Flower Boy High School pt.2

Cím: Flower Boy High School pt.2

Páros: SugaKook

Műfaj: OOC, slash, yaoi, romantikus, fluff, slice of life, iskolai élet, OC

Besorolás: +12

Összegzés: Jungkook sok ideje már többet érez oktatója, Min Yoongi iránt, mint amit a társadalom tolerálna. Valentin nap alkalmából pedig, az oktatójától kapott feladat segítségével készen áll arra, hogy érzéseit bevallja a fiatal pedagógusnak. Na, de mi van akkor ha Jungkook megrémül a kialakult szituációtól, és nem meri megtenni ezt a hatalmas lépest?

Ha kíváncsi vagy a további munkáimra, akkor kövesd szemmel a blog facebook oldalát melynek linkjét fönt megtalálsz a kiírásokban.

Folyamatos hajtás, tanulás, külön órák, és kevés szabadidő. Ez egy átlagos középiskolás élete, de leginkább a végzősök élete a nehezebb. Érettségi, bál, és egyéb hasonló dolgok, amik nem biztos, hogy kellenek a jövőben, de neked most és ott tudnod kell. Ezért utálok a suliba bejárni, mert minden időmet elveszi a folyamatos tanulás, főleg, hogy hamarosan itt lesz végre az érettségi időszaka is, amikor megmutathatjuk a tudásunkat, és a felügyelők eldönthetik, mégis mennyire vagyunk érdemesek a tovább tanulásra –már ha tervezünk egyetemre menni.

Ma Valentin nap van, ami azért is jó, mert, habár az iskolába be kell jönni ugyanúgy, de ilyenkor minden tanár és diák egyaránt annyira bezsong, hogy senki nem koncentrál semmire, csak az lebeg előttük, hogy ez a szerelem ünnepe. Így persze vétek lenne ezt a napot tanulásra pazarolni. Kivételek persze itt is vannak, de nekem egyik ilyen tanárral sem lesz órám, tehát én a mai napra teljes szabadságot kaptam –mármint az intézményen belül.

Amúgy Jeon Jeonguk vagyok, de jobban szeretem, ha Jungkook-nak hívnak. Végzős vagyok, és művészeti tárgyakból szeretnék tovább tanulni. Főleg a zene érdekel, azon belül is az éneklés, de a tánc és a képzőművészet –rajz, szobrászat, festés –sem áll tőlem olyan távol. Nem mondanám magam híres egyéniségnek, így az iskola berkein belül, de gyámoltalan kis gyermek sem vagyok, akit egy fuvallattal el lehet taszítani. Szűkös a baráti köröm, de azok az emberek, akik ennek a tagjai, azokért bármit megtennék, ha bajba kerülnének. A családom is teljesen átlagos, két szülőm, és egy bátyám van, akivel remekül kijövök, és meg ért engem, valamint segít, ha valami nem megy nekem. Egy szóval, semmi érdekes nem lehet bennem egy külsős egyén számára, ám van egy titkom, amit eddig, talán csak egy embernek mondtam el…

- Jungkook!

Éppen a testnevelés óra után jöttem ki az öltözőnkből, amikor meghallottam a nevemet. Ahogy megfordultam egyik osztálytársammal néztem szembe, aki a falnak támasztva a hátát várt, valószínűleg rám. Aranyos lány, sokat beszélgetek vele órákon, ugyanis az előttem lévő padban ül, és szegénynek nincs túl sok barátja, és azok is más osztályokba járnak. Mondhatjuk azt is, hogy megsajnáltam, ami igaz is volt, még a kezdetekben, de ahogy jobban megismertem, rá kellett jönnöm, nem éppen olyan, mint amilyennek az elején gondoltam. Nagyon határozott és erős a személyisége, semmi sem ingatja meg, mindig meg van a saját véleménye. Nem az a tipikus lány, akit az ember első látásra elképzel magának, ha ránéz. Sok közös érdeklődésünk is akadt, így a végén elég jó barátok lettünk, bár az utóbbi időben egyre kevesebbet lógtunk együtt bárhol is.

Megállva a lány előtt, nézek rá, ugyan mit is szeretne szerény személyemtől. Kicsit meglepett, hogy ő hívott magához, mert a többi diák előtt általában nagyon félénk, és ilyenkor mindig nekem kell harapófogóval kihúznom a válaszait belőle. De egy-két perc elteltével, rá kell jönnöm, hogy ez most sem lesz másképp, ugyanis meg sem szólalt, amióta mellé értem, és a többi ember már kezdett minket furcsán méregetni.

- Szeretnél valamit? –végül, a kínos csendet feloldva, tettem fel az első kérdésemet.

- Én csak… Igazából… -kezdett a magyarázkodásba, elég lassan, de egy mély levegővétel után, úgy döntött nincs idő tovább teketóriázni. –Szeretném, ha eljönnél velem randizni, ugyanis Valentin nap alkalmából, gondoltam ez lenne a legmegfelelőbb alkalom. Te mindig nagyon kedves voltál velem, és hát… Szeretném, ha több lenne köztünk, mint barátság! –mondandója befejeztével, fejét leszegte, én pedig egy frusztrált sóhajt engedtem ki ajkaim közül.

Féltem, hogy a mai nap folyamán valaki megtalál ezzel a vallomással. Ez, úgy mond, egy hagyomány már az iskolában. Ha egész évben nem meri bevallani az adott személy a kiszemeltjének, mennyire oda van érte, és járni akar vele, akkor biztosra mehet az ember, hogy a szerelem napján ezt megteszi. Legtöbbször a lányok ilyenek, de láttam én már fiút is hasonló helyzetben, és szegényeket jól helyben hagyták a folyosó közepén, vagy a teremben, mert a másik jobb partnert akart magának, esetleg már akadt valaki más a napirendjében. Én nem akartam az a visszautasító személy lenni, aki hidegvérrel elküldi szerencsétlen lányt, aki csak az őszinte érzéseit akarja kimutatni felém. De sajnos a tényeken, még ez sem tud változtatni.

- Sajnálom, de én ezt nem tudom viszonozni, mert… Mert valaki mást szeretek. –néztem rá sajnálkozva, de tudom, ez nem sokat fog változtatni a lelki állapotán. –Tényleg ne haragudj!

- Ugyan… Én voltam balga, hogy… Elnézést! –eredtek el a könnyei, és sebesen elrohant mellőlem, gondolom egy csendes helyet akart magának keresni, hogy lenyugodhasson, amit teljesen megértek. Nem túl kellemes érzés, ha valaki kikosaraz, ráadásul azért, mert elvileg mást szeret. Hát még milyen bajok lettek volna, ha elárulom neki, ki is vonz engem annyira.

- Na, haver! Egy újabb összetört szívet tudhatsz a magadénak? –a hang tulajdonosan, aki éppen a nyakamra fonta az egyik karját, ezzel is elérve, hogy én támasszam az egész súlyát, nem más volt, mint Kim Taehyung. A mi osztályunk elnöke, szerény személyem legjobb barátja, és egyben hű bizalmasom is. –Szinte sajnálom szegényeket, de hát azzal nem tudnak mit kezdeni, hogy te nem rájuk buksz, hanem az idősebb, dominánsabb egyedekre.

- Abba hagyhatod a célozgatást! Mi van, ha valaki meghallja?

- Ugyan ki figyelne ránk? Meg különben is, meg kéne már mondanod neki, hogy szereted! –szid meg barátom.

- Ma délutánra tervezem, emlékszel?

- Ja! Tényleg, mondtad is, hogy egy dalt írtál neki, igaz? –hogy lehet néha ilyen feledékeny?

- Nem konkrétan neki címeztem a dalomat, de való igaz, hogy eléggé sokat adtam bele az iránta táplált érzéseimről –valójában tényleg szabályos vallomás lett a Valentin napi szerelmes dalomból, de ezt a világért sem kötöttem volna barátom orra alá, mert csak még nagyobb lenne a bőr a képén.

- Az ugyanaz, mintha róla írtad volna –paskolta meg a fejemet, ami nála ilyenkor azt jelentette, hogy tapasztalatlannak tart engem ennek a dolognak a megértéséhez. Utálom, mikor ezt csinálja velem.

Na, de ki is az a valaki, aki miatt sorra utasítom vissza a nőket, és minden gondolatomat kitölti pusztán a létezésével? Ki csavarta el annyira a fejemet, hogy kész szerelmes ódát írók neki? Aki miatt számtalan álmatlan éjszakáim, és mocskos gondolataim vannak álmaimban. Ha ez a személy nem lenne, én nem is vonzódnék a férfiakhoz, de ő sikeresen rávett arra, hogy észrevegyem kisugárzását és megnyerő jellemét. Ez a személy pedig nem más, mint énektanárom, Min Yoongi, aki idén kezdett az iskolákban hivatalos oktatóként. Bár az első találkozásunk nem volt túl izgalmasnak mondható, bennem mégis mély nyomot hagyott.

„Unottan nézek ki a fejemből, miközben az osztállyal együtt várom az új zenetanítónkat. A régi oktatónk a tavalyi évebn ment nyugdíjba, és ezért keresni kellett helyette egy másik embert. Elvileg, akit találtak teljesen új még a szakmában, és ez lesz az első munkája középiskolásokkal, meg úgy egyáltalán iskolás diákokkal. Kíváncsi vagyok. milyen személyiségű, és hogyan fog nálunk teljesíteni, de igazából aggódom is egy kicsit is. Én személy szerint szeretnék a zenével tovább foglalkozni, viszont, ha nem bizonyul elég jónak az új tanárunk, akkor külön kell járnom más oktatóhoz, ami meg plusz pénz nekünk. Én pedig nem akarok a végzős évemben a szükségesnél több keresletet kiengedni a családom vagyonából.

Azért is szerettek volna minél előbb új pedagógust keríteni –merthogy elvileg már a tavalyi évben lefixálták az egészet –mert a végzősök közül elég sokan szeretnének ezzel foglalkozni a jövőben. Eleve az egész iskola egy művészetek felé orientált intézmény, de a sportokat is kellően űzik még. Az én osztályomból is rajtam kívül, még úgy öt-hat diák szeretne valamilyen zenével foglalkozó egyetemre tovább menni. Ehhez viszont kell egy oktató is, aki kellően felkészít minket erre a feladatra. A régi tanárunk sem volt rossz, kellő tapasztalattal rendelkezett, és már az előző években lefektette bennünk az alapokat, amik szükségesek számunkra. Viszont a tényleges felkészültséget csak az új tanár tudja nekünk lehetővé tenni, és minden igazából azon múlik, mennyire bírja így elsőre az iramot. Ezért is izgulok emiatt nagyon.

Már rég becsöngettek, ám a tanár sem érkezett meg, és a barátom, Taehyung sem tudja lenyugtatni az izguló társaságot, pedig ő itt az osztályelnök, rá szoktak hallgatni. Mondjuk, átérzem, amit gondolnak, de attól még lehetne csöndesebben is várni az oktatónkat.

Mint egy végszóra, kinyílik az ajtó, és egy fiatalos, karizmatikus, fekete hajú férfi lép be rajta, és csukja be maga után a falapot. Rögtön mindenki a helyére szalad, és csak nézik, ahogy az új jövevény a tanári asztalhoz lép, majd cuccait lerakva néz körül az osztályon. Aztán egy mosoly kíséretében lép előrébb, hogy illedelmesen bemutatkozhasson nekünk.

- Üdvözletem, engem Min Yoongi-nak hívnak! Mostantól én fogok önökkel foglalkozni az órákon. Hallom, mi lett az előző tanárral, de remélem ez alatt az egy év alatt is sikerül megtalálnunk a közös hangot. Ó, és lehettek velem közvetlenebbek is, mint a többi tanárral! Nincs olyan sok év köztünk, hogy ez akadály legyen –a hangja kellően mély és simató volt a fül számára, ráadásul a mosolya is különleges. Aki csak meglátná, egyből elmosolyodna, mert ez a teli fogsoros vigyor egyszerűen boldoggá teszi az ember napját. –Mit szólnátok hozzá, ha egy kicsit most játszanék nektek valamit, aztán bemutatkoztok, és megbeszéljük az ez évi teendőinket. Jó lesz így?

A kérdésére csak egy bólogatás volt mindenkinek a válasza, és ezt követően Yoongi tanár úr már ment is a zongora irányába, amit az osztálytársaim árgus szemekkel követtek végig. Mondjuk a lányok részéről nem is vártam mást. Tény, hogy még férfi szemmel is jóképűnek mondható az új oktatónk, de amit néha a lányok leművelnek egy dögösebb tanár láttán, az valami borzasztó. Mondjuk, bagoly mondja verébnek. Pont én kritizálom a nyálcsorgató lányokat, aki ha meglát egy kigyúrt férfi testet, már egyből szégyenlős tini lány lesz belőle. Igen, én a férfiakhoz vonzódom, ez nálam és a családomban is kész ténynek számít, viszont sosem vetemedtem arra, hogy kikezdjek egy tanárral. Bár az is igaz, hogy ne igen akadt olyan tanár, akit megbámulhattam volna magamnak. Az itteni férfi pedagógusok közül már mindenki túl van a harmincon. Csak az iskolaorvosunk, Seokjin és Jimin, aki még csak gyakornok, vannak a húszas éveik első felében. Így persze könnyen állíthatom azt, hogy nem fogok egy tanárral sem kavarni, hiszen nincs is nagyon alanyom rá. Viszont Yoongi felkeltette az érdeklődésemet, de addig nem mondok róla semmit, amíg nem hallottam játszani. Hiába jóképű, meg szimpatikus, attól még mindig a tanulás az első, és legfontosabb szempont számomra, ha pedig arra nem találom megfelelőnek, akkor megy az egész a levesbe, kereshetek magamnak magántanárt.

Amint Yoongi elhelyezkedett a zongora előtt, és leellenőrizte, egy hamis hang sincs a hangszeren, még egy utolsót ránk pillantott, majd becsukva szemét kezdett bele egy melódiába. A dalt nem ismertem, biztos saját szerzeménye volt, vagy egyszerűen csak improvizált, de amilyen dallamokat kicsikart abból az öreg zongorából, el sem akartam hinni, milyen tehetséges. A ritmus gyors és erőteljes volt, mintha csak egy vesszőfutás érzését szerette volna átadni. Bár nekem inkább egy csata kezdetét jelentette, amikor a katonák hívják össze, és buzdítják arra, hogy harcoljon a hazájáért, a családjáért. Ha most jellemeznem kéne a személyt, aki ezeket a hangokat bűvöli, akkor egy elszánt, tettre kész, harcias embernek mondanám, és bármire képes a céljai elérése érdekében. Ilyen lenne igazából Min Yoongi?

Aztán egyszer csak a dallamok elkezdenek lassulni, tanárunk pedig kinyitva szemét nézi a billentyűket, melyek most lassú melódiákat szólaltatnak fel, ezzel egy tejesen új oldalt mutatva számunkra. Ez a ritmus sokkal kellemesebb, lágyabb fekvésű, mint az előző. Szint tiszta szeretet, és összetartás, ezek azok, amik az eszembe jutnak, a zongorajátékot hallgatva. Leginkább egy ódának, vagy egy szerelmes balladának tudnám jellemezni, de ez nem foglalja egybe azt az egészet, amit ezek a hangok képviselnek, mutatni szeretnének nekünk.

Tehát ilyen a tanár úr! Kívül egy kemény lelkű, a céljait elérő maximalista, aki senkinek nem kegyelmez, ám belül egy szeretetre vágyó, kedves és jó szándékú ember, akinek a zene a mindene. Ezzel tudja magát a legjobban kifejezni, és nem is akárhogyan! Persze, akiknek fogalmuk sincsen a dalok felsőbb értékéről, annak nem tűnhetett fel, de Yoongi ezzel a játékkal mutatta meg nekünk ki is ő valójában, és mik az álmai. Viszont én észrevettem ezeket a jeleket, és célommá avanzsált teljesíteni, amiket kíván! Feltétel nélküli szeretet, és kitartás a végsőkig, küzdelem a szemben álló felek ellen. Mostantól mellette leszek, bármiről legyen is szó, bármennyire is elleneztem a tanárokkal való kapcsolatot, Yoongi közel három perc alatt képes volt bennem lerombolni, és rákényszerítenie arra, hogy szerelmes legyek belé.

Ahogy Yoongi felállt, és tapsolt párat, mindenki felébredt a kábulatból, vagy az alvásból. Mint mondtam, a művészetnek ezt az ágát nem sokan tudják magas szinten értelmezni, így nem is tartják izgalmas az órákat, és szabályosan horkolnak már tanítási időben. Yoongi körbe nézett a társaságon, majd újra elkezdett beszélni:

- Most, hogy ezt letudtok, a bemutatkozások előtt még szeretnék egy dolgot kérdezni –emelte fel mutató ujját, szimbolizálva az általa említett számot. –Ki az, aki venne tőlem külön órákat? Ha jól tudom, sokan közületek is szeretnének ezzel a jövőben foglalkozni, így pedig felajánlom a lehetőséget, hogy jobban felkészítelek titeket órák után is. A beosztást persze az befolyásolja, hogy mennyien leszünk. Ha kevés a jelentkező, akkor mindenkivel foglalkozok akár egyénileg is, de ugyan így csoportosan is tarthatjuk a foglakozásokat. Szóval, ki szeretne jelentkezni?

A másodperc törtrésze alatt raktam fel jó magasba a kezemet, hogy biztos észrevegyen engem a tanár, viszont ahogy láttam, csak én voltam ilyen lelkes. A többiek vagy unott tekintettel bámultak a semmibe, vagy szándékosan tettek úgy, mintha őket nem érdekelné az egész. Persze, gondolom, nekik majd lesz, aki megfizeti a méregdrága, legnemesebb magántanárt, akit csak találni lehet. Én azonban már csak elvből kiindulva sem fogok mást választani, csakis Yoongi-t. Nekem pontosan egy olyan tanárra van szükségem, amilyen ő maga is. Képes a zenével a legmélyebb érzéseit, és a saját személyiségét is kifejezni, és pontosan ez az, amit én is el akarok érni. Meg persze az is játszik a pakliban, hogy közelebb kerüljek a tanár úrhoz, és jobban megismerhessem, ugyanis az, amit most megmutatott magából, még mindig csak a felszíne a valódi, teljes énjének, ami azzá teszi őt, aki.

Én pedig meg akarom ismerni a felszín alatti Yoongi-t is!”

Ez volt az a találkozás, ami ha nem is alapjaiban, de megváltoztatta az életemet. Az előtt még csak eszembe se jutott egy tanárnak udvarolni, most pedig egy szerelmes dallal készülök neki a mai külön óránkon. Jól meggondoltam én ezt?

- Biztos jó ötlet ez Tae? Nem akarom, hogy emiatt felmondjon, vagy engem rúgjanak ki –pánikoltam be teljesen. Taehyung csak átkarolt engem, majd komolyan a szemembe nézve intézte hozzá, szavait.

- Jungkook! Ha nem most, akkor mikor? Erre nincs jó pillanat, csak amit te annak gondolsz. Hidd el nekem, hogy magadnak teszel ezzel jót, mert amíg nem vallod be az érzéseidet, addig csak sínylődni fogsz, hogy miért nem tetted meg akkor, amikor kellett volna –a mai napig nehéz volt felfognom, hogy képes ilyen higgadtan állni ehhez az egészhez. Amikor először mondtam el neki, kihez is vonzódom, akkor is csak gratulált nekem, és kijelentette, hogy mindenben a segítségemre lesz. Bár foghatnám arra is, mennyire jóban vagyunk egymással, szinte már testvéreknek számítunk egymásnak, de egy minimális kiakadásra azért számítottam volna tőle. Viszont sohasem kérdeztem rá a miértekre, inkább csak elfogadtam az egészet úgy, ahogy van.

Ekkor Park Jimin jött velünk szemben. Kicsit idősebb nálunk bár még ő is tanuló az egyetemen, ahol éppen a vizsgáira készül, de néha eljön hozzánk órákra, hogy segítőként kitapasztalja, mivel is lesz majd dolga. Sok diák szereti őt, főleg a lányok imádják. Én is kedvelem őt, persze csak baráti alapon, mert egyáltalán nem az esetem, nekem ő túl alacsony. Bár Yoongi sem sokkal magasabb.

- Nézd, ott van Jimin sunbae! Sunbaenim! Segítsen szegénynek, mert teljesen elveszett már –mutogat rám idióta barátom nagy bőszen, míg én próbálok vasmarkából kiszabadulni, nem sok sikerrel.

- Kim Taehyung! Megmondtam, hogy a Jimin-shi is elég, mivel nem vagyok hivatalos oktató, és nincs annyi év köztünk! –sétál oda hozzánk Jimin, aki ma nagyon boldognak tűnik, még a testnevelés óránkon is állandóan mosolygott, pedig mi majd kiköptük a belünket. Biztos jól indult a napja.

- Elnézést kérek, de segítség kell, ennek itt- mutat rám szabad kezével barátom. –Tudja Yoongi sunbaenim adott neki egy feladatot Valentin nap alkalmából. Ő pedig egy szerelmes dalt írt szíve választottjának, és azt tervezi, hogy elő is adja neki, ezzel bevallva neki az érzéseit, de most meg berezelt az egésztől. Ön mit tanácsolna neki –azt hittem vagy hatszor megfojtom mire végzett a mondandójával, és még a számat is befogta, amikor észrevette, hogy tiltakozni akarok. Idióta, az már szent biztos! Majdnem, hogy kikotyogta a titkomat!

- Hát tudjátok, ma én is valami ilyesmire készülök.

- Ön is szerelmet fog vallani valakinek? –kérdeztük egyszerre barátommal. Akkor ezért ilyen boldog ma.

- Bizony! Igazából csak annyit tudok neked mondani Jungkook, hogy állja az egészhez pozitívan. Nem jó, ha rágörcsölsz, és ezzel stresszeled magad, mert akkor, amikor ott állsz az előtt a személy előtt, akinek el szeretnéd mondani, mit is gondolsz róla, akkor eleve lesz egy kis… Hogy is mondjam…? Rossz éle az egésznek. Te sem fogod jól érezni magadat, és a másik fél is kellemetlen helyzetben fogja magát helyezni. Úgy érzi teher az egész mindkettőtöknek. Szóval nyugodj meg, és a megfelelő pillanatban mindent mondj el, ami csak a szíved nyomja –erre nincsenek is szavak. Mind Taehyung, mind pedig én is kővé dermedve bámuljuk Jimin-t, miután ő befejezte monológját, ami tényleg kicsit elgondolkodtató. Végül megrázva fejem bújok ki barátom karja alól, és köszönöm meg a tanácsot.

- Nos, hát… Köszönöm Jimin hyung, ez most egy kicsit jobb kedvre derített. És sok sikert önnek is a későbbiekben! –a velem szemben álló csak küldött felém még egy biztató mosolyt, majd vállamat megveregetve ment tovább. Lehet, ha tudná, ki is az igazi címzettje a dalomnak, nem lenne ilyen segítőkész, de így is jól estek szavai. Tényleg értelmetlen félnem addig, amíg a legrosszabb eshetőség meg nem esik.

- Na, most, hogy ezt lerendeztük… Mehetünk a következő órára? –karolt ismét át Taehyung, én pedig bólintva neki indultam a következő óránkra, remélve, hogy gyorsan elrepül az idő, és gyorsan áteshetek azon a vallomáson.

*

Ahogy véget értek az óráim, Taehyung-t még elkísértem a kapuhoz, és megpróbáltam még egy utolsó kísérletet tenni annak érdekében, ha már nem kerülhetem el a vallomást, legalább legyen ott velem, mint támasz.

- Biztos nem maradsz itt Tae? –kérdeztem meg utoljára. Ha erre is nemet mond, akkor tényleg békén hagyom erre a napra már.

- Ne haragudj Kook, de nekem is programom van mára –pirul el mondandója végén. Várjunk csak…!

- Te találkozgatsz valakivel? –barátom csak a tarkóját vakargatva bólint szerényen. –És mégis mikor akartál nekem szólni erről? Mióta ismered egyáltalán? Ki ő?

- Egy ideig még biztos nem mondtam volna el, és még nem árulhatom el ki is ő. Viszont elég régóta tart már ez a kapcsolat, és most szeretnék tovább is lépni egy szinttel. Szóval… Mindenképpen el kell érnem, hogy ez az este tökéletes legyen. Kérlek Kook! Csak most az egyszer nézd ezt el nekem. Kérlek! –nézett rám elanyátlanodott kiskutya szemekkel.

- Jól van! De egyszer mindenképp el kell árulnod, ki ez a rejtélyes idegen, aki elcsavarta a fejedet, értve? –csak heves bólogatás a válasz, majd egy gyors ölelés után már szalad is el, még éppen, hogy, tudtam el tudtam én is köszönni tőle.

Amint feleszméltem, hogy nekem amúgy még van egy foglalkozásom, ráadásul igen fontos, egyből a zeneterembe rohantam, hogy előkészülhessek az órára. Ez is egy a közül a sok szokás közül, amit már kitapasztaltam Yoongi-nál. Nem szeret egy percet sem elvesztegetni a meglévő időnkből, így már készen kell, várjam, mire ideér. Szerencsére az előttünk lévő tanár is kellően ismeri ezt a szokásunkat, így nyitva hagyja nekem a termet, és így én nyugodtan bemehetek már a szünetben is.

Úgy döntöttem, mivel van elég időm, gyorsan átgyakorlom még utoljára a dalomat a nagy premier előtt, hogy biztos ne legyen egy hibám se. Leültem ahhoz az öreg zongorához, melyen Yoongi hyung először mutatta meg tudását, ezzel is levéve a lábamról. Még ezt a momentumot is megemlítettem a költeményemben, persze csak hasonlatokkal megspékelve, hogy annyira ne legyen egyértelmű mindenki számára. Amint kikészítettem a kottámat, már hajtottam is fel a lezárt fedőt, amely a billentyűket takarta el a kíváncsi szemek elől. Ameddig a régi tanárunk volt velünk, soha nem nyúlhattunk a hangszerhez hozzá, ám én most mégis rendszeresen használom, és játszok rajta különböző műveket. Majd felemelve kezemet kezdtem neki a szerelmi vallomásomnak.

Először lassú, vontatott dallamot szólaltattam meg, mellyel a kezdeti kedvtelenségemet és nemtörődömségemet akartam kifejezni, melyek a szövegben is megjelentek, amit a zenéhez írtam. Mivel legfőbb célom a zeneszerzés, dalszövegírói pálya, így nekem ezeket a készségeket kell fejlesztenem, ezért kellett szöveget alkotnom a dal mellé. Nem csak a zenével adom át az érzéseimet, de ki is mondom azokat, amitől még bensőségesebb lesz az egész. Az első ritmusváltásnál már gyorsabb ütemre kapcsoltam, és azt a pillanatot tártam fel, amikor először megláttam őt belépni a termünkbe, és igéző mosolyával már megnyerte magának szívem egy darabját. Ezt követően kicsit zordabb éle lesz az egész műnek, ugyanis itt tudatosodik bennem az, hogy nem csak én vagyok az egyetlen, aki észrevette e remek teremtést, aki megáldott minket azzal, hogy átadja nekünk tudását, melyet később mi is felhasználhatunk mások megsegítésére. Mennyi lány fordult meg utána a folyosón, a szemem láttára. Szinte felölt engem ilyenkor a féltékenység, és törni, zúzni akartam, ép terület nem maradt volna utánam. Majd ismét kellemesebb hangulatú lesz a zene, ugyanis most az első közös óránkra emlékszem vissza a dalban, és hogy mennyire boldog voltál, mikor meglátta, mennyire érdekel engem az, ami az ő szenvedélye is. Hát hogyne lenne ez a szenvedélyem? Hiszen ezzel ismertelek meg! A sors is úgy akarta, hogy mi találkozzunk, és ehhez pedig ezt a meseszerű művészetet választotta. Direkt úgy rakott össze mindkettőnket, hogy egymást tisztán megérthessük szavak nélkül, csak a zenénket hallva. Ahogy pedig az utolsó sorokhoz érkeztem, a dallamban, de még a hangomban érződött a vágyakozás. Vágyakozás valami felé, amit a normális emberek rossznak gondolnak, de számunkra a mennyországot jelenti. Ezért élünk, ezért létezünk! Csak azért vagyunk itt, ezen a világon, hogy egymást erősítsük meg, egymásba kapaszkodjunk a végső harcig is. Aztán elérkeztem az utolsó hat sorhoz, amelyhez már nem társult a zongora kellemes hangjának kísérete, csak az én hangom töltötte be az egész termet, miközben teljesen extázisba kerültem attól a sok érzelemtől, melyet ebbe a dalba sűrítettem bele.

Bűnös csókodért epekedem.

Bűnös csókodért esedezem.

Add meg nekem ezt az örömöt,

Mellyel ma teletöltődöm!

Bár tudásban fényévekre vagyunk egymástól,

Mégis mindig itt vagy mellettem kárpótlásul.

Ahogy az utolsó hang is elhalt az egész helyiségben csak egy pár kéz ütemes egymásnak csapódását lehetett hallani. Megilletődve fordultam a zajforrás irányába, ahol is oktatom állt a nyitott ajtóban, és hevesen tapsolt, gondolom nekem. Hirtelenjében alig mertem megszólalni, és úgy voltam vele, hogy a padló, sokkal érdekesebb a másik személynél, így az kezdtem vizslatni. Hallottam a közeledő lépteket, majd egy pár láb jelent meg előttem, melyek jól tudtam, kihez tartoztak.

- Gyönyörű volt Jungkook –hallom meg első hozzám intézett mondatát, mely megmelengeti szívemet, főleg az a hangsúly, amellyel mindezt kimondja. –Kellően illeszkedtek egymáshoz a sorok, a hangok is passzoltak a szöveghez, a ritmusok pont akkor váltakoztak, amikor azoknak kellett, és az egész dallal át tudtad adni az érzéseidet. Már csak egyetlen apró kérdésem lenne hozzád, Jungkook! –majd éreztem, ahogy hosszú, zongorázásra teremtett ujjai megfogják államat, és felemelve fejemet kényszerítenek arra, hogy szembe nézek eme kéz tulajdonosával. Egyelőre nem tudom meghatározni, hogyan is vélekedik rólam, ugyanis a tekintetében valami olyasmit láttam, amit még soha nem tapasztaltam nála, és nem tudom pontosan mit jelent. Megeresztve felém egy mosolyt tér rá a lényegre. –Mivel érdemeltem ki azt a megtiszteltetést, hogy a múzsád lehettem?

Kikerekedett szemmel nézek Yoongi-ra, aki továbbra is csak mosolyogva tartja meg fejemet, ami valószínűleg már a piros összes létező árnyalatát felvette. Basszus, most komolyan rá jött? De miért? És hogyan? Direkt próbáltam minél kevesebb pontos megnevezést beletenni a dalomba, nehogy kiszúrja, de úgy tűnik túl jól emlékszik a régi dolgokra, ha már ennyiből is kitalálta. De így, akkor most mi lesz? Bajban vagyok, vagy úgy fogunk tenni, mintha mi sem történt volna? Sok kérdés, és még egyikre sem kaptam meg a válaszomat. Amikor pedig szólásra nyitottam a számat, akkor valami egészen új és meglepő eseményt élhettem át melyről eddig csak álmodni mertem.

Yoongi hyung! Megcsókolt! Engem! Ő kezdeményezett, és bár először kikerekedett íriszekkel néztem az ő sötét szembogaraiba, a sokk gyorsan elmúlt, és viszonozva ajkai mozgását zártam le szemeimet, hogy átadhassam magam ennek a mámorító érzésnek. Karjaimat nyaka köré fontam, és csak még közelebb húztam magamhoz, ugyanis párnai hihetetlenül puhák voltak, és sokkal ízletesebbek, mint ahogy azt valaha elképzeltem. Cselekedeteim hatására Yoongi belemorgott a csókunkba, majd felállítva a székről vezetett engem az asztalnak háttal, ültetett rá a kemény falapra, és mind ezt úgy, hogy csókunkat egy percre sem szakította meg. Amint stabil helyzetben ültem, tanárom ajkaimat megnyalva kért bebocsájtást a számba, melyet készségesen engedtem neki, ezzel mindkettőnkből egy jóleső sóhajt kicsalva. Elképesztő volt végre teljes egészében átélni azt az örömöt, melyet ez a csók okozott. Ahogy nyelve körbe járja számat, majd az én ízlelő szervemmel kezd érzéki táncba. Ahogy megfogva csípőmet húz még közelebb magához, mert látszólag ő neki sem elég az, amit most nyújtok neki. Többet és még annál is többet akar! Viszont, mivel levegőre szükségünk van, így kénytelenek vagyunk elválni egymástól, ami nem ment valami egyszerűen. Bár már nem nyelves csókot folytatunk, a folyamatos kisebb puszik még mindig érvényben vannak, és nem is áll szándékunkban kihagyni a lehetőséget. Végül ezt az egészet Yoongi hyung szakítja meg, ahogy távolabb megy tőlem, így nem érhetünk egymás ajkához, de érinteni egymást még ugyan úgy tudjuk.

- Ez most… Mi? –kérdeztem ziláltan, és lihegve, ugyanis eléggé lefárasztott már ez a kis csókcsata is.

- Veheted úgy, hogy ez az én vallomásom. –nézett mélyen a szemembe. –Már amikor az első órán beszélgettünk egymással… Már akkor tudtam, hogy különleges vagy, de a valódi okra csak később jöttem rá. Tanárként ezt nem tehetném meg, de miután hallottam a dalodat, és rájöttem, nekem írtad, egyszerűen csak elpattant bennem minden érzelem, akár csak a gitár húrja, és nem tudtam magamnak már parancsolni. Szeretlek Jeon Jeongguk!

Ettől a vallomástól éreztem, ahogy könnyeim végig szántják arcomat. A boldogság könnyei. Amiért viszonozza az érzéseimet, és mert sohasem volt egyoldalú a vágyódásom. Kölcsönös vonzalom volt a miénk mindig is.

- Én is szeretlek Yoongi hyung! –vontam ismét magamhoz egy csókra, ám ő gyorsan leállított, mielőtt elmélyíthettem volna.

- Ennél tovább nem mehetünk, mint most! Hiába vagy nagykorú, és nincs is nagy korkülönbség köztünk, attól még a tanárod vagyok, és nem helyes, amit teszünk. Így, amíg nem érettségizel le, addig csak itt lehetünk együtt, és csak csókig mehetünk el. Vigyáznunk kell, ha nem akarunk ebből bajt, oké?

- Nekem csak az számít, hogy szeretsz, a többit pedig kibírom. Amúgy sem sok idő az! –mondtam magabiztosan, majd egy újabb csókba hívtam, mely most már teljes szeretetünket tartalmazta, amit egymás iránt éreztünk. Én pedig a világért nem cserélném el ezt a pillanatot soha.