Under The Christmas Tree

Egy újabb projekt került kiadásra, szóval ez a kis karácsonyi egyperces, így Mikulás előtt pont jól jön mindenkinek :D

Cím: Under The Christmas Tree

Páros: JinMin (BTS; Jin x Jimin)

Műfaj: Egyperces, Slash, Shounen Ai, Yaoi, Romantikus, Slice Of Life

Összefoglalás:Igazából ehhez nagyon nem tudok rendes összefoglalást írni, hiszen tényleg csak egy rövidke kis írásról van szó, melyet a Fanfiction Írói Műhely karácsonyi kalendáriuma keretein belül írtam. Remélem tetszeni fog nektek, valamint jó olvasást kívánok hozzá!
Ha szeretnél több dolgot megtudni az írásaimról, akkor az elérhetőségeim alatt megtalálod a blog facebook oldalát is.

Hihetetlen fagyok uralkodtak a város főterén, ahogy a nagy karácsonyfa alatt várakoztam vastag, sötétkék kabátomban, bolyhos sapkámban, ám kesztyűt elfelejtettem magammal hozni. Ennek következtében, nem csak az arcom vált pirossá a csípős hidegtől, de még a kezeimet sem tudtam rendesen felmelegíteni, hiába fújtam őket leheletemmel, esetleg rejtettem őket a zsebeim mélyére. Könnyeim folytak a széltől, mely szinte elsodort engem, ennek ellenére, mégis boldog voltam.

Örültem, amiért ott voltam a gyönyörű szép, lámpásokkal díszített, hatalmas robusztus alatt, melyen az arany, az ezüst és a fehér színei tündököltek, a legkülönfélébb díszítésekben, amik tanulmányozásával múlattam az időt. A világítás, a színvilág, mind-mind nagyszerűen festett, egyfajta, meseországból kilépett csoda volt, a karácsonyfa, mely a főtér közepén lett felállítva, és amihez megannyi ember segítséget nyújtott. Iskolások által, alufóliából készült, karton alapú díszek, ifjú művészek érdekesen megformált, esetlegesen megfestett gömbjei. A sok agyagból előállított angyalka szobor, melyek között volt, ami nyilat lőtt vagy a tüskés leveleken ülő pozícióba helyezkedett el, esetleg szárnyalt az ég felé, abban az esetben, a fa körül. Minden ilyen kis apróság elképesztően festett. Kissé féltem, hogy a nagy szélrohamoktól valamelyik felaggatott elem leesik, azzal ripityára zúzva valaki kemény munkáját, ám egy idő után, inkább tovább fordultam, hiszen, ha le is esett volna valami, az ellen vajmi keveset tehettem, mivel nem voltam egy akciófilm hős.

A főtér többi részét szintén elképesztően világították ki, természetesen, a karácsonyfához illően. Kirakatok sora vette körbe a tér szélét, ahonnan emberek sora rohant ki, másik esetben, egy-egy személy, a hiányzó ajándékokért ment, az utolsó pillanatokat kihasználva. Kisgyerekek nevetése hallatszódott a játéküzletekből, melynek koncepciója szintén az ünnep hangulatát adta vissza mindenki számára. Kis vonatok zakatolása, elektronikus mikulások jellegzetes nevetése, mindezek mellé társult a szokványos sípolás, előre felvett mechanikus beszédek tömkelege, amit a normál babák adtak az egész hangzavarhoz.

Valaki csak áthaladt azon a szép helyen, nem is törődve a varázzsal, mely ott a szeme elé tárulhatott volna, hiszen számukra, talán, már rég oda lett az ünnep családias, szeretetteljes hangulata. Akadtak olyanok is, akik a nagy rohanások közepette szakítottak időt a csodálatosan megmunkált tér látványára, azzal egy boldog görbületet varázsolva arcukra, hogy utána új lendülettel menjenek neki a nagy vásárlásoknak, valamint a családi látogatásoknak. Egy-egy szülő a gyermeket nyüstölte, mivel a kis lurkók nem szerettek volna hazatérni, amikor olyan szépen esett a hó, nem akarták kihagyni a hó csata lehetőségét. Az öregebb korosztályból is megjelentek páran, akár egyedül, akár házastársukkal, kikkel, már kitudja mióta, egy párt alkottak, ám ők korán sem siettek sehova sem. Meg tanulták értékelni az élet apró örömeit, kiélvezni azt, majd átadni magukat az ünnep hangulatának, mi az évben csak párszor adódott, abban az esetben, pont a karácsonyon volt a megtiszteltető sor.

Valamint ott lehettem én is, ki csak a szerelmére várt percek óta, mégis egy nagyszerű látványnak lehetett szemtanúja, a hatalmas karácsonyi díszekkel ellátott fenyőfa alatt. Megkaphattam az egyik legszebb ajándékot az élettől abban az időintervallumban… Az ünnep szellemét. Miért mosolygott valaki annak ellenére, hogy majd megszakadt a sok ajándék mázsás súlya alatt? Miért álltak meg a nagy rohanások közepette pár szekundumnyi időre, amikor még a vacsorát sem készítették el teljesen? Miért akartak minél inkább megfelelni szeretteiknek, a tökéletes ajándék megvételével? Miért nevettek, szórakoztak, játszottak a kis gyerekek, miközben mínuszok röpködtek minden felé? Ezekre a kérdésekre minden választ megleltem akkor, ott, a hatalmas karácsonyfa alatt.

Most már, csak arra kellett várnom, hogy ezt a tapasztalatot, ezt az életérzést végre tovább adhassam valaki másnak, kit méltónak találtam rá és közel állt a szívemhez. És ahhoz nem is telt el sok idő…

- Seokjin –egy vékony férfihang szelte át a főteret, majd gyorsan szökellő lábak dobogását hallottam, mik egyenesen felém tartottak. Az ismerős narancssárga hajjal megáldott alacsonyabb szerelmem felé fordultam, aztán kezeimet kitárva vártam, hogy karjaim közé szaladjon. Ő is kitárta végtagjait, majd egyszerre szorítottuk magunkhoz a másik átfagyott testét, miközben aprókat dülöngéltünk jobbra-balra, bár igaz, a nagy lendülettől, mellyel párom nekem csapódott, majdnem dobtam egy hátast, de még így is hihetetlenül örültem, amiért láthattam őt. –Sokat késtem?

- Csak amennyit szokásod –mosolyodtam el hamiskásan, fejemet pedig a másik kobakjára simítottam, ahogy szorosabban magamhoz öleltem világos kabátba bújtatott valóját. –De talán, tudtodon kívül, ezzel adtad nekem a világ második legnagyobb ajándékát, a szerelmed után –itt felém sandított, miszerint nem értette, miről hadoválok itt össze-vissza, ám én csak meglendítettem a kezemet, miszerint nem fontos az egész. Egyelőre. –Menjünk haza, Jimin!