koncert megkezdése óta, és most talán ő kapta a legnagyobb sallert. Az interneten egy utáló kirakott egy pisztolyról készült képet azzal a kiírással, hogy a chicagói koncertünkön le fogja lőni Jimin-t. Amikor először megláttuk ezt, el sem akartuk hinni, hogy valaki ezzel ilyen nyíltan fenyegetőzne, ráadásul a követőinek a száma sem volt semmi. Szinte csak olyan kommenteket lehetett először látni, amik csak még jobban buzdíthatták a lányt tettének elkövetésére. Persze az is kiderült, hogy később már a rajongóink is beszálltak a szócsatába, hogy megvédjenek minket, de azt mi már nem láthattuk, ugyanis kikapcsoltattam velük a gépet, mert nem voltam hajlandó végig nézni, ahogy szegény Jimin-em összeesik szinte a borzalomtól, amit lát. Később értesítették a hatóságokat is, akik nem rég találták meg a lányt, és elvitték magukkal, valamint a laptopját is lefoglalták.

Mi pedig most értesültünk erről, miközben a koncert utáni pihenőnket töltjük a hotelben, mielőtt indulnánk Chicagóba. Ez után mindenki mély hallgatásba merült, de én szerettem volna megvigasztalni szerelmemet, ha már más nem tehetek meg érte.

Ezzel az elhatározásommal közelítettem meg Jimin-t, aki most már lehajtott fejjel ül az ágyán összekuporodva, ugyanis az ő szobájában tartottuk a megbeszélést, mert azt szerettük volna, ha kényelembe helyezheti magát. Legalább, hogy jobban elviselje a mondandókat. Felemeltem kezemet, majd megérintve Jimin új onnan festett, puha hajába túrtam az ujjaimat, hogy megrázhassam kicsit a fejét, és felkeltsem a figyelmét. Egyből felkapta a tekintetét, aztán, ahogy meglátta, hogy csak én vagyok az, egy kis görbületet varázsolt a lefele kunkorodó szája sarkába.

- Leülhetek melléd? –a válasza csak egy egyszerű bólintás volt, majd arrébb kúszott, hogy helyet adhasson nekem maga mellett. Kihasználva a lehetőséget, már le is telepedtem mellé, és a felé eső karommal egyből átöletem őt. –Tudom, hogy rossz érzés most neked ez az egész… De vége van! Vagy legalább is, a legnagyobb veszélyforrás már elhárult. Szóval nem kell ennyire aggódnod miatta már –zárásképpen mér egy hosszabb puszit is adtam a homlokára, ugyanis ez általában meg szokta nyugtatni őt valamennyire.

- Tudom, Jin- hyung! De akkor is…Láttad mennyi hozzászólás jött annak a csajnak… És mennyien értettek vele egyet. Én csak… Nem értem… Miért? – kezdett el könnyezni, és szinte a mondatait sem tudta végig mondani anélkül, hogy ne szipogjon bele, hiába próbálta a ruha ujjával törölgetni az arcát. –Miért jó az-az embereknek, ha fájdalmat okozhatnak valakinek? Csak azért, hogy egy percre hírnevet kapjanak? –sírta el magát végleg, és hogy takarhassa előlem az arcát, ugyanis utálta, mikor sírni látom, teljesen beletemette magát a nyakhajlatomba, és a mellkasomat átölelve passzírozott magához közelebb.

Ránéztem a többiekre, majd a fejemmel mutattam nekik, hogy menjenek ki, hagyjanak minket magunkra. Ahogy az utolsó tag is elhagyta a szobát, újra megsimogattam Jimin buksiját, jelezvén, hogy válaszolni szeretnék.

- Figyelj, Jimin...

- Tudom, hogy csak ezért csinálta… És azzal is… Tisztában vagyok… Hogy nagy valószínűséggel, ez csak üres fenyegetés. De akkor is rosszul esik nekem! –nagyon tompított volt a hangja, ugyanis mondandója közben még mindig a nyakamba beszélt, és a sírás miatt szaggatottan vette a levegőjét, így nem tudott teljes mondatokat elmondani, hiszen nem bírta a levegőjével. – Jungkook-ról is tudta mindenki, hogy nem erőszakolna meg egy lányt se. Hiszen még beszélni is csak nehezen tud velük civilbe! Nem, hogy még eddig eljusson!

- Jimin! –muszáj volt leállítanom, ugyanis lassan már nem a szomorúság, hanem a harag beszélt belőle, az pedig még rosszabb. – Nem ér annyit, az a lány, hogy így felhúzd magad rajta, érted? – mivel nem hallottam az igenlő válaszát, így megfogtam mind két vállát, és eltoltam magamtól, majd két kezem közé vettem az arcát. –Nem szabad hagynod, hogy ez a lány elérje, amit akart, mert pontosan ez volt a célja! Persze a hírnév szerzés is benne volt a kis játékában, mint cél, de szerintem, elsősorban megfélemlíteni akart minket, és téged, legfőképpen. Meg akarta mutatni, milyen nagy a szája, a következményekre pedig teljes mértékben szarik –ennél a mondatomnál Jiminnek kicsit kikerekedett a szeme a meglepődöttségtől, amit meg is értek. Nem nagyon szoktam káromkodni, még ha nyomós okom lenne is rá. –Szóval itt és most ígérd meg nekem, hogy nem hagyod magad becsapni! Lehet, hogy lesz fenyegetés, mert nem tudhatjuk, ki vette ezt a kiírást komolyan, és ki nem, de mi mind itt vagyunk! Vigyázunk rád, bármi legyen is! Engem pedig le sem tudsz majd kaparni magadról, úgy foglak majd védeni!

Mondandóm nyomatékosítása érdekében, egy kicsit összenyomtam az arcát, hogy az ajkaival kicsi csücsörítsen, és így adtam neki egy jó nagy cuppanós puszit, aztán elengedtem az arcát. Ez után, Jimin még pár percig teljesen lefagyva maradt ugyanabban a pozitúrában, hogy aztán minden lendületét felhasználva vetődjön a karjaimba, és szinte lezakóztunk az ágyról, ha nem fogtam volna meg időben a bútor támláját.

- Annyira köszönöm neked, Jin-hyung! De tényleg! –felemelve fejét belenézett a szemeimbe, aztán, ahogy egy őszinte mosoly is megjelent az arcán, már hajolt az ajkaimra, hogy kellően kimutassa nekem, mennyire hálás, amiért egy ilyen kis beszédet lenyomtam neki.

Először meglepett ez a hirtelen hevessége, de miután a megcsókolt, már én is felszabadultabban álltam az esethez, és boldog viszonoztam a gesztusát. Persze ez nem volt elég egyikünknek sem, amit Jimin azzal nyilvánított ki, hogy pár perc után az alsó ajkamon végig vezetve a nyelvét kért bejutást, hogy elmélyíthesse a csókunkat. És, hát ki vagyok én, hogy ebben megakadályozzam? Szabad kezemet, amit nem a kapaszkodásra használtam, felvezettem az arcára, és onnan az ujjaimmal a hajába túrtam. Egyszerűen imádom a haját piszkálni, főleg csókolózás közben esik jól széttúrni azt a tökéletes, puha sörényét, ami most gyönyörű barna. Közben a csókunk sem szakadt meg, folyamatosan ostromoltuk egymás ajkát, haraptuk, téptük a másik a puha párnáját, amíg csak bírtuk szusszal. Egy idő után viszont kezdett fogyni a levegőm, amit jeleztem is a fiatalabbnak, aki értve a célzást, gyorsan ülő helyzetbe varázsolt minket, miközben még egy utolsó, cuppanós hanggal végződő csókot adott még kipirosodott ajkaimra, aztán végleg elvált tőlem.

Mindkettőnkből csak heves zihálást lehetett hallani, ami az egész szobában visszhangzott. Őszintén, az ilyen pillanatokat imádtam mindig! Amikor a szeretkezés után is csak fekszünk összeölelkezve, egymás mellett, és bár beszélni, nem beszélünk semmit, mégis hatalmas nyugalom lesz úrrá rajtam, ahogy pici kezeivel engem simogat, miközben én is viszonoznom ezt felé, amíg el nem alszunk, ahogyan most is történt.

Mivel már kezdtünk álmosodni, így egy szó elhangzása nélkül, Jimin ránk terítette a takaróját, majd szorosan magához ölelt a derekamnál fogva, míg én a kezeimet a nyaka köré fontam, és ebben a pozícióban bújtunk egymáshoz olyan közel, amennyire csak tudtunk.

Mai napig fogalmam sincs, mit álmodhattam azon az éjjelen, hogy ez az ötlet az eszembe jutott reggel, de örültem neki.

Amint kinyitottam a szemeit, máris tányér nagyságúra kerekedtek íriszeim, majd a boldogság következtében egy nagy mosoly játszott az ajkaimon, ahogy a mellettem alvó arcát kémleltem. Volt egy tervem, ami bár nem a legtökéletesebb, de talán beválhat, ha megengedik.

Így hát, a nagy adrenalin löketnek köszönhetően, amit ez a gondolat sorozat okozott bennem, igyekeztem a legkevesebb hangot igényelve kimászni szerelmem mellől, úgy hogy ne ébredjen fel. Mivel elég korán volt még, biztosra vettem, hogy még mindenki alszik, és nem szerettem volna, ha Jimin, a tegnapi után, nem aludja ki magát kellően. Óvatosan kihúztam bal karomat a feje alól, majd az ő kezeit is lefejtettem magamról, amikor is a fiatalabb megmozdul. Nagyon megijedtem, és egy pillanatra le is fagytam, de mikor rájöttem, hogy csak megfordul akart, egy nyugodt sóhajt engedtem ki ajkaim közül, és már álltam is fel, hogy elhagyjam a szobát.

Célom a stylistunk szobája volt, ahol a ruháinkat is tarják, mind a fellépőt, mind a szabadidős ruháinkat, vagy amik a próbára kellenek. Nem véletlen az, hogy szinte sosem hozunk magunkkal semmilyen ruhaneműt, az alsókat,a zoknikat, és az alvós cuccunkon kívül. Minden ruhánk el van téve egy külön helységbe, hogy csak akkor vegyük fel őket, amikor fel kell. Amikor megálltam az ajtó előtt, először gyengédebben kopogtam be, hátha valamilyen csoda folytan ébren lenne a bent tartózkodó személy, de mikor realizáltam, hogy erre semmilyen reakció nem érkezik, erősebben ütöttem a falapra. Erre már hallani lehetett nem sokkal később egy fojtott álmos hangot a túl oldalról:

- Jövök már!

Majd a zár kattanásával együtt kinyílt az ajtó, és szembe találhattam magam a stylusttal, aki nem éppen kedves ábrázattal nézett vissza rám. Igyekeztem egy ártatlan mosolyt az arcomra varázsolni, hogy kicsit kiengeszteljem, amiért legszebb álmaiból keltettem fel, de nagyon fontosnak tartottam, hogy még az előtt beszéljem ezt meg vele, hogy a többiek felkelnének.

- Ne haragudj, Hyung, hogy zavarlak, de lenne egy ötletem, amit meg akarok veled beszélni most! –amint mondatommal végeztem, a nálam idősebb férfi megvakarta a tarkóját, hogy aztán az arcát is kicsit megdörzsölje. Végül, egy amolyan „édes mindegy már” sóhajjal beengedett az ajtón, majd mindketten leültünk egymással szembe. Amint megtaláltam a legkényelmesebb pozitúrát, és a stylistunkon is láttam, hogy éber már, belekezdtem a mondandómba. –Figyelj, Hyung! Arra gondoltam, hogy…

*

- Nem! Ezt én nem engedem meg, Jin-hyung! –kezdett párom heves tiltakozásba, amikor elmondtuk neki a tervemet, és megmutattuk nekik azt a két ruhát, amit erre a feladatra szántunk. – Nem fogom hagyni, hogy kockáztasd a saját testi épségedet, néhány üres fenyegetés miatt! Ráadásul, hogy engedhették meg neked ezt? –olyan szinten ellepte szegény Jimin agyát a vörös köd, hogy már heves artikulálás nélkül képtelen volt végig mondani, amit akart. Ráadásul egyre magasabbra emelte a hangját.

- Jimin, nyugodj meg!

- Nem fogok lenyugodni! Ez az egész egy marha rossz ötlet, már ne haragudj meg, Jin.

- Figyelj! Csak a próbára, és a koncert utánra kell felvennünk ezeket a ruhákat, és a szemüvegeket, hogy egy minimálisan is egyformán nézzünk ki. Így valamennyire becsaphatjuk azt, aki ártana neked, pláne ha még távol is van tőlünk. A koncerten pedig szigorú védelem lesz, szóval oda nem juthat be olyan, akinél kétes tárgy van. És különben is, te mondtad az előbb, hogy egy üres fenyegetés miatt akarom ezt megtenni. Tehát nincs mitől tartanunk, igaz? –léptem szerelmemhez közelebb, és ujjaimat állához emeltem, majd megfogva azt fordítottam magam felé a fejét, és így folytattam a beszédet kicsivel lágyabb hangon. – Tudod, szeretnék valahogy neked segíteni, és nekem csak ez jutott eszembe. Lehet, hogy értelmetlen és fölösleges az egész, de nekem ez igen is fontos lenne. Szóval, eszedbe se jusson velem vitatkozni… Mert úgysem tudsz engem rávenni arra, hogy meggondoljam magam ezzel kapcsolatban.

- De én nagyon féltelek –nézett rám szomorú, kiskutya szemekkel, miközben mindkét kezét felemelve szorította azok közé az én mancsaimat, és úgy kezdte magunk között lóbálni őket jobbra, balra. – Nem akarom azt, ha esetleg mégis jönne valaki ártani nekem, akkor esélyes, hogy téged talál meg helyettem. Túl fontos vagy nekem ahhoz, hogy ezt hagyjam megtörténni, érted? –emelte fel kezeinket, és az arcához szorítva őket adott az ujjaimra puszit.

- Én ezt értem, Jimin! De abba is gondolj bele, hogy nekem is vagy ennyire fontos, mint ahogy most te is mondtad. Szeretnélek megvédeni, de ennél többet ne tehetek, és ez így is bánt engem. Ne vedd el ezt a lehetőséget tőlem, kérlek.

- Hah… Nem tudlak meggyőzni téged, igaz? – csak a fejemet ráztam tiltakozásképpen, ezzel is lezárva a beszélgetést. –Oké, akkor öltözzünk fel.

A ruhák egyszerűek voltak, ami nem is volt baj, tekintve, hogy csak a próbára kellett őket felvennünk. Semmi minta, vagy felirat rajta, csak egy pár egyszerű sötétzöldes-kék felső, és fekete gatya. A szemüvegeink pedig, bár nem voltak annyira hasonlók, távolról eléggé össze lehetett benne téveszteni minket, ami pedig teljesen tökéletes volt a feladatra. Gyakorlatilag, mintha egy páros szettet viseltünk volna, ami vicces, tekintve, hogy együtt vagyunk.

- Hyung, van egy ötletem! –szólalt meg a legfiatalabb tag nagy hévvel, gondolom az ötlet miatti izgatottságában. –Ha már úgy is mindjárt itt van április elseje… Mi lenne, ha ez lenne az egyik „koncepció”, amit a tweeter-en megváltoztatnánk? Fényképezzünk le titeket így!

Mivel ezzel mindenki egyet értett, és nem is tartottuk rossz ötletnek, így Jimin-nel egymás mellé álltunk, hogy lefotózhassanak minket. Viszont volt egy kis gond.

- Nagyon látszik a méretkülönbség! Ez így elrontja a hatását az egésznek –jelentette ki Yoongi, majd állát birizgálva nézett a mellettem álló fiatalabbra. –Jimin, állj már egy kicsit lábujjhegyre, hogy egy magasak legyetek a képen!

- Ahj! Már megint a magasságom a baj… -szomorkodott kis szerelmem, de egy arca puszi után, amit tőlem kapott, már nagy mosollyal tette, amit kértek tőle, és így végre tényleg egyforma magasak lettünk.

A képek elkészítése után mehettünk a próbánkra, ahol nem kerülte el senki figyelmét az egyforma ruha, és mikor elmagyaráztuk nekik az okát, egyet értettek velünk abban, hogy nem is rossz ötlet ez a megoldás. Szóval, mi Jimin-nel végig vittük a gyakorlást a ruhákban, majd a koncert kezdetére már levéve magunkról a gúnyánkat vettük át a fellépő ruháinkat. Szerencsére a koncert közben sem történt semmi baj! A rajongók kedvesek és aranyosak voltak, Jimin pedig hihetetlenül boldog volt. Legalább is, amikor néha rám nézett sunyiban a számok közben, úgy láttam rajta, hogy mennyire megnyugodott, amiért csak tényleg vaklárma volt a további aggodalom. Ráadásul így százszázalékosan a rajongókra tudott koncentrálni, akiknek bizony nagyon tetszettek Jimin különböző húzásai.

Az ilyen pillanatokért éri meg igazán idolnak lenni. Mert igaz, jöhetnek utálok, sőt minden sarokban rejtőzik egy legalább, és mind a megfelelő pillanatra vár, hogy ott ártson, ahol fáj. Az ilyen emberek csak azért élnek, hogy pár perces hírnevet szerezzenek maguknak, akár egy utálkozós poszttal, vagy egy lejárató üzenettel az interneten, amivel nekem is dolgom volt régebben, de szerencsére azt is leküzdöttük együtt a csapattal, a rajongókkal, és a családtagokkal, akik végig ott támogatnak minket, a hátunk mögött. Emlékszem, amikor először került ki a fenyegetés, ami Jimin-nek szólt, nem sokkal később már csörgött is a telefonja, amin a szülei hívták, hogy nyugodjon meg, és majd minden el lesz rendezve. Emlékszem, szegény szerelmem, hiába tartotta végig magán a nemtörődömség álarcát, amint meghallotta az anyukája hangját, úgy omlott sírva az ölembe, mint aki élete legnagyobb fájdalmát éli át, és tőlem, meg a családjától várta a megnyugvás lehetőségét, ami csak egy jól átbeszélt éjszaka után vált lehetővé.

De hála a rajongóknak, az ügynökség csapatának és a rendőrségnek köszönhetően, leállították az utálkozót, aki az üzenetet írta, és mivel senki sem volt, olyan idióta, hogy komolyan vegye, hiába voltak, akik bátorították a csajt, baj nélkül átvészeltük ezt az időszakot, ami egy újabb előre lépés a csapat jövőjében. Ilyenkor szembesülök azzal, milyen szerencsés is vagyok, hogy ide tartozom, e közé a sok jó ember közé.

Hiába tudom, hogy mindig, amikor tudok, segítek a csapattársaimnak, vagy megteszek mindent a fanoknak, amit csak kívánnak tőlem, és lehetséges is általam véghezvinni, mégis úgy érzem, ez sohasem elég. Fuvaroztam a legfiatalabbat az iskolájába, mikor kellett, és Jimin-nek is segítettem, amikor fogyási gondjai voltak, mert mindenkinek meg akart felelni, holott így is kevés volt az önbizalma.

Ekkor szerettem belé igazán, és ekkor is jöttünk össze, amit a mai napig nem is bánok. Életem legjobb döntése volt, mikor elfogadtam a kérését, hogy legyek a szerelme, aki mellett leélheti az életét, és ezzel nem túlzok! Tényleg úgy érzem, hogy ha a csapat már esetleg valaha fel is bomolhat, én akkor is Jimin mellett maradok, és ez kölcsönös az ő részéről. Úgy érzem, mi tökéletesen kiegészítjük egymást, és szerencsére a szülei sem irtóztak a gondolattól, hogy legidősebb gyermekük egy fiúval képzeli el a jövőjét. Sőt, még örültek is, hogy velem jött össze, főleg azok után, ahogy kiálltam mellette az elmúlt időszakban, és ha választaniuk kell egy párt a fiúk mellé, akkor engem mondanának a legtökéletesebbnek Jimin mellé.

Szóval legyenek akármilyen hullámvölgyeink, mi akkor is megoldjuk őket, ha magánéleti, ha nyilvános dologról is van szó, akkor nem csak a csapat, de a rajongók is mellettünk állnak, és megvédenek minket, amikor mi túl gyengének bizonyulunk, hogy egyedül csináljunk valamit a helyzettel. Mindig eszünkbe kell vésni, hogy a legreménytelenebb helyzetekben is ott lesz velünk valaki, aki mindig a legjobb megoldást tudja nyúltani számunkra, és kiutat mutathat a legkacskaringósabb labirintusból is, hogy újra azok legyünk, akik voltunk. Én ebben teljes mértékben hiszek, és mindig be is bizonyosodik az állításom.

*

A koncertet követően visszaöltöztünk ruháinkba, pontosabban a többiek a saját ruhájukba, mi pedig Jimin-nel a páros ruhákba bújtunk ismét, ugyanis így beszéltük meg az egészet. Amíg a hotelhoz nem érünk, addig rajtunk maradnak a göncök, hátha valaki a fellépés után szándékozik valamire, amikor már mindenki megnyugodott.

Ahogy pakolgattunk össze, egyszer csak Jimin termett mellettem, a kezében a telefonjával, amin be volt kapcsolva a kameramód. Kérdőn néztem a fiatalabbra, ugyan mit is szeretne most tőlem, és szerencsére nem kellett sokat várnom a válaszra:

- Szeretnék Tweeter-re pár képet magunkról ezekben a ruhákban! Szabad? –nézett rám könyörgő szemeivel, amiknek sohasem tudtam igazán ellent állni, így egy bólintás kíséretében egyeztem bele a javaslatba. –Szuper! Gyere, üljünk le a kanapéra! –húzott engem a kijelölt hely felé, ahol sikeresen lőttünk pár képet, amin Jimin utoljára még rám néz egy igen érdekes ábrázattal, így nevetve fordultam hozzá, hogy megkérdezzem, mégis milyen fejet vág már, de amikor rá néztem teljesen más volt a tekintetében. Olyan ellágyult szerelmes íriszekkel nézett rám, egy gyengéd mosoly kíséretében.

- Jimin? Minden rend…? –viszont a kérdést nem tudtam befejezni, ugyanis eddigi életem legjobb csókját kaptam meg éppen szerelmemtől.

Azonnal elmélyítette a csókot, ezzel egy érzéki nyelvcsatába invitálva engem, amibe szívesen beleszálltam, és ugyanolyan hevesen viszonoztam cselekedetét. Kezeimet ismét nyaka köré fontam, egyik kezemmel pedig ugyan úgy beletúrtam csillogó, selymes hajába, ami külön élvezetet okozott nekem, így egy apró sóhajtást engedtem ki ajkaimon, ami látszólag nagyon is tetszett Jimin-nek. Kezéből elhajítva a telefont, kulcsolta körém karjait, hogy még közelebb préselhessen magához, amit úgy szintén én is megtettem, csak én a nyakától fogva igyekeztem magamhoz szorosabban tartani. Nyelvével végig tapogatta belül a számat, egyetlen felületet sem kihagyva, majd saját szervemmel összekulcsolódva folytatta játékát, amit már nem hagyhattam nyögés nélkül, és ezt egy elégedett morgással díjazta. Amint véget ért a nyelvjátékunk, ajkaimat vette kezelésbe, és először a felsőt, majd az alsót szívta meg sajátjával, hogy aztán egy puszit nyomjon a számra. Végül arrébb húzódott tőlem, de éppen csak annyira, hogy az szemeimbe tudjon nézni.

- Nagyon köszön, amit értem tettél! És bár még mindig úgy gondolom, hogy őrültség volt tőled ez az öltet, de tényleg… Tényleg hálás vagyok, hogy gondoltál rám, és megtetted ezt értem! –megnyalva ajkait folytatta mondandóját. –Remélem, egyszer visszafizethetem neked ezt a sok jót, amit értem tettél kezdettől fogva!

- Jimi!

- Nem, Jin! Igenis, egyszer ezt majd mind visszakapod tőlem, mert őszintén megérdemled! Ahogyan figyelsz másokra, és gondoskodsz róluk, főleg rólam, az dicséretre méltó. Tudom, én is sokat teszek a csapatért, de az fele annyi sincsen értékben, mint amiket te tettél értünk, és remélem, tudod… Hogy ha neked is hasonló gondjaid lesznek, vagy sokkal kisebb bajaid, én akkor is ott leszek mögötted… Sőt melletted! Hogy amikor teljesen ellep téged a sötétség és a kétségbe esés, én kihúzzalak abból a mélységből, mert nekem ennyire fontos vagy! –mondandóját pedig egy a kezemre adott csókkal zárta, majd rám mosolygott, miközben szabad kezével végig simított az arcomon.

- Most nagyon romantikus voltál, ugye tudod?

- Most miért! Talán nem szoktam ilyen lenni, hogy ennyire meglepett?

- Dehogyis nem! Csak a többiek előtt általában nem vagy ilyen merész –néztem körbe a szobában, és csak annyit láttam, hogy a többiek elég elmélyülten temetkeznek a táskáikba, egy apró, kaján görbülettel az arcukon. Kis simlisek!

- De most nem tudtam ezzel várni, amíg a hotelhez nem érünk. Ezt most kellett elmondanom!

- Hát akkor, köszönöm szépen! De nem kell ennyire teperned semmi miatt. Nekem az is teljesen megfelel, hogy mellettem vagy –szorítottam meg kezét, amivel még mindig az enyémet fogta.

Amint ez a pillanat véget ért, gyorsan összepakolva mindent, már száguldottunk is a hotel felé, ahol megszálltunk. Mivel sietősen kell a következő helyszínen lennünk, így nem sok időnk lesz aludni, tehát ki kell használnunk a meglévő időt. Éppen a Jungkook-kal közös szobánk felé tartottam, a mikor egy kezet éreztem az enyémre fonódni, és ez megállásra késztetett, majd szembe fordultam azzal, aki az alvásomat igyekszik szabotálni.

- Mégis hova mész, szerelmem? –mosolygott rám szórakozottan Jimin, amit nem tudtam hova tenni, és elég érdekesen is nézhettem rá, hiszen…

- Aludni, mondjuk?

- Megbeszéltem Suga-hyung-gal, így ma is együtt alszunk!

- Ó! Oké… De attól még át szeretnék öltözni, de akkor… Utána megyek is, rendben?

- Csak ne késlekedj, mert szeretnék még egy jó éjt csókot is adni neked, mielőtt végleg elalszom –engette el a kezemet, hogy tényleg minél gyorsabban végezzek a fontos teendőimmel, amit nem is voltam rest teljesíteni, hiszen nekem is majd leragadt a szemem.

Mire végeztem a mosakodással és a ruha átvételével, és sikeresen átmentem a másik szobába, Jimin már tényleg az ágyba bújva feküdt a takaró alatt. Féltem is, hogy tényleg elaludt a várakozásban, ezért nem is mertem hangosan lépkedni, nehogy felkeltsem szegényt. Ez a hipotézisem akkor lett megcáfolva, mikor a saját oldalamhoz érve ismét egy kezet éreztem hihetetlen gyorsan a csuklómra fonódni, majd a kéz tulajdonosa, Jimin, egy nagy rántással maga mellé fektetett. Mit ne mondjak, kicsit megijedtem ettől a váratlan lépéstől. Párom ezt a lehetőséget kihasználva tapadt az ajkaimra egy rövid puszi erejéig, majd teljesen befészkelte magát a mellkasomba, miközben karjával teljesen átölelt engem.

- Szeretlek, Jin! Szép álmokat! –hallottam meg hangját, amit kicsit tompának éreztem, tekintve, hogy teljesen hozzám préselte magát.

Egy apró mosollyal az ajkamon fontam köré én is a kezeimet, persze ismét végig simítva hajkoronáján még utoljára, majd fejére téve az én kobakomat bújtam én is közelebb hozzá.

- Jó éjt, Jimin! Én is nagyon szeretlek téged!