Cím: Language of Flowers
Páros: JinMin (BTS; Jin x
Jimin)
Műfaj: levélregény,
romantikus, slash, yaoi, shounen ai, OOC, hurt/comfort, slice of life, AU
Besorolás: +12
Bevezető:
"Mindenki úgy írja meg
a szerelmes leveleit, ahogyan tudja. Néha elég az is, hogy csak egy falevélbe
szurkáljuk bele valakinek a nevét. Máskor egy egész könyvet kell írni. Mindegy.
A hódításnak az útjai különbözők." - Krúdy Gyula
Park Jimin megtanult a
virágok nyelvén kommunikálni.
Park Jimin soha sem gondolta
volna, hogy valaha is levelet fog írni, bármilyen okból kifolyólag.
Végül mégis levelet kezd
írni. Aztán még egy levelet. Majd még egyet, még egyet és még többet.
Összesen huszonnégy levelet
ír végül. Mindet a virágok nyelvén kísérve.
A levelei pedig mind Kim
Seokjinnek szólnak.
„Rózsaszín Kamélia”
A virág, mellyel azt üzenem:
"Hiányzol".
„ Drága
Jin-hyung!
Amikor megkaptam a Japánba szóló repülőjegyet, alig
fértem a bőrömbe. A végzős év amúgy is húzós volt, így jó érzés volt a sikeres
egyetemi jelentkezésem mellé egy utazást beiktatni. Méghozzá abba az országba,
ahová egészen kiskorom óta készültem menni. Ezért tanultam a nyelvet.
Sajnáltam, hogy a nagyszüleim által ajándékozott
jegy mellé még nem tudtunk szerezni neked egyet, hogy velem jöhess. Amióta
együtt vagyunk, ezt szeretném elsősorban megvalósítani. Te és én Japánban.
Ráadásul, még tart a cseresznyefa virágzása, amit közösen megnézhettünk volna.
De végül a videó hívásokban maradtunk. Csak nyárig
kellett kibírni, amíg visszajöttem volna Dél-Koreába, az pedig nem tűnt hosszú
időnek. Legalább ott voltak neked a srácok, míg nekem a sok új látnivaló. Nem
is győztem neked mesélni.
De most szívesen kívánnám azt, hogy bárcsak ott
lehettem volna melletted azon az estén. Folyton magam előtt látom a számítógép
fénye által megvilágított kisírt szemeidet és sápadt, szomorú arcodat. Még
mindig rossz szájízt hagy bennem annak a pár percnek az emléke, mikor kétségbeesetten
próbáltalak kérdezgetni arról, mi történt, de te csak a könnyeidet törölgetted
az arcodon. Iszonyú fájdalom uralkodik a szívemben.
A több kilométeres távolság, ami köztünk volt,
sohasem tűnt olyan hatalmasnak, mint mikor rájöttem, nem tudom letörölni
könnyeidet, nem tudlak magamhoz ölelni, nyugtatgatni téged, míg sírásod alább
hagy. Teljesen tehetetlen voltam és csak kérdezgettelek, hátha választ kapok
végre.
Aztán mégis beszélni kezdtél. Szaggatottan és
orrhangon, mivel még mindig itattad az egereket, de beszélni kezdtél. Lassan
pedig összeállt a történet.
Közös esti szórakozás a srácokkal egy ismertebb
bárban. Iszogattatok kicsit, aztán már a táncparketten találtad magad a többiek
nélkül.
Aztán kimondtad annak az alaknak a nevét, akiről
soha többet nem akartam hallani, számomra pedig megszűnt a világ. Érzékeltem,
hogy beszélsz hozzám, de a szavak nem jutottak át.
Hyosang.
Hyosang ott volt a bárban és rád mászott. Először
nem akartam elhinni mindezt. Aztán, ahogy az agyam kezdte feldolgozni az
információt, egyre mérgesebb lettem, míg végül az asztalra nem csaptam, amitől
meg is ijedtél.
Nem rád voltam dühös, hanem magamra és arra a
kétszínű alakra. Ha ott lettem volna melletted, még csak a bár körzetébe se
jött volna, nem hogy milliméterekre álljon tőled, undorító módon hozzád
dörgölőzve. Majd elhánytam magam attól a képtől, melyet a fejemben játszottam
le.
Romboltam, törtem és zúztam volna
tehetetlenségemben, mikor bele gondoltam, hogy Hyosang még így is közelebb volt
hozzád, mint én. Hirtelen nem tudtam a japán utazásomnak örülni; mindent és
mindenkit átkoztam, aki az itt tartózkodásomat segítette.
Próbáltam nyugton maradni, hogy az én hangulatom ne
nehezítsen a te lelkiállapotodon, de érezhető volt, hogy azon az estén egyikünk
se fog békésen nyugovóra térni.
Mielőtt megszakítottuk volna a beszélgetést, még
mondtál valamit, aminek hála egyáltalán nem aludtam egész éjszaka. Folyamatosan
járattam a fogaskerekeimet a történteken.
Hyosang azt állította, Taehyung szólt neki arról,
hogy aznap este a bárban lesztek. Hogy neked nincs senkid és még mindig ő rá
vágysz, vissza akarod kapni őt. Nem tudtam elképzelni a legjobb barátomról,
hogy ilyet tenne velünk, velem. Elmaradtak a nagyobb zsörtölődései és nem
tetszését kifejező gesztusai, amik miatt izgultam. Még ha csak rövid ideig, de
rólad és a kapcsolatunkról is tudtam vele beszélni, amiket meghallgatott.
El se akartam hinni, hogy a legjobb barátom hátba szúrt
engem. Pont róla nem gondoltam volna ilyet. A lehető legrosszabb módját
választotta annak, hogy mindkettőnknek fájdalmat okozzon.
Utána napokig hiába hívtam Taehyungot, hiába
üzengettem, semmire sem válaszolt. Te is csak annyit mondtál, hogy bezárkózott
a szobájába.
Hamarosan haza kell mennem és még mindig nem tudom,
mit tegyek ebben a helyzetben. Miként álljak barátom elé és miképpen beszéljem
meg vele azt, ami történt.
Úgy érzem, elbuktam.
Azt ígértem, hogy Taehyungról majd én gondoskodom.
Eleve főleg miatta nem mertük felvállalni a kapcsolatunkat, én pedig magamra
vállaltam a kibékítését. Lehet, mégis elhanyagoltam és inkább veled
foglalkoztam? Magányos volt? Zavarta, hogy veled járok? Semmiben sem lehetek
biztos. Nem mondta nekem, én pedig nem láttam rajta változást. Ha kettesben
voltunk, minden ugyanolyan normális volt.
Mégis fájdalom ért téged, ez pedig ugyanannyira az
én hibám, mint Taehyunggé. Olyan erős a bűntudatom, szétfeszíti a testemet.
Annyira tehetetlennek érzem magam. Bárcsak itt
lennél mellettem, hogy átölelhesselek, és a mellkasodra hajtsam a fejemet.
Nagyon hiányzol.
- Jimin
2017.
április”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése