You Can’t Repudiate Our Love

Cím: You Can’t Repudiate Our Love

Páros: JinMin (BTS; Jin x Jimin)

Műfaj: Slash, Shounen Ai, Yaoi, Romantikus, Hurt/ Comfort, Slice Of Life, Egyperces

Besorolás: +12

Ceruzámat unottan forgattam kezeim között, ám ez csak a látszat volt. Belül gondolatok százai kavarogtak bennem, miközben majd felemésztett a düh és a kétségbeesés. Minden egyes fantalálkozón, koncerten, élő műsor után ezek a dolgok játszódtak le bennem, viszont egyre jobban kezdtem őket unni. Ez alkalommal, bezárkóztam a szobámba, egyetlen egy kopogtatásra, kérlelő szóra sem válaszoltam, csak ültem az ágyamon, esetleg az íróasztalomnál, rosszabb esetben, melankolikus zenéket bömböltettem a fülhallgatómban.

Nekem csak a szerelmem kellett volna, az ő meleg ölelő karjai, a csókolni valóan dús ajkai, melyek olyan gyönyörűen ejtettek ki a nevemet mindig, hogy majd bele borzongtam. Nem is tudtam már, mennyit szenvedtem azzal, míg a csapat legidősebb tagjának bemertem vallani érzéseimet, melyek csodával határos módon, de egy idő után viszonzásra találtak, hála a kitartásomnak és az örök szerelmemnek. Kezdetben felhőtlen boldogságban voltam Seokjinnel, még ha titkolnunk kellett is a kapcsolatunkat, ráadásul a tagoknak sem mondtuk el először, talán csak egy évvel később. Akkor tájt kezdett felfelé ívelni a csapat karrierje, így egyre több rajongóra tettünk szert az idő múlásával.

Egy nap, kíváncsi természetemnek hála, egy titkos profillal felnéztem különböző internetes oldalakra, ahol a rólunk szóló történeteket írták a rajongóink. Mindig is tisztában voltunk azzal, hogy egymással összeboronálnak minket, de úgy igazából, egyikünknek sem jutott eszébe addig ennek utána nézni. Érdekelt, hogy vajon ők miként láttak engem és Seokjint, hiszen, ahogy nőtt a népszerűségünk, úgy egyre többet érintkezhettünk egymással a kamerák előtt, még ha azok csak barátinak álcázott kis simítások voltak. Az elején még vicces kedvemben voltam; azt gondoltam, jó buli lesz majd, de sajnos, rossz vége lett az egésznek.

Mindenhol csak azt láttam ki írva, hogy Namjoonnal így, meg úgy együtt van Jin, ők a csapat anyukája és apukája. Szinte mindenkivel összehoztak mindenkit, ezekből pedig tisztán ki lehetett szűrni, melyek a népszerű párosok a fiatalok körében. Ám én és Jin nem oda tartoztunk; egy-két oldalon foszlányokban találtam valamit, viszont az elenyészőnek minősült a többihez képest.

Kétségbeestem, hogy az a nagy, mindent elsöprő szerelmünk talán nem is igazi, ráadásul, ahányszor Seokjin megérintett valakit, aki nem én voltam, egyből féltékeny lettem, főleg, ha Namjoonról volt szó. A mostani bezártságom is egy ilyen incidensnek az eredménye, párom pedig hiába igyekezett a nap további szakaszában kiüldözni a kis barlangomból, ezúttal az ő arcát is fájt látnom. Annyira megviseltek a dolgok, amik a fejem köré gyűltek. Nem akartam elhinni, hogy engem és Seokjint nem tartottak összeillő párnak.

Egyszer csak furcsa motoszkálást hallottam az ajtó felől, mire pedig a hang irányába néztem, már takarhattam is el a szemeimet, amik a folyamatos sötétség miatt elég érzékenyekké váltak. Az ajtóm, melyet kulcsra zártam, ismét tárva-nyitva állt, mivel Seokjin sikeresen feltörte azt, így a folyosóról jövő megvilágítás bekúszhatott a szobába, ráadásképpen, hatalmas árnyékot vetett elém, mely az idősebbhez tartozott. Fel sem ébredtem még az előbb történtekből, máris két hatalmas, melengetően ismerős kar fonódott körém, hogy Seokjin mellkasához vonjanak engem, így párom az állát rá tudta hajtani a fejem tetejére. A szeretet, mely belőle eredt felém, az utolsó csepp volt a pohárban; elsírtam magamat, miközben aprócska ujjaimmal ingét markoltam, olyan erősen, ahogyan csak tudtam.

- Tudod, Jimin… -az ő hangja szintén gyenge volt, éreztem, ahogy mellkasa rázkódik a visszafojtott érzelmei miatt. –Mindegy hányszor taszítasz el magadtól, mert nem bízol a szerelmünkben, én tudom… Hála annak a kapocsnak, ami köztünk van, tudom… hogy mindig vissza fogok térni hozzád, és kirángatlak abból a mély gödörből, ahová kerültél, aztán… együtt átvészeljük, amíg jobb nem lesz. Mindennél jobban szeretlek, remélem ezt már felfogtad.

Azt hiszem, ideje volt végre elhinnem, hogy egyetlen igaz szerelmem tényleg engem választott magának, nem mást, akit a rajongóink képzeltek mellé tökéletesnek.